Címke: női
AC Milan – FC Barcelona: Élő közvetítés
A piros-feketék a harmadik nyári meccsüket játsszák Amerikában.
Mányoki Attila “karcsapásnyira” a történelmi sikertől
Mányoki Attila, a világhírű zalaegerszegi hosszútávúszó valószínűleg szombaton száll vízbe az észak-ír Donaghadee partjainál, hogy átússza az Északi-csatornát. A magyar sportember most érkezett el az Ocean’s Seven utolsó, egyben legnehezebb állomásához, amelynek teljesítésével lezárná a hét, kivétel nélkül rendkívül nehéz feladatból álló sorozatot. Ez eddig mindössze 11 embernek sikerült, így Mányoki lehetne a világon a […]
Strinic boldogan és büszkén várja az új kihívást
A 31 éves balhátvéd ingyen érkezett a Sampdoriától.
Aranyosan csillognak a váltóban nyert érmek a világbajnok uszonyosúszók szemében
Éremesővel és nem mindennapi közösségi élményekkel zárta a belgrádi uszonyosúszó világbajnokságot az immár 11-szeres világbajnok Senánszky Petra, és a tavaly óta magyar színekben versenyző, élete első felnőtt vb-jén szerepelt Bukor Ádám. Az egyéni számokban szerzett arany- és ezüstérmek mellett mindkét sportoló számára különlegesen kedves a váltókkal elért, nagy küzdelmek árán kiharcolt harmadik hely.

A korábbi évekhez képest visszafogott felkészülés mellett is megvédte világbajnoki címét Belgrádban minden idők legeredményesebb magyar uszonyosúszója, Senánszky Petra. A kétszeres Világjátékok-győztes sportoló 50 és 100 méter uszonyos gyorson is első lett, és fontos szerepet vállalt a magyar váltók várakozáson felüli teljesítményében is.
„A vb abszolút úgy sikerült, ahogy terveztük, talán még jobban is. Idén kicsit visszavettünk a felkészülés erősségéből, mert a tavalyi Világjátékok előtti időszak nagyon sokat kivett belőlem. Az egyéniben szerzett aranyak mellett külön örültem a 4×100-as vegyes uszonyos gyorsváltóban elért bronznak, mert bár bíztunk benne, hogy meglesz az érem, nem volt egyértelmű esély rá. A csapatmunka adott egy pluszt az amúgy is remek hangulatú versenyhez” – összegzett a 24 éves debreceni világklasszis, aki 2021-ben szeretne újra Világjátékokat nyerni, így jövő évtől ismét teljes erőbedobással edz majd.
Hasonló tervei vannak a múlt heti belgrádi uszonyosúszó vb másik magyar aranyérmesének, a 400 méteres felszíni úszásban diadalmaskodó Bukor Ádámnak. A 2017 óta Magyarországot képviselő fiatal felvidéki sportoló évek óta hármasával szerzi az aranyakat a világversenyeken, első felnőtt vébéje lévén azonban nem letört a 800 és 1500 méteren szerzett ezüstérem miatt sem.

„A 400 méter volt az első számom, ahol nagyon szép versenyben, jó hajrával tudtam leelőzni az olasz ellenfelet. Sajnos azonban tönkrement az uszonyom, és egy teljesen újjal kellett versenyeznem másnap, ez meg is látszott 1500 méteren, ahol második lettem. Ugyanakkor nagyon jól sikerült a 4×200-as férfi felszíni váltó, utolsóként ugrottam a vízbe, és az ötödikről a harmadik helyre hoztam fel a csapatot. Sőt, jobb időt úsztam, mint a 200 méteres egyéni szám bajnoka. Azért is remek érzés volt, mert most először váltóztam magyar színekben, és rengeteg biztatást is kaptam” – fogalmazott a szlovákiai Galántán élő és edző sportoló.
Bukor Ádám a nyár végén kezdi el a felkészülést a három év múlva tartandó Világjátékokra, ahová 200 és 400 méteren szeretne kijutni, és ha már ott van, akkor legalább egyszer felállna a dobogó tetejére is.
A magyar uszonyosúszó válogatott addig is büszkélkedhet az idei belgrádi világbajnokságon megszerzett 3 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmével.
Torna Eb – Felkészült csapat utazik a kontinensbajnokságra
A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) elnöke tisztes helytállásra számít a glasgow-i Európa-bajnokságon.

Dr. Magyar Zoltán szerint a nemzeti csapatot lelkes és jól felkészült tornászok alkotják. „Egy Európa-bajnokság mindig fontos szerepet tölt be a tornászok életében. Ahogy láttam, a felkészülés során jó munkát végeztek a fiatalok, meg a szakmai stáb. Sajnos a férfiaknál és a nőknél is van egy-egy nagy hiányzó: Kardos Botond és Kovács Zsófia nem tud indulni, mindketten sérülés miatt nem lesznek ott Glasgow-ban.” – mondta az elnök, aki hozzátette, hogy a pontszámokat elnézve – ha mindenki hibátlant nyújt – tisztes helytállásban bízhatunk.
