Címke: polet
Debrecenből Párizsba
A Debrecen nyerte az idei Danone focikupát, és utazik Franciaországba, hogy találkozhasson Zinedine Zidane-nal. A Vasas műfüves edzőpályáján rendezett országos döntőben hat csapat mérkőzött meg a párizsi októberi fináléért. A résztvevő országok közül – egyedül Magyarországon – kizárólag állami gondozásban élő gyerekek … Bővebben
„A vészharangot biztosan meg kell húzni“
Immár sokadjára kapunk hírt arról, hogy Európa országai közül kiemelkedően sok nálunk a kövér ember. Korra és nemre való tekintet nélkül rakódik ránk a súly és ezzel együtt egészségügyi és társadalmi problémák sokasága. Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnöke szerint a 24. órában vagyunk, meg kell állítani a tendenciát. Kinek-kinek a saját eszközével.
Verstappen elégedett, Sainz többet várt
Mindkét autója eljutott a Q2 elejére a Toro Rossónak az F1-es Bahreini Nagydíj időmérőjén, így vasárnap a 10. és a 11. helyről vághatnak neki a 2016-os szezon második versenyének.
Elhunyt Sárosi László
Életének 85. évében elhunyt Sárosi László, korábbi 46-szoros válogatott védő, aki pályafutása során öt bajnoki címet nyert a Vasas csapatával.
Verseny az életért: Kezek és lábak nélkül Le Mans-ban
Ha Alex Zanardi akaraterején csodálkozunk, szánjunk egy kis időt Frederic Sausset megismerésére – a francia pilóta kezeit és lábait is amputálták, mégis ott lesz az idei Le Mans-i 24 óráson.











