Címke: talent
Bikefun Eleminátor 2. utánpótlás kupafutam
Végre a szabadban a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendezhettük meg a második Eleminátor futamot. Bár az időjárás minden pozitív jóslat ellenére kezdetben próbálta nehezíteni a körülményeket és a technikai rész feladatainak eszközeit igen csúszóssá tette, de mire kezdődtek az Eleminátor futamok már a nap is előbújt olykor. A Hungexpon rendezett első futamon 64-en álltak a rajtvonalhoz, …
Cutrone a hetedik legfiatalabb duplázó a Milanban
A MilanTV összeállítást közölt a legfiatalabban duplázó játékosokról.
Sorsoltak az Euro Kupában – Lesz magyar csapat a döntőben
Az elődöntőben összekerült a címvédő Ferencváros a Miskolccal, így egészen biztos, hogy lesz magyar csapata másodikszámú európai kupaporond fináléjában. Nem tudta egymást elkerülni a Fradi és a Miskolc az Euro Kupában. A mai sorsoláson kiderült, az egyik elődöntő párosítását a két magyar együttes játssza majd egymás ellen. A másik ágon a Marseille és a Verona […]
Pázmányi Gábor lemondott az MVLSZ elnökségi tagságáról!
Azonnali hatállyal mondott le tisztségéről Pázmányi Gábor, honlapunknak most indokolta döntését. Fotó: vizipolo.hu / archív – Azt a hírt olvastuk az mvlsz.hu-n, hogy lemondott a Magyar Vízilabda Szövetség elnökségi tagságáról. Gondolom, ha ott megjelent a hír akkor igaz. Igaz? Pázmányi Gábor: Igaz. – Valaki eljuttatta nekünk a lemondó levelét, ami azért egy kicsit részletesebb. Közzétehetjük? […]
Megvan Vincze Balázs új csapata
Az OSC volt mestere új szerepben fog feltűnni. Fotó: Balogh Máté Mint ismeretes, a Szombathely megnyerte az Ob I/b-t, így jövőre az elsőosztályban indulhat a csapat. Nos, nemcsak játékosfronton, hanem a stábban is erősít a vasi együttes, ezt maga az elnök jelentette be a klub évzáróján. …Ami a jövőt illeti, az edzői gárdánk bővülni fog. […]
Letették Kaposvár új uszodájának alapkövét
A héten lerakták a nettó 4,5 milliárd forintból 2019 tavaszára felépülő versenyuszoda alapkövét Kaposváron. Fotó: kapospolo.hu Mint beszámoltunk róla, a minap adták át a BVSC új medencéjét is, most pedig Kaposváron épülhet egy új uszoda. A nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas, ötven méteres, tízpályás medencét magába foglaló és nyolcszáz néző befogadására alkalmas létesítményre azért volt […]
Szabó Gábor dupla győzelme, Saurugg ma is verhetetlen a nagykörben
A bábolnai Pettkó-Szandter Tibor emlékverseny második napjának legmagasabb versenyszámában ma is osztrák győzelem született. Markus Saurugg Baloubet By Etl-el magabiztosan nyerte meg a számot, megelőzve a román színekben versenyző Andrea Hercket Quintus II-vel.

A legjobb magyar teljesítményt a balatonvilágosi Grand Prix győztes, Vándor Zsófia hozta, aki Quintusszal a harmadik helyen végzett és negyedik lett Horváth Balázs, kancájával Pm Diamantinaval.

C szabály szerint rendezték az U25 korosztály, 130 cm-es versenyszámát, ahol két hölgy végzett az élen, győzött Szilágyi Réka Médea Of Brightnesszel, megelőzve Máriás Sárát Cantus Clayt.

A középkörben is a gyorsaság számított, a leggyorsabb vadász ma ifj. Szabó Gábor volt a szürke Timpex Emlékkel, megelőzve Krucsó Szabolcsot és Leon G-t és itt is eredményes az osztrák Markus Sauruggot és Chestrert.

A fiatal lovak versenye látványos versenyt hozott, itt is Timpex siker született, ifj. Szabó Gábor a hétéves Timpex Gerlével lett a nyerő. Második lett a Valerika a fehérorosz Aleksandr Lisszel, és a legjobb hatéves ló Sifu, Cser Attilával.

A 120 cm-es kiskör versenyszámban Erdélyi Magdolna alappályáját tizenhét lovas teljesítette hibátlanul. A szoros összevetésben Fazekas István győzött Elisszel, akitől nyolc századmásodperccel maradt le Mészáros Marcell Zóna nyergében.

