ODT: Célceremónia a Madárfészeknél

Hosszú és nagyon nehéz verseny volt. De teljesítették a majd’ 11 ezer kilométeres távot, és megérkeztek Pekingbe. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 48. helyen végzett a Silk Way-ralin, de a pilóta korábbi sérülése és a technikai gondok után talán nem is a helyezés volt a legfontosabb.

Read More

Nehéz döntést hozott az Opel Dakar Team

Megtette a hatását a vasárnapi pokoli szakasz: hétfőn reggel Szalay Balázs nem bírt kiegyenesedni, és úgy fájt a jobb lapockája meg a karja, hogy alig bírta felemelni. Így nem lehetett nekivágni a Silk Way Rali újabb emberpróbáló szakaszának, így az Opel Dakar Team kettőse nehéz döntést hozott:

Read More

Szalayék végre versenyben a Silk Way Ralin

Gyors szakasz volt. És rövid is, mert a Silk Way Rali rendezői előbb úgy határoztak, hogy két részre bontják a szelektívet (megint egy fránya patak miatt, ami annyira megduzzadt, hogy nem lehetett rajta átkelni), majd pedig úgy, hogy törlik a második részt, mert akkora szél volt, hogy a mentőhelikopterek nem tudtak felszállni. Márpedig a biztonság mindenek felett.

Read More

Silk Way Rali: Szalayék elrajtoltak!

Több mint tízezer kilométer, 102 autós páros (közte két magyar) és 23 kamionos trió. Moszkva szívében, a Vörös téren elrajtolt a Silk Way Rali, amelyen a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs az elõkelõ 110-es rajtszámmal (vagyis tizenegyedik helyen rajtolva) versenyez.

Read More

Kínai nyelvlecke – terepralisoknak

A kínai nyelv a világon az egyik legnehezebb – ha nem a legnehezebb. Szalay Balázs és Bunkoczi László mégis vállalkozott arra, hogy elsajátítsa az elengedhetetlenül szükséges szavakat, mondatokat és írásjeleket, hiszen a július 8-án rajtoló Silk Way-rali mezőnye az idén átszeli a Góbi sivatagot és Pekingben ér célba, vagyis a most „felcsípett” nyelvtudás nagyon hasznos lehet.

Read More

Opel Dakar Team: Kalandozás a kínai ízek birodalmában

Száznapos tojás, Gong bao csirke és „kifordított hal”. Csak néhány a különleges kínai fogások közül, amelyeket Szalay Balázs és Bunkoczi László kipróbált Wang mester éttermében – afféle ráhangolódásként a július 8-án Moszkvából rajtoló, és július 24-én Pekingben célba érõ Silk Way-ralira, amely során a táborban is bizonyára jó néhány ismeretlen, érdekes étel kerül majd az asztalra.

Read More