Címke: szurkolók
Legendás edzők – Arsene Wenger
A világ legnépszerűbb és eladhatóbb sportágának mestereiről kevesebb szó esik, mint a pályán gólokat szóró sztárokról, pedig sokszor nekik köszönhető egy forradalmian új elképzelés, vagy egy tehetség korszakos zsenivé nevelése. Sorozatunkban most egy olyan menedzsert mutatunk be, akit több okból is Professzornak hívtak. Bár már régóta egy szövetségi rendszerben van mindkét ország, de azért így […]
Borini ma 27 éves
Ma ünnepli 27. születésnapját a Milan olasz támadója, Fabio Borini. Borini 9 évesen kezdett el…
Tíz emberrel is helytálltunk Portugália ellen
A magyar férfi A-válogatott 1–0-s vereséget szenvedett a portugáloktól a két csapat világbajnoki selejtezőmérkőzésén a Groupama Arénában.
Újabb erősítés a horvát válogatottnak
A horvátok kapitánya, Ivica Tucak számíthat az eddig a brazil csapatban játszott centerre. Fotó: hvs.hr Joszip Vrlics Rijekában, szülővárosában kezdett vízilabdázni majd a Barcelonetához vezetett az útja és ott játszott egészen 2013-ig, amikor a brzil Fluminense hívta. Ezek után egy szezont lehúzott a Radnicski Kragujevácnál, majd 2015-ben meghívót kapott a brazil válogatottba, mely csapattal a […]
Cruyff csapatának EL-selejtezőjén Andó-Szabó Sándorék
Albán-izraeli párharc aktív résztvevője volt a magyar játékvezetői négyes.
Búcsúmeccsen vonul vissza az amerikaiak ikonja
Búcsúmeccsen köszön el az amerikaiak nehézbombázója a válogatottól. Tony Azevedo visszavonul (Fotó: fitzness.com) Februárban robbant a hír, hogy Tony Azevedo visszavonul. A 35 éves pólós öt olimpián is részt vett az amerikai válogatottal. Neve egybeforrt a vízilabdázással hazájában, hiszen egy ikonként tisztelik a tengerentúlon. A válogatottól június 11-én búcsúztatják, mikor a Stemford egyetemen egy barátságos meccset játszik az […]
Lahm a szurkolók zsebében
Mint ismeretes, a világbajnok Philipp Lahm az idény végén befejezi pályafutását.
A MOB elnöke és főtitkára is a helyszínen szurkolt a Győr BL-sikeréért
Az olimpikonokat is soraiban tudó Győri Audi ETO KC hosszabbítás után 31-30-ra legyőzte a macedón Vardar Szkopje csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája Papp László Budapest Sportarénában rendezett vasárnapi döntőjében. A helyszínen szurkolt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián és a főtitkár Fábián László is.
Meghalt az Egyesült Államok legidősebb olimpiai bajnoka
Elhunyt Adolph Kiefer amerikai úszó, az Egyesült Államok legidősebb olimpiai bajnoka, aki június 27-én lett volna 99 éves. Kiefer 17 esztendősen, az 1936-os berlini nyári játékokon 100 méteres hátúszásban győzött. Ő volt az első, aki 1 perc alá tudta szorítani a legjobb időeredményt ebben a versenyszámban. Az otthonában, az Illinois állambeli Wadsworth-ben pénteken bekövetkezett halálának […]
Dabrowski Norbert: megyünk tovább
Az Eger elsőként jutott be a férfi Ob I fináléjába. A hevesiek mestere örül a Fradi elleni győzelemnek, de már a következő mérkőzésre is figyel. Dabrowski Norbert az FTC legyőzése után: Most következik egy kis pihenő, és természetesen nagyon örülünk a bajnoki döntőnek, aztán készülünk a szezon következő állomására. A Fradi legyőzéséről pedig így vélekedett: […]
Tekesport – Világbajnokságra készülnek a legjobbak
Edzőtáboroztak a világbajnokságra készülő válogatottak. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a felnőtt, és az utánpótlás nemzeti csapatok is összetartáson edzettek májusi vb-re, amelyet idén Németországban rendeznek meg. A dettenheimi világversenyen pályára lép a felnőtt női, és férfi válogatott, valamint az U14-es és az U18-as csapat is.

„Májusig még egy edzőtáborban vesznek részt legjobbjaink és pályára lépünk felkészülési mérkőzésen a szlovákok ellen is. Előreláthatólag összesen huszonnyolc játékosunk vesz részt a világbajnokságon. Az utánpótlás válogatottak munkáját Juhász Tibor és Weinacht János szövetségi kapitányok irányítják, míg a felnőtteknél Fehér László (nők) és Csányi Béla (férfiak) a szövetségi kapitány. A válogatottak munkáját Frencz József szövetségi edző segíti” – nyilatkozta Tóth László, a hazai szövetség főtitkára.
A vb-t május 14. és 28. között rendezik meg.
Óriási segítség volt a csapatépítésben a Ciprus Kupa
Markó Edina, a női A-válogatott szövetségi kapitánya és Németh Loretta, a csapat támadója a Ciprus Kupa végén beszélt az MLSZ TV kamerái előtt a torna tapasztalatairól.
Élet a félemeleten
Honlapunk labdarúgó NB I-ben szereplő fiatalokról szóló sorozatában rendre szemügyre vesszük az élvonalban játszó, 1996. január 1. után született futballistákat. Az ő árnyékukban pedig hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy – noha kicsit másképp – a másodosztályban is él a fiatalszabály, így … Bővebben
Szurkolói tüntetés volt Berlusconi villája előtt
A tegnap este folyamán körülbelül 200 Milan szurkoló tüntetett Silvio Berlusconi Arcore-i villája előtt. Közülük…
EURO-2016 – Magyar szurkolók ragadtak Londonban
Több magyar szurkoló is lemarad a 18 órakor kezdődő Magyarország-Ausztria labdarúgó Európa-bajnoki csoportmérkőzésről a bordeaux-i…
EURO-2016 – Az angol szövetség együttműködik a hatóságokkal a szurkolók megfékezésére
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) komolyan együttműködik a francia hatóságokkal, hogy lehetőleg több szurkolói rendbontás…
OTP Bank Liga: elkészült az első fordulók sorsolása
A Magyar Labdarúgó Szövetség a klubokkal történt egyeztetéseket követően elkészítette a 2016-2017-es OTP Bank Liga-idény első hét fordulójának sorsolását.
Veszélybe került a Brazil Nagydíj
Noha az interlagosi pályának 2020-ig van szerződése, könnyen lehet, hogy az idei lesz az utolsó F1-es versenyük, ugyanis nem tudnak megállapodni Bernie Ecclestone-nal a rendezés pénzügyi feltételeiről.
EURO-2016 – Az utazásszervező szerint a magyar szurkolók nem követtek el jogsértést Olaszországban
A franciaországi Európa-bajnokságra tartó magyar labdarúgó-szurkolók – egyik utazásszervezőjük szerint – semmilyen törvényellenes cselekményben nem…
Nem a pénz miatt késik Rosberg szerződése
Egyelőre nem biztos, hogy az F1-es pontverseny élén álló német pilóta maradni fog a Mercedesnél – az új szerződését intéző Gerhard Berger szerint nem a pénz miatt nem tudnak megegyezni a brackley-iekkel.



























