Világjátékok – Három arany, három ezüst és négy bronz az eddigi éremtermés

Senánszky Petra duplázott Wroclawban. A Debreceni Búvárklub világklasszisa megszerezte a második aranyérmét a 10. Világjátékokon és ráadásul ezúttal is világcsúccsal győzött. Varga Krisztina ezüstérmes lett, míg az aerobikosoknál két egység is bronzérmet szerzett.

 

Senánszky Petra a 100 méteres uszonyos gyorsúszás fináléját 45.16 másodperccel nyerte meg Varga Krisztina előtt, így utóbbi kiválóság is megszerezte a második érmét a Világjátékokon. Kosina Gergőnek nem sikerült érmet szereznie szombaton, az 50 uszonyos gyors döntőjében negyedik lett.

A debreceni „sellőlány”, azaz Senánszky Petra boldogan és meghatódva nyilatkozott az eredményhirdetés után.

„Nagyon kemény volt az elmúlt hat hónap, de ez volt a célom. Ezekért az eredményekért érkeztem ide Wroclawba. Biztos vagyok benne, hogy anyu is szurkolt fentről nekem, és büszke rám” – mondta Senánszky, aki a közelmúltban veszítette el édesanyját.

Az uszonyosoknál a Gruber Kornél, Kanyó Dénes, Dimák Dávid, Kosina Gergő kvartett negyedikként zárt a 4×100-as felszíni számban, míg Károlyi Csilla 100 m felszíni úszásban 8. lett.

Az aerobikosok is nagyot versenyeztek. A pénteki két érem után az Erdősi Dániel, Etényi Zsófia, Szabó Júlia, Szenes Boglárka, Szilvás Angéla, Táskai Anita, Varga Dorottya összetételű aerostep csapat harmadik lett, akárcsak a Hegyi Dóra, Szöllősi Panna, Mazács Fanni, Farkas Balázs, Bali Dániel alkotta sportaerobik csoport. Ezzel a magyar aerobikosok elmondhatják magukról, hogy valamennyi versenyzőjük dobogóra állhatott a Világjátékokon.

A szumós küzdelmek első napján nem jutottak éremközelbe a magyarok. A könnyűsúlyú lányoknál Forgó Fruzsina pillanatok alatt végzett német ellenfelével, a következő két összecsapáson azonban nagy csatában kikapott, így lemaradt a helyosztókról. Hasonlóan jártak nehézsúlyú versenyzőink. Sárkány Vivien ugyan első meccsén nagy bravúrral földre küldte ukrán vetélytársát, utána azonban elmaradt a remélt folytatás. Makai Erikának ezúttal nem jött össze a győzelem. Három szumósunk vasárnap a nyílt kategóriában javíthat.

A magyar csapat két versenynap után három arannyal, három ezüsttel és négy bronzéremmel a hatodik helyen áll az éremtáblázaton.

Read More

Ismét a kísérlet jegyében – Campagna keretet hirdetett

AlessandroCampagna01Az olasz válogatott kapitánya 14 fős csapatot állított össze a grúzok elleni meccsre.  Jó előre kihirdette együttesét Campagna a grúzok elleni világliga meccsre. Az együttesbe meghívót kapott Tommaso Busillacchi a Debrecen pólósa és a Recco fiataljai is, mint például Jacopo Alesiani vagy Edoardo Di Somma. Ott lesz az együttessel Edoardo Manzi is, a Brescia tehetsége nincs még […]

Read More

Irány Sanghaj!

András Csaba (14) személyében magyar versenyző is részt vesz majd az október 24–29. között Sanghajban zajló asztalitenisz serdülő Világjátékoknak. STJ • Aki nem hisz a XXI. századi tündérmesékben, talán még az is újragondolja az álláspontját András Csaba története hallatán. A … Bővebben

Read More

Megkötötték a 2017-es vb megrendezéséről szóló megállapodást

Aláírták a jövő évi szkander-világbajnokság megrendezéséről szóló szerződést. A budapesti világbajnokságot 2017 szeptember 5. és 10. között bonyolítják le, a világverseny megrendezéséről szóló megállapodást pedig Assen Hadjitodorov, a Szkander Világszövetség elnöke és Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke írta alá.

A sajtóeseményen bejelentették, hogy Deutsch Tamás lesz a 2017-es szkander-világbajnokság fővédnöke. A sportágban rangos Világkupát rendeznek a hétvégén. A MOM Sportközpontban lesz a XIII. Judgement Day. Az eseményre várhatóan 15 ország 200 szkanderese érkezik.

A pénteki sajtótájékoztatón Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója elmondta, örömteli, hogy egyre több sportágban rendeznek Magyarországon világversenyeket. A sportvezető példaértékűnek tartja, ahogy a szkandereseknél felkarolják a parasportolókat. Buranits Ildikó, a MOM Sportközpont igazgatója hangsúlyozta, régi kapcsolatot ápolnak a Magyar Szkander Szövetséggel, és tárt karokkal várják a világ legjobb szkandereseit a jövő évi világbajnokságon is.

Nyolc éremmel zárták a magyarok a világbajnokságot

Sikeres világbajnokságot zárt a magyar szkander-válogatott Bulgáriában. A küldöttség 1 arany-, 3 ezüst- és 4 bronzérmet szerzett Szófiában.

