Diósgyőr: Két játékos is érkezhet a magyar bajnokcsapattól
Úgy tudjuk, hogy a Debreceni VSC két védője, Szatmári Csaba és Kinyik Ákos nagy valószínűség szerint a DVTK-hoz igazolhat.
Úgy tudjuk, hogy a Debreceni VSC két védője, Szatmári Csaba és Kinyik Ákos nagy valószínűség szerint a DVTK-hoz igazolhat.
A miskolci születésű Oláh Bálint Budafokról tért vissza nevelőegyesületéhez, ahol elsősorban védekező középpályásként számítanak majd rá.
Honlapunk információi szerint a játékosként a Bundesliga 2-ben is megfordult Klausz László a győri kispad legnagyobb esélyese.
Kedd délelőtt a Budafoki MTE hivatalosan is bejelentette, hogy a legutóbb a ZTE-nél tevékenykedő Boér Gábor veszi át a csapat irányítását.
18 évesen a Dinamo Kijev ellen debütált az ukrán élvonalban, majd nem sokkal később az NB II-ben folytatta pályafutását. Évek óta a másodosztály egyik legkeményebb és egyben legképzettebb középpályása. Bízik benne, hogy belátható időn belül az NB I-ben tud játszani.
Eldőlt, hogy az NB II-ben kizárólag magyar játékosokból fog állni a Diósgyőr kerete, továbbá a távozó Zekic helyett is magyar szakember ül le a kispadra.
A csakfoci.hu információja szerint a Nyíregyházáról távozó házi gólkirály, Hornyák Marcell a következő idényben a Szparihoz hasonlóan az NB II-ben szereplő DVTK-nál folytathatja pályafutását.
Három mérkőzésre szóló eltiltást kapott Szerető Krisztofer, a Soroksár szélsője, miután kiállították a Pécs elleni NB II-es bajnoki utolsó, 38. fordulójában.
Szergej Pacaj irányítja a jövőben a Nyíregyháza Spartacust vezetőedzőként.
Egészen hihetetlen pályát írt le a Kaposvár az elmúlt években. Az NB III-ból villámgyorsan az élvonalba jutó csapat most visszazuhant a harmadosztályba. Drasztikusan csökkentenék a játékosok bérét.
A csakfoci.hu információi szerint könnyen előfordulhat, hogy kilenc bajnoki után megválik Dobos Barna vezetőedzőtől az ETO FC Győr.
Úgy tudjuk, hogy Nyíregyházán az utolsó három fordulóra beugró Huszák Géza után nagy valószínűséggel Feczkó Tamás korábbi segítője ülhet le a kispadra.
Vasárnap 20:30-ra kiderül, hogy a Debrecen, Gyirmót, Vasas hármasból melyik két csapat lesz NB I-es a következő szezontól.
Idő előtt ért véget a Gyirmót-Békéscsaba NB II-es bajnoki a hazaiak kapusának, Hársfalvi Andrásnak, aki agyrázkódás gyanújával került a győri kórházba a stadionból.
Mindhárom, a feljutásért harcoló csapat nyert vasárnap, az NB II utolsó fordulójában, de közülük csak a DVSC és a Gyirmót örülhetett igazán.
Egyik kiesőcsapat (DEAC, Kaposvár, Kazincbarcika) sem tudott győzelemmel búcsúzni az NB II-es idénytől, nyert viszont a Nyíregyháza, a Szeged és a Szolnok is. Pécsen pedig a Soroksár örülhetett egy páros kiálíltást is hozó mérkőzésen, a PMFC-t viszont a bravúros 4. hely vigasztalhatja.
A Merkantil Bank Liga 38. fordulójában dől el, melyik két csapat jut fel idén az élvonalba. Élő közvetítés 18:30-tól!
Nagyon kevesen gondolták az NB II-es szezon előtt, hogy az utolsó fordulót megelőzően a Gyirmótnak a saját kezében lesz a sorsa. Lencse László kivétel volt.
Alighanem rekordot állított fel a Budafokot ideiglenesen irányító Pacsi Bálint azzal, hogy két NB I-es és egy NB II-es klubnál is részese lett a kiesésnek.
Az utolsó előtti fordulót rendezik a Merkantil Bank Ligában. Mindhárom feljutásért harcoló csapat idegenben lép pályára.