Hétvégén indul a hajsza az olimpiai kvótáért
Vasárnaptól Triesztre figyelünk egy héten át, hiszen a Benedek-csapat megkezdi az olimpiai kvalifikációs tornát. Ismeretlen lehet a játékosok számára, hogy kvalifikációs tornán kell kivívni a riói kvótát, mindössze egyszer kényszerült ilyenre a válogatott, még 1988-ban. A férfiaknál csúcstartónak számítunk a 21 részvétellel és a kilenc aranyéremmel az ötkarikás játékokon, hiszen a sportág 1900-as debütálása óta […]

A felkészülés utolsó fázisában járnak a románok a trieszti olimpiai kvalifikációs tornát illetően. A csapat az olasz városkában kivívná a riói kvótát, de a játékosok tudják, borulhat minden, akár a csoportmeccsek során is. Az utolsó szalmaszálat megragadná Románia és ismét ott lenne az olimpián. Emlékezhetünk, négy évvel ezelőtt ott volt Londonban, Kovács István vezetésével a tízedik […]
Az olimpiai kvalifikációs torna döntőjében az USA magabiztosan győzte le az olasz válogatottat, a bronzérmet kisebb meglepetésre az oroszok zsebelték be. Az utolsó napra is maradtak nyitott kérdések Goudában, hiszen a helyosztók még hátra voltak. Kanada lett a hetedik, miután öt góllal verte a franciákat. A házigazda hollandoknak már kicsit nehezebb dolguk volt, de végül […]
Benedek Tibor kihirdette az olimpiai kvalifikációs tornára csapatát. Hárman maradtak ki az utazó együttesből: Lévai Márton (kapusposzton), Bátori Bence és Bedő Krisztián nem lesz ott Triesztben. Benedek Tibor értékelése: „A kapásoldalon talán most voltam a legnehezebb helyzetben. Varga Dénest leszámítva Erdélyi Balázs, Manhercz Krisztián és Bátori Bence közel azonos teljesítményt nyújtottak a közös edzéseken, míg […]
Németország gőzerővel készül az olimpiai kvalifikációs tornára, két meccset is játszott az ausztrálokkal és egyiken sem vallott szégyent. Ráfordultunk a felkészülés hajrájára. A férfiak szombaton Triesztben megkezdik az olimpiai kvalifikációs tornát. A németek előbb a Benedek-csapattal, majd az ausztrálokkal tréningeztek. Utóbbi együttessel két félhivatalos meccset is játszottak. Az elsőt egy góllal megnyerték, míg a másodikat […]
A női olimpiai kvalifikációs torna mai napján az USA tovább menetelt, Olaszország megizzadt, a hollandok pedig gázoltak… Tegnap a legnagyobb kérdések eldőltek, hiszen meglett a négy olimpiai résztvevő csapat. Ma azonban új nap indult, ahol szintén négy meccset rendeztek. A házigazda tulipánosok tudták jobban kiheverni a tegnapi pofont, hiszen hengereltek a franciák ellen, így ők […]
Holnap nagy meccset rendeznek Goudában. Hollandia vagy Spanyolország nagyon szomorú lesz. Az első két nap után lehetett sejteni, hogy a spanyolok a hollandokkal fognak találkozni a negyeddöntőben. Nos, ez beigazolódott, hiszen a keresztbejátszásnál összekerültek. A két nagy közül, így valamely együttes lemarad az olimpiáról. A görög és az orosz együttes összecsapás még pikánsnak ígérkezik, az USA […]
A női olimpiai kvalifikációs tornán az Egyesült Államok könnyedén verte Görögországot. A spanyolok kezdenek belejönni, míg a hollandok is ellenállhatatlanok voltak. A csoportkör utolsó előtti napján az A-jelű hatosban USA-Görögország meccset rendeztek a csoportgyőzelemért. Az amik már a mérkőzés első félidejében tudatosították a hellénekben, hogy itt ma csak ők nyerhetnek, hiszen 10-4 állt az eredményjelzőn. […]
Nem bírnak egymással a felek Goudában, most az olasz és a holland válogatott remizett. Bajban a spanyolok, mely csapat megint kikapott. Egyre izgalmasabb kezd lenni az olimpiai kvalifikációs torna. A holland válogatott begyűjtötte második döntetlenjét, most az olasz ellen. Könnyen lehet, hogy a negyeddöntőben a tulipánosok a spanyolokkal találkoznak. Az ibériaiak a görögök után az […]
Az olimpiai kvalifikációs torna második napján az oroszok kisebb meglepetésre pontot raboltak a házigazda hollandoktól. Minden napra jut egy igen kemény mérkőzés Goudában, ma az orosz és a holland válogatott csatája volt ez. A házigazdák rosszul kezdték a találkozót, kétgólos hátrányt szedtek össze, de ezt nagyszünetig ledolgozták. A második félidő is hektikus volt. Nijhuis vezérletével […]
Lassan itt az olimpiai kvalifikációs torna. Már végleges a program is, és a jegyinformációkról is be tudunk számolni. Április elején, egészen pontosan 3. és 10. között Triesztre figyelünk, hiszen a férfiválogatottunk az olasz városkában vívhatja ki az olimpiai részvételt. A program is végleges már, a franciák ellen kezdünk, majd szép sorjában, Kanada, Románia, Oroszország és […]
Megkezdte férfiválogatottunk az olimpiai kvalifikációs tornára felkészülését, ennek első állomásaként Németországba utazott a csapat. Würzburgba vezetett a magyar férfi válogatott első útja. A német csapattal készül az április elején esedékes kvalifikációs tornára Benedek Tibor csapata. Vargáékkal minden rendben, szerencsésen megérkeztek. A Patrick Weissinger együttese pedig egy játékossal erősödött, hiszen a Vasasban is játszó Moritz Oeler […]
A hétvégén fog eldőlni, kijut-e párosunk az olimpiára. Az olimpiai kvalifikációs verseny szabad programján is túl van párosunk, ahol a 21. helyen végeztek. Kűrjükre a pontozóktól 74,2 egységet kaptak. Összesítésben ezzel továbbra is a 17. helyen állnak. A csapatversenyszámon sok múlik majd. Úgy tűnik, a vasárnapi második körben érdekelt lesz Czékus Eszter – Czegle Fanni párosunk!
Hamarosan útra kel a Czékus Eszter – Czegle Fanni szinkronúszó párosunk, hogy az olimpiai kvalifikációs tornán kivívja a riói kvótát. Szeptember óta készül heti 9-10 edzéssel a Czékus Eszter-Czegle Fanni páros a február végi olimpiai kvalifikációs tornára. A nagy esemény előtt, természetesen Németországban és Franciaországban is megmérettettek, de már Brazília van a célkeresztben. “Szombaton fogunk […]
A férfiaknál teljes a mezőny, a nőknél két kérdőjel van. A tavaszi kvalifikációs tornákra népes a mezőny, főleg a nőknél várható nagy csata a négy kiadó helyért… A LEN nem késlekedett, már levélben tájékoztatta honlapunkat, hogy hogyan is fog kinézni az olimpiai kvalifikációs torna mezőnye. A nők március 21-28. között küzdenek meg Goundában, míg […]