Címke: olimpia
Tokió 2020 – A japán császár is aggódik
A japán közvélemény olimpiát elutasító, bár csökkenő többségéhez csatlakozva Naruhito császár is aggodalmának adott hangot a tavalyról ez év nyarára halasztott tokiói ötkarikás játékok megrendezése miatt. Fotó: Shutterstock / archív A Kyodo jelentése szerint az uralkodót legfőképpen a koronavírus-járvány aggasztja, és attól tart, hogy az olimpia a fertőzések további terjedését fogja kiváltani Japánban. A hírügynökség megemlítette, hogy […]
Tokió 2020 – Megvan az első pozitív koronavírusteszt az érkezettek között
Az ugandai olimpiai küldöttség egyik tagja szolgáltatta az első pozitív koronavírustesztet azok közül, akik megérkeztek a nyárra halasztott ötkarikás játékok helyszínére, Japánba. Fotó: Shutterstock / archív A japán kormány vasárnap közölte, hogy az ugandai küldöttség tagjait megérkezésük után a Narita nemzetközi repülőtéren a protokollnak megfelelően tesztelték, és egyikük esetében pozitív lett az eredmény. A nem […]
Párizs 2024 – Újítások az olimpiai programban
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága számos módosításról döntött a nyári játékok programját illetően, ezek a változtatások először a 2024-es párizsi eseményen lépnek majd életbe. Fotó: Shutterstock / archív A csütörtöki ülésen például arról határoztak, hogy az 50 kilométeres gyaloglás a francia fővárosban már nem szerepel majd a műsorban, ezt egy vegyesváltó váltja fel – […]
Tokió 2020 – Emlékérmét bocsátottak ki
A Magyar Nemzeti Bank pénteken emlékérmét bocsátott ki a nyári tokiói olimpia és a paralimpia tiszteletére. NOB.org / archív Az MNB közleménye szerint a 10 ezer forintos címletű ezüst és 2000 forintos színesfém emlékérmet Endrődy Zoltán iparművész tervezte. A világ legnagyobb, legnézettebb sporteseménye kapcsán 1984 óta jelentet meg emlékpénzeket az MNB, de most először a […]
Tokió 2020 – Oltják az olimpikonokat, a szervezők eltökéltek
Japánban oltják az olimpikonokat, illetve a hivatalos résztvevőket, és miközben a lakosság, illetve egészségügyi szakértők körében jelen van az aggodalom, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a japán szervezőbizottság 50 nappal a megnyitó előtt továbbra is eltökélt a tokiói rendezést illetően.Fotó: MTI / archív “Ahogy világszerte, úgy Japánban is elkezdték előrevenni az oltási sorrendben az […]
Tokió 2020 – Bach: Tokió a legfelkészültebb házigazda
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke a legfelkészültebb házigazdának nevezte Tokiót, amely idén nyáron ad otthont a tavalyról elhalasztott nyári ötkarikás játékoknak, valamint a paralimpiának. Fotó: NOB.org / archív “Tokió minden idők legfelkészültebb rendező városa, ahol különösen nagy figyelmet fordítanak a sportolókra” – mondta a német sportvezető Lausanne-ban. Bach ismét hangsúlyozta, hogy a […]
Tokió 2020 – A britek teljes olimpiai csapatát beoltják
Minden sportoló és stábtag megkapja a koronavírus elleni védőoltást a tokiói játékokra utazó brit olimpiai és paralimpiai csapatból. Az ország olimpiai bizottsága (BOA) pénteken közölte, a résztvevők a Pfizer vakcináját kapják majd meg, azonban a nekik szánt mennyiséget nem a brit lakosság oltására használtból veszik el. John Coates, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke korábban azt mondta: […]
Tokió 2020 – A japánok közel hatvan százaléka lefújná az olimpiát
A legújabb közvéleménykutatások szerint a japánok közel hatvan százaléka lefújná az idén nyárra halasztott tokiói nyári olimpiát. Fotó:Shutterstock.com A Kyodo hírügynökség által publikált felmérés szerint a megkérdezettek 59,7 százaléka értett egyet azzal, hogy nem kellene megrendezni a pandémia miatt egy évvel elhalasztott ötkarikás játékokat. A válaszadók 25,2 százaléka úgy nyilatkozott, nézők nélkül kellene lebonyolítani a […]
Tokió 2020 – A japánok kétharmada nem akar olimpiát
A legfrissebb közvéleménykutatások szerint a koronavírus-járvány miatt a japánok kétharmada nem szeretné, ha idén nyáron megrendeznék a tavalyról elhalasztott tokiói olimpiát. A Jomiuri Sinbun című napilap által szervezett felmérésben a válaszadók 59 százaléka mondta, hogy töröljék az ötkarikás játékokat, 39 százalékuk viszont úgy vélekedett, hogy idén meg kellene tartani. A halasztást itt nem kínálták fel […]
Tokió 2020 – Ötvenezer aláírás egy nap alatt az olimpiarendezés ellen
Az első 24 órában közel 50 ezer aláírás érkezett arra az online petícióra, amelyben arra kérik a szervezőket, hogy a koronavírus-járvány miatt ne rendezzék meg a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpiát.Fotó: nob.org / archív Az aláírásgyűjtést Ucunomija Kendzsi japán jogász kezdeményezte, aki korábban többször indult – sikertelenül – a tokiói kormányzói posztért. Szerinte a […]
London polgármestere olimpiai rendezéssel kampányol