A harmadik helyen Oláh Szabolcs végzett Eclipsszel. A reggeli Vip tourban, hatan lovagoltak hibátlanul, nagy fölénnyel győzött Cashew nyergében Vandik Júlia.

A második és harmadik helyen is Törő Csongor végzett Cassis SzM-el és Chaccoval. A verseny vasárnap a döntőkkel folytatódik, a nap kiemelt eseménye a 14.30-kor kezdődő világkupa minősítő nagydíj versenyszám lesz.
Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu
Idén nyáron új legendák születnek!
Új kampánnyal népszerűsítik a 2017. július 14-én kezdődő 17. FINA Világbajnokságot a szervezők. A kampány központjában a vizes világesemény hat sportágának (úszás, műugrás, szinkronúszás, vízilabda, óriás-toronyugrás és nyíltvízi úszás) bemutatása áll. Kevesebb, mint egy hónap múlva startol hazánk minden eddiginél nagyobb sporteseménye, a Budapesten és Balatonfüreden megrendezésre kerülő 17. FINA Világbajnokság. A szervező Bp2017 Nkft. […]
Az Európa-bajnokság jegyében lapátoltak a sárkányhajósok
Fadd-Dombori adott otthont a 15. Sárkányhajó Magyar Bajnokság és 4. Szabadidős Bajnokságnak. A versenynek különös jelentősége volt az idei Klub Legénység Európa-bajnokság előtt. A kontinensbajnokság helyszíne a franciaországi Divonne-les-Bains lesz, július végén.

A Premier Open 2000 méteres futamot a váci Dunai Sárkányok egysége nyerte, míg a Premier Vegyes 2000 méteren a tavalyi győztes Rába Sárkányhajó Club remekelt. A Dragon Aqua SE Senior B Open és Vegyes csapatával is bajnok lett, nemcsak 2000 méteren, hanem a bajnokság folyamán egyetlen távból sem engedett a Sugo Sárkányoknak, akik rendre alig maradtak mögöttük a szoros futamokban.
Nagy meglepetés volt az U18-asok versenye, ahol idén – a Magyar Sárkányhajó Szövetség utánpótlás nevelés programjának köszönhetően – ismét éles harcok voltak négy egyesület legénységei között. A Körös Dragon SE U18-as egyértelmű bajnoka az idei évnek, amely a különböző távokon öt, nyolc, illetve 2000-en több mint tíz másodperces előnnyel győzött. Második lett minden távon a 2016-os Eb-n veretlen – azaz minden távon Európa-bajnok – U18-as válogatott keretét adó Rába Sárkányhajó Club, és dobogós helyért küzdött a Dunai Sárkányok és a Dragon Aqua SE tavalyi U18-as magyar bajnok csapata. Számukra különösen fontos állomás volt a verseny a szintén júliusban sorra kerülő IDBF Ifjúsági Világbajnokság előtt.
A Premier 200 méteres futamokat erős szél és rövid esőzés nehezítette, de a legénységek zavartalanul folytatták a versenyt. Premier Vegyes kategóriában a Körös Dragon SE a tavaliy hatodik hely után nagyot lépett előre, egészen a második helyre. Megvédte címét a Rába Sárkányhajó Club, és bronzérmes lett a Fekete Gyöngy.
Az Open kategóriában a Dragonmasters lett idén is a magyar bajnok. Talán az IDBF új szabályzatának (amely kimondja, hogy a vegyes kategóriában az eddigi minimum 8 női versenyző helyett 10 főnek kell eveznie) is köszönhető, hogy a női mezőny is erősödik. Idén öt „női legénység” harcolt a bajnoki cím mellett a jövő évi, hazai rendezésű Klub Legénység Világbajnokság indulási jogáért.
Az 500 méter címvédői: a Nagy-Dunán edzett Dunai Sárkányok Senior A Open, Senior A Vegyes és Premier Női legénysége, míg a Premier Open kategóriában a Dragonmasters. Premier Vegyesben idén hatalmas küzdelem után a Körös Dragon SE lépett a dobogó legfelső fokára. Senior B kategóriában Dragon Aqua SE diadalmaskodott.
Szabadidős kategóriában is rajthoz álltak csapatok, akik idén 2000 méteren is kipróbálták magukat. A Kimle-Vaskakas és a Tolnai Sárkányhajó Klub egy-egy arany- és ezüstéremmel, a Paksi Sárkány-Ha-Jó egy arany- és egy bronz-, a LapáTolna pedig egy bronzéremmel lett gazdagabb.
A klubok legénységei is lényeges felkészülési állomásnak tekintették a bajnokságot az idei franciaországi, EDBF Klub Legénység Sárkányhajó Európa-bajnokság előtt. Az Eb-n induló klubok közül a szarvasi Körös Dragon SE legénységei teljesítettek a legeredményesebben a bajnokság során, őket követte a Velencei-tavi Dragon Aqua SE és a váci Dunai Sárkányok.
Így ünnepeltek az ország legsportosabb települései
Átadták a „Magyarország Legsportosabb Települése” díjakat. A Magyar Sport Házában tartott eseményen elhangzott, hogy több mint 900 ezren sportoltak 2017-ben a Kihívás Napján.
Az ország legnagyobb szabadidősportos eseményén a legkisebb falvaktól kezdve, a nagyobb városokig, a megyeszékhelyektől a fővárosig tömegek vettek részt. Idén Hernádszentandrás, Hantos, Alsóörs, Nyíradony, Makó, Kazincbarcika és Újpest bizonyultak a legsportosabb településeknek.