„Fontos, hogy nem csak a felnőttek lesznek ott az Eb-n. A fiatalok szintén szerekhez lépnek a kontinensbajnokságon. Bízom benne, hogy esetükben még egy-két meglepetés-eredményben is részünk lehet.” – mondta dr. Magyar Zoltán.
A glasgow-i Európa-bajnokságot július 30. és augusztus 12. között rendezik meg. Skócia legnagyobb városa egyébként egy multisport Európa-bajnokságnak ad otthont, hiszen a tornászokon kívül az úszók, a golfozók, a triatlonisták, a kerékpározók és az evezősök számára is Eb-t rendeznek.
Eb: a legjobb hat csapat közül a miénk a legfiatalabb és a legrutintalanabb
Bíró Attila szövetségi kapitány, valamint Keszthelyi Rita csapatkapitány is úgy gondolja, hogy az éremszerzést valójában még a hollandok elleni elődöntőben mulasztotta el a magyar női vízilabda-válogatott a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon, melynek pénteki bronzmérkőzésén 12-6-ra kikapott a házigazda spanyol csapattól. “A hollandoknál nem voltunk rosszabbak, ezen a meccsen viszont már az első negyed után elment a […]
Ötödször aranyérmes a holland női csapat
Hollandia válogatottja nyerte a Barcelonában zajló vízilabda Európa-bajnokság női tornáját. A pénteki fináléban – amelynek magyar érdekeltsége is volt, ugyanis az egyik oldalon Várkonyi Gabriella fújta a sípot – az elődöntőben a magyarokat egyetlen góllal legyőző hollandok 6-4-re nyertek a görög csapat ellen. A holland női válogatott története során ötödször, 1993 óta először lett a […]
Eb: Spanyolország nagy falat volt – női válogatottunk a 4. helyen végzett
Hatgólos vereséget szenvedtünk a spanyoloktól. A mérkőzés elején beragadtunk. A spanyolok sorozatban lőtték a gólokat. A hajráig négyig jutottak, mikor tőlünk Szilágyi villant. A folytatásban Anna Espar már a második találatát szerezte, így az első negyed után, 1-5 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben Maica Garcia már közte ötre növelte a spanyol előnyt, 1-6. […]
Bíró Attila: egységes, jó csapatunk van
Szövetségi kapitányunk szerint a barcelonai Európa-bajnokság első csoportmérkőzése óta sokat fejlődött a magyar női vízilabda-válogatott. “Azt gondolom, nagy vonalakban sikerült összeállnunk, egységes és jó csapatunk van, amely szoros mérkőzései közül kettőt egy góllal nyert meg, egyet pedig eggyel veszített el” – nyilatkozta csütörtökön a szakvezető, aki hozzátette, az ellenfelénél fiatalabb és rutintalanabb együttese a hollandokkal […]
Európa-bajnokság, a 14. nap programja: a bronzérem a tét
Női válogatottunk a bronzéremért ugrik vízbe. A házigazda spanyolok lesz a csapat ellenfele a nőknél az Eb-n. Bíró Attila tanítványai 20.30-tól ugranak vízbe. A döntőt Hollandia és Görögország játssza. Európa-bajnokság, a 14. nap programja: Július 27., péntek: 7. helyért: 16.45 Németország-Franciaország 5. helyért: 18.15 Olaszország-Oroszország bronzmérkőzés: 20.30 MAGYARORSZÁG-Spanyolország döntő: 22.15 Hollandia-Görögország
Az, hogy talán a legjobb mérkőzésünket játszottuk a tornán, nem fog boldoggá tenni
Märcz Tamás a Montenegró ellen elvesztett meccs után nyilatkozott. Az, hogy talán a legjobb mérkőzésünket játszottuk a tornán, nem fog boldoggá tenni, mivel nem sikerült nyerni. Kiélezett találkozót játszottunk, megvolt a lehetőségünk a döntetlenre, de az utolsó emberelőnyt nem jól játszottuk meg” – nyilatkozta Märcz Tamás, aki annak azért örült, hogy csapata ezúttal jól kezdett […]
Hidalás a hídon!
Július 28-án szombaton 15 órától 16:30-ig birkózók veszik birtokukba a forgalom elől lezárt Szabadság hidat. A sportolók rekordkísérletet hajtanak végre, több mint kétszázan egyszerre próbálnak majd lemenni hídba, ezen kívül az érdeklődők birkózó bemutatók során testközelből láthatják a speciális birkózó fogásokat is.

A „Lehidaltok tőlünk!” elnevezésű rendezvény célja a Budapesti Birkózó Világbajnokság népszerűsítése, melyet október 20. és 28. között a budapesti Papp László Sportarénában rendeznek.