Sadiq Khannak, London polgármesterének tervei között újabb olimpiarendezés is szerepel, amennyiben csütörtökön újraválasztják. Fotó: Shutterstock.com A politikus elmondta: szeretné, ha az olimpia és a paralimpia visszatérne Londonba, és ígéretet tett arra, hogy kész együttműködni a pályázatot előkészítő bizottsággal, amely a 2036-os vagy a 2040-es rendezésre fókuszálhatna. Khan kifejtette: döntően a 2012-es ötkarikás játékok már meglévő helyszíneivel tervez, […]
Tokió 2020 – Naponta tesztelik majd a versenyzőket
Minden olimpikont és a közvetlen környezetében dolgozó szakembert naponta tesztelik majd a koronavírusra a július 23. és augusztus 8. között sorra kerülő tokiói olimpián.Fotó: Shutterstock / archív Többek között ez szerepel a szabálykönyv második verziójában, amelyet szerdán hozott nyilvánosságra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a szervezőbizottság. A 14 napos karantént nem kell letölteni, a […]
Tokió 2020 – Beoltják a teljes ausztrál küldöttséget
Elsőbbséget kapnak a koronavírus elleni oltások beadása szempontjából a tokiói olimpiára utazó ausztrál küldöttség tagjai.Fotó: MTI / archív A kormányzat keddi közlése szerint a több mint 2000 fős, sportolókból, szakmai stábtagokból és más hivatalos személyekből álló delegáció tagjai az elutazás előtt megkapják a vakcinákat. “Azt szeretnénk, ha a sportolóink biztonságos körülmények között utazhatnának el, versenyezhetnének […]
Tokió 2020 – Ötszáz nővért kért a szervezőbizottság a játékok idejére
A szervezők 500 nővért kértek a július 23-tól augusztus 8-ig tartó tokiói olimpia idejére – jelentette be hétfőn Muto Tosiro szervezőbizottsági elnök. Fotó: NOB.org / archív A japán média beszámolói szerint a szervezők azt kérték, hogy a nővérek nyújtsanak segítséget a személyzet számára az olimpiai faluban, valamint a versenyhelyszíneken már a játékok előtt, és annak ideje alatt […]
Tokió 2020 – A héten kiadják a szabálykönyv második verzióját
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a szervezőbizottság a héten adja ki a második verzióját annak a szabálykönyvnek, amely a sportolókra, a kísérőkre, valamint a média képviselőire vonatkozó előírásokat tartalmazza a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpián és paralimpián.Fotó: NOB.org / archív Japán négy prefektúrájában, Tokióban, Oszakában, Kiotóban és Hjogóban vasárnaptól május 11-ig egészségügyi vészhelyzetet hirdettek […]
Tokió 2020 – Nagy valószínűséggel minden brit sportolót beoltanak a rajt előtt
A brit olimpiai csapat közlése szerint nagy valószínűséggel az összes Tokióba utazó sportolójuk meg fogja kapni a koronavírus elleni oltást még a nyári játékok kezdete előtt.Fotó: Shutterstock / archív Mark England csapatvezető a héten azt mondta, egyetlen versenyzőjük sincs, aki ne kérte volna a vakcinát, a brit kormány oltási programjának kibővítése nyomán pedig minden jel arra […]
Tokió 2020 – Barcelonában rendezik a műúszók selejtezőjét
Június 10. és 13. között Barcelonában rendezik meg a műúszók olimpiai kvalifikációs versenyét, amelynek május 1-től 4-ig Tokió adott volna otthont. A vizes sportágak nemzetközi szövetségének (FINA) pénteki közleménye szerint a tíz induló válogatottból három, a párosok közül pedig hét szerezheti meg itt a kvótát a július 23. és augusztus 8. között sorra kerülő ötkarikás […]
Tokió 2020 – megvan, hány aranyérmet várunk az olimpián
Egy felmérés szerint a magyar lakosság hat aranyérmet vár a sportolóktól a tokiói olimpián. Fotó: Shotterstock.com A legtöbben, ötből négyen az úszástól várnak érmeket, de a válaszadók kétharmada a szintén hagyományosan jól szereplő kajak-kenu csapattól is legalább dobogós helyezésekre számít – ismertette országosan reprezentatív kutatásának eredményeit szerdán az Opinio piackutató applikáció. Eszerint mindössze a megkérdezettek […]
Tokió 2020 – Június előtt nem lehet dönteni a nézők részvételéről
Csak júniusban, a tokiói olimpia nyitánya előtt egy hónappal lehet dönteni arról, hogy hazai nézőket beengednek-e a versenyekre, mérkőzésekre.Fotó: NOB.org A Mainichi japán napilap keddi számában kiemelte, a koronavírus-járvány térségbeli alakulását figyelembe véve áprilisban még nem lehet meghozni az ezzel kapcsolatos végső határozatot. Mivel külföldi nézők részvételének lehetőségét a pandémia miatt tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia […]
Tokió 2020 – Thomas Bach májusban Japánba látogat
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke májusban Japánba látogat, és találkozik Szuga Josihide miniszterelnökkel.Fotó: newshub.co A német sportvezető alig több mint két hónappal a július 23-i nyitóünnepség előtt, május 17-én Hirosimában részt vesz az olimpiai láng váltófutásában, másnap pedig a miniszterelnökkel megerősítik elkötelezettségüket a tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia biztonságos megrendezése mellett. Bachnak tavaly november […]