„Magyarország legsportosabb települése” kategória győztesei:
I. kategória Hernádszentandrás
II. kategória Hantos
III. kategória Alsóörs
IV. kategória Nyíradony
V. kategória Makó
VI. kategória Kazincbarcika
VII. kategória Budapest IV. kerület Újpest
2017-ben is nevezhettek tanintézmények. Az iskolák versenyében az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola PENÉSZLEKI Tagintézménye, a Tiszadadai Holló László Általános Iskola, Móri Radnóti Miklós Általános Iskola Csákberényi Tagiskola volt a három legsportosabb tanintézmény.
Az iskolák versenyében a legaktívabb tanintézmények:
1. Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola Penészleki Tagintézmény
2. Tiszadadai Holló László Általános Iskola (Tiszadada)
3. Móri Radnóti Miklós Általános Iskola Csákberényi Tagiskola (Csákberény)
A munkahelyek körében igen népszerű volt a Kihívás „hó“Napja verseny, összesen 40 munkahelyi csapat jelentkezett a megmérettetésre. A benevezett csapatok több, mint 240.000 percet mozogtak, ami azt jelenti, hogy egy ember átlagosan 1.000 percet szánt aktív testmozgásra májusban.
A legsportosabb munkahelyek:
- Budapesti Gazdasági Egyetem – BGE FITTEST
- Mályvavirág Alapítvány – Mályvavirágok
- Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség – MEFS Challenge
A Tűzoltóparancsnokságok is lelkes résztvevői évek óta a Kihívás Napjának. Idén 14 Tűzoltóparancsnokság jelentkezett a versenyre.
A média munkatársak benevezett csapatai is sportolással töltötték május hónapot.
A 3 legsportosabb médiacsapat:
- Nemzeti Sport Online
- Sportime Magazin
- Streamsport
A legsportosabb tűzoltóparancsnokságok:
- VIII. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
- Szombathelyi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
- Debreceni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
A nemzetközi megmérettetésben Székesfehérvár a kategóriájában legyőzte a japán Komae városát, Budapest IV. kerület pedig pedig második lett, az újpestieket a szintén japán Naruto előzte meg. A díjátadón jutalmazták a szerencsés, kisorsolt településeket és tanintézményeket, a legötletesebb akadálypályát készítő iskolákat is.
A 2017-es Kihívás Napján a benevezettek lélekszáma több mint 1,5 millió fő, a ténylegesen sportolók száma 920.421 fő volt.
2017-ben a sportaktivitás nem csökkent! Idei évben némileg meghaladta a tavalyi évit (71 millió perc) , azaz közel egy millió fő, összesen 71.102.535 percen keresztül sportolt.
Fotó: Kádár Adrián
Finn Eb – Berecz a 2. helyen
Berecz Zsombor már a 2. helyen vitorlázik a franciaországi Európa-bajnokságon.