A hidaláshoz válogatott birkózók is csatlakoznak, ott lesz többek között Lőrincz Tamás, Lőrincz Viktor, Kiss Balázs, Bácsi Péter, Szabó László, Szilvássy Erik, Lám Bálint, Ligeti Dániel és Veréb István.
Az esemény házigazdái Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó, és Világi Péter rádiós, televíziós műsorvezető lesznek.
„A hidalás lényege, hogy ne verjenek tussal, vagyis, hogy ne kerülj két vállra. Ha nem hidalsz jól, akkor a hátadon fekszel, és az a birkózásban nem előnyös” – mondta mosolyogva Bárdosi.
„A jó hidaláshoz elsősorban a nyakat és a gerinc melletti mélyizmokat kell erősíteni. A birkózók ezt gyerekkorban kezdik. Biztos vagyok benne, hogy a hangulatra nem lesz panasz, mert a birkózók száma és a vidámság egyenesen arányosan növekszik. Ahol sok birkózó van, ott mindig jó a hangulat.” – fejezte be az olimpiai ezüstérmes.
Az eseményen ott lesz Champlion a birkózó oroszlán, a Budapesti Birkózó Világbajnokság kabalafigurája is.
A vb honlapja:
Eb: Egyetlen gól döntött Montenegró ellen – a 7. helyért játszhatunk
A barcelonai Eb-n 7-6 arányban kikapott férfi válogatottunk Montenegrótól, így a 7. helyért játszhatunk a kontinenstornán. Az első negyedet jól kezdtük, Manhercz szerezte meg a a vezetést, ám utána jött Ivovics és Radovics, 1-2. A második nyolc percben ismét jött Radovics, de Kovács révén újra feljöttünk egyre. Brguljan azonban visszaállította a közte kettőt a nagyszünetre, […]
Eb: román és német öröm
Két helyosztót már le is játszottak a barcelonai Eb csütörtöki napján. Az elso két meccsen már túl is vagyunk Barcelonában. A románok simán, néggyel verték a franciákat. A harmadik negyed volt a döntő a találkozón, mikor 4-1-gyel megléptek Raduék, így ők lettek a tizenegyedikek. A másik találkozón a németek örültek, a fritzek egyetlen góllal voltak […]
Gattuso: “Nagyon örülök a teljesítménynek”
Az olasz edző nyilatkozott az előszezon második felkészülési meccse után.
Milan-Manchester United: a hivatalos kezdők
Gattuso együttese ma hajnalban megkezdi a szereplést Amerikában.
Bíró: továbbra is az érem a cél
Bíró Attila szövetségi kapitány bízott benne, hogy a címvédő női vízilabda-válogatott már szerdán, a hollandok elleni elődöntőt követően bebiztosítja az éremszerzést, tanítványai azonban 8-7-re kikaptak a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon. “Szörnyű volt onnan fentről ilyen tehetetlenül nézni, ugyanakkor sajnos jól lehetett látni a hibákat az első félidőben” – nyilatkozta az olaszok elleni negyeddöntőben kiállított, ezért szerdán […]
Eb: Egyetlen góllal kikapott női válogatottunk – a bronzért játszunk
Izgalmas találkozón 8-7-es vereséget szenvedtek Keszthelyiék az Eb elődöntőjében. Jól kezdtünk, hiszen Illés révén vezettünk 1-0-ra, aztán jöttek a hollandok. Az ellentámadásból kiegyenlítettek, majd Koolhaas labdája talált utat a kapuba. A második nyolc percben Stomphorst villant. A kétgólos tulipános előny megmaradt az utolsó másodpercekig, mikor Parkes majd ismét Illés lőtt a kapuba, 4-4. A nagyszünetre […]
Bíró: van még potenciál a csapatban
Bíró Attila szerint a címvédő magyar női vízilabda-válogatottban még az olaszok elleni nagyszerű győzelem után is bőven van potenciál, és a hollandok elleni szerdai elődöntőre szükség is van fejlődésre a Barcelonában zajló Európa-bajnokságon.A szövetségi kapitány a hollandok elleni meccs előtt elmondta, a negyeddöntővel kapcsolatban a Fa Nándor életrajzi könyvében olvasottak jutottak eszébe, mert abból kiderül, […]
Európa-bajnokság, a 12. nap programja: A döntőért játszik női válogatottunk
Bíró Attila tanítványai a hollandok ellen ugranak vízbe. Egyre keményebb meccsek jönnek az Eb-n. A csajok már a döntőért játszanak 17 órától. A másik ágon spanyol-görög meccset rendeznek. Európa-bajnokság, a 12. nap programja: Július 25., szerda: 5-8. helyért: 13.15 Olaszország-Németország 14.45 Oroszország-Franciaország Elődöntő: 17.00 Magyarország-Hollandia 18.30 Spanyolország-Görögország


