„Sportágunkban nagy hangsúlyt fektetünk a parasportolók versenyeztetésére is, ezért különösen büszkék vagyunk arra, hogy több magyar is érmes lett ebben a kategóriában” – kezdte összegzését Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke, akit a sportág nemzetközi szövetségének szófiai kongresszusán megerősítettek a Szkander Világszövetség alelnöki pozíciójában.

„Budai Miklós a parasportolók között aranyérmes lett, majd szerzett egy ezüstérmet is, ugyanis nálunk külön eredményt hirdetnek a jobbkezes és a balkezes küzdelmekben is. Budain kívül Simon Dániel és Fenyvesi József szerzett ezüstérmet, ugyancsak a parasportolók között. Simon Dániel egy bronzérmet is szerzett, akárcsak a felnőtt női kategóriában Ivánfi Brigitta, a senior grand masters kategóriában Józsa Mihály, és a grand masters mezőnyben Simon Ferenc” – számolt be a sikerekről a sportvezető.

Az érmeken kívül számos pontszerző helyet csíptek el a szkanderesek azon a világbajnokságon, amelyen 53 ország 1200 versenyzője vett részt.

Read More

Együttműködik a Magyar Vitorlás Szövetség és a Testnevelési Egyetem

Hosszú távra szóló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Vitorlás Szövetség és a Testnevelési Egyetem, amelynek fő célja a vitorlázás területén tevékenykedő szakemberek képzési színvonalának javítása. A megállapodást pénteken, ünnepélyes keretek között írta alá Mocsai Lajos, az egyetem rektora, és Dr. Kollár Lajos, a sportági szakszövetség elnöke.

 

A megállapodás szerint a két fél közös tematikát állít össze egy testnevelő tanár hallgatók számára választható tantárgyi képzéshez. Azok, akik felveszik ezt a tárgyat, nagyobb nyitottsággal tudnak majd helyet adni az iskolai oktatásban a vitorlázás-specifikus foglalkozásoknak. A két fél megegyezett abban is, hogy évtizedes szünet után újraindítják az egyetemen a vitorlás szakedzői képzést. Megállapodás született ezen kívül az együttműködésről többek közt sportszakmai felmérések, sporttudományos kutatások, továbbképzések, kiadványok és a sportmenedzser-képzés területén.

 

A megállapodást a budapesti Millenárison tartott vitorlás évzáró rendezvény kereteiben írták alá, amelyen a Magyar Vitorlás Szövetség megköszönte támogatóinak és partnereinek a 2016. évi segítséget és közös munkát. Évértékelőjében Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára aláhúzta, hogy a riói olimpián vitorlázás sportágban elért fejlődés – két magyar vitorlázónak is sikerült futamot nyernie – egyértelműen köszönhető az anyagi lehetőségek bővülésének, amelynek fő forrása az EMMI és a MOB támogatása volt. A rendezvényre az Art Market kiállításon került sor, s a vendégek az MVSz meghívására közös tárlatvezetésen is részt vettek.

Read More

NB III, kék-fehérben

Akár még utánpótlás-bajnokságban is szerepelhetne, de helyette már az NB III-ban futballozik a 17 éves Lustyik Levente, az MTK egyik legnagyobb ígérete. Hódmezővásárhelyről került a Sándor Károly Akadémiára, ahol mostanra a harmadosztályú felnőttcsapatba és a korosztályos válogatottba is beverekedte magát. … Bővebben

Read More

Bajban lehet Montenegró

FOTO:SAPURICA jövő évi budapesti vb-re teljesen megújulhat a montenegrói válogatott. Vladimir Gojkovics együttese ismét a negyedik helyen végzett az olimpián. Ez volt a montenegrói válogatott harmadik ötkarikás játéka, ahol nem szerzett érmet. A szakvezető már a jövőn gondolkodik, hiszen ha megnézzük a csapat húzóembereinek életkorát, bizony bajban lehet. A kapusoknál Zdravko Radics 37, míg Milos […]

Read More

Németh Zsanett

2011-ben Németh Zsanett a honlapunk létrejöttét a maga részről azzal köszöntötte, hogy megszerezte a magyar női birkózás első világbajnoki címét. Azóta követjük nyomon a pályafutását egészen odáig, hogy most útra kelhet a riói olimpiára, kicsit még a saját álmait is … Bővebben

Read More

Rio 2016 – Olimpiai esélyek és remények (férfiak)!

BENUferfival17Egy topfavoritot és három esélyest találtunk. Kétség nem férhet hozzá, Szerbia a legerősebb!  Mióta a 2013-as vb-n leszerepelt a csapat és Dejan Udovicsics helyett Dejan Szavics vette át a stafétát minden nagy tornát megnyert a gárda. Parádés az együttes mérlege, hiszen a 2014-es budapesti Eb-n, a 2016-os belgrádi kontinenstornán valamint a kazanyi vb-n, két Világliga Szuperdöntőben és a […]

Read More

Balatoni főszezon

Bármelyik korosztályos és felnőtt bajnokságban indult, szinte mindenütt nyert a Nemzeti Kézilabda Akadémia aktuális csapata. A hazai szövetség döntése nyomán és támogatásával három éve létrehozott, az utánpótlás-nevelés fellegvárának szánt balatonboglári bázis legsikeresebb idénye után az ügyvezető Mocsai Tamással vontunk mérleget. … Bővebben

Read More
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.