Marseille vizein kedden lezajlott a harmadik futam az olimpiai Finn osztály Európa-bajnokságán, ahol Berecz Zsombor újabb 2. helyet ért el, és ezzel az összetett versenyben is feljött a második helyre. Három futam után a brit Ben Cornish vezet két ponttal az Eb-ezüstérmes magyar klasszis előtt – írja a hunsail.hu.
Az első két futamot nyerő Edward Wright kedden korai rajtos volt, és visszaesett a 17. helyre.
Az Európa-bajnokságon immár 23 nemzet 63 versenyzője vitorlázik. Ez a szám azért volt kisebb az első napon, mert a nagyon kemény szélben néhányan nem vállalták a küzdelmet az elemekkel.
Három futam után Haidekker Elemér 48., míg Haidekker Péter 53. helyen áll.
Fotó: Robert Deaves/Nemzetközi Finn Osztályszövetség
Zsinórban ötödször Görögország tetején az Olympiakosz
Az Olympiakosz a Vouliagmeni elleni sikerével lett ismét görög bajnok, egyben tovább tart a lehengerlő veretlenségi szériája hazájában. Ez már a tizenhetedik bajnoki címe a legutóbbi tizenkilenc évből az Olympiakosznak. Érdekesség, hogy a negyedik egymást követő évben nem talált legyőzőre hazájában a csapat. 111 meccset és 13 kupa találkozót, összesen 124 összecsapást vívott meg úgy […]
Pályakerékpáros Világbajnokság: Lovassy Krisztián és Szalontay Sándor a legjobb formájukban várják a versenyt
BringaSport – 2017.04.11 – Április 12. és 16. között kerül megrendezésre a Pályakerékpáros Világbajnokság Hong Kongban, ahol Lovassy Krisztán (BVSC-Zugló) és Szalontay Sándor (Dr.Bátorfi-Agria KTK) képviselik Magyarországot. A VB weboldala
Csányi Sándor bekerült a FIFA vezető testületébe
Az UEFA 41., Helsinkiben tartott kongresszusán eldőlt: Csányi Sándor MLSZ-elnök, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja bekerült a FIFA vezető testületébe, a FIFA-tanácsba is, így 23 év után ismét lesz magyar tag a világszövetség legfőbb döntéshozó testületében.
Rajt a férfi egyessel
A Tüskecsarnokban megkezdődik a felnőtt asztalitenisz Európa-bajnokság. A magyar férfiválogatottnak négy U21-es játékos is a tagja. STJ • Harmincnégy év elteltével randevúzik újra Budapesten az európai asztaliteniszsport krémje. Az október 18–23. között zajló kontinensviadalon a magyar színeket hét férfi és … Bővebben
Idegenlégiósok a férfi Ob I-ben – Nevek, számok, érdekességek
Hány idegenlégiós játszik a férfi Ob I-ben? Melyik csapatokban játszanak legtöbben? Változott-e a helyzet tavaly óta? Körbejártuk az “idegenlégiós kérdéskört” a bajnokságban! Az előző idényben harmincnégy idegenlégióst számoltunk a férfi Ob I-ben. A mostani idényre ez a szám, se nem emelkedett, se nem csökkent. A Szolnok öt külföldi játékost is foglalkoztat, második az Eger néggyel […]
Sosem látott sikerlavina
Sosem látott szereplést hozott az ifjúsági és U23-as kajak-kenu világbajnokság Minszkben: egyedül vasárnap hét arany, s összesen 18 érem került a nyakakba, a 34 számból 25-ben állhatott dobogóra magyar fiatal. Homonnai Luca a maga három diadalával az egész esemény legeredményesebb … Bővebben
Maradt az öt bronz
Nem sikerült fényesíteni az érmeken, öt bronzzal zárta a zágrábi Európa-bajnokságot a magyar ökölvívó serdülőválogatott. Versenyzőink az elődöntőben vesztesen hagyták el a szorítót. Dorkó Péter szövetségi edző szerint – noha egyértelműen csalódottak – tragédia azért nem történt, hiszen az előzetes … Bővebben
Ötödik hely és hajfosztás
Barta Luca feladni kényszerült a versenyt a Barcelonában zajló ifjúsági A korosztályú (17-18 évesek) Európa-bajnokságán, Varga Eszter azonban az értékes ötödik helyet szerezte meg. A fiúk küzdelme még el sem kezdődött, máris izgalmas: fogadás miatt valaki garantáltan megválik a hajától… … Bővebben
Ivett élre állna
AZ ÍRÁSHOZ VIDEÓT MELLÉKELTÜNK. A könyöktörés miatti pihenő jól jött tavaly, így a műkorcsolyázó Tóth Ivett frissebben vágott neki a szezonnak, amely a felnőtt Európa-bajnokságon tizenegyedik, a junior-világbajnokságon nyolcadik helyet hozott neki. Most már a jutalomjáték, a bostoni felnőtt-vb következik. reb … Bővebben

























