Óriási teljesítmény – LEN-Kupagyőztes a Dunaújváros

Dunaujvaros2018lenkupa01Két góllal is jobbnak bizonyult Mihók Attila csapata az Olympiakosznál, így bezsebelte a másodikszámú európai trófeát.  Fotó: LEN / facebook Az elődöntőbeli siker után, a mai napon a görög Olympiakosszal nézett farkasszemet a Dunaújváros. Nos, az első negyedbeli 4-4 után, el tudott húzni a magyar együttes a második nyolc percben, Szilágyi találatával már 7-5 volt […]

Read More

Éremmel tértek haza a szombathelyi fiatalok

szombathely01A 2005-ös korosztály kitett magáért Szerbiában. Nyolc együttes vett részt a szerbiai tornán, ahol az AVUS három szerb együttessel is megmérkőzött. A magyar együttes az első helyen végzett csoportjában. Az elődöntőben azonban kikaptak a Zemun együttesétől 8-3-ra majd a bronzmeccsen 9-5-re győztek a Spartak Prozivka Subotica ellen. Az AVUS kerete. Novák Donát, Galambos Bence, Varga Botond, […]

Read More

Verrasztó Dávid két győzelemmel folytatta Marseille-ben

Budapest, 2017. július 30.
Verrasztó Dávid a férfi 400 méteres vegyesúszás elõfutamában a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 30-án.
MTI Fotó: Illyés TiborVerrasztó Dávid a pénteki első és harmadik hely után szombaton két győzelemmel folytatta szereplését az úszók Golden Tour elnevezésű franciaországi sorozatának harmadik, befejező állomásán Marseille-ben. Első aranyérmét a 200 méteres pillangó fináléjában szerezte, ahol nagy fölénnyel nyert (2:00.30 p), majd bő félórával később 200 méter vegyesen diadalmaskodott (2:03.54), itt már szorosabb csatában. A két szám […]

Read More

Olimpiai bajnokunk kitüntetésben részesült

gergely-istvanmtiÚjabb elismerést vehetett át egykori klasszisunk.  Gergely István a Honvéd ügyvezető elnöke, március 15-én a Honvédelemért Kitüntető cím II. fokozatát kapta Dr. Simicskó István honvédelmi minisztertől. „Köszönöm ezt a megtisztelő kitüntetést. Köszönettel tartozom Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter úrnak és minden Honvédos kollégámnak. Hisz ez az elismerés egyben minden Honvédosnak 💪 szól, mert már az […]

Read More

Bajnokok Ligája: Az OSC moszkvai túra előtt, ismét összecsap az Eger és a Szolnok

BatoriBenceSzolnokSok érdekességet és izgalmat kínál a BL 7. fordulója.  Fotó: Szolnoki VSC / facebook Jönnek a visszavágók a BL főtábláján. Az OSC régi-új vezetőedzője, Tóth László idegenben, Moszkvában debütál. Az újbudai gárdának kellene a három pont, ha zárkózni akar. A címvédő – az előző körben meglepetésre kikapott hazai pályán – most az Eger otthonában vehet […]

Read More

Férfi Ob I: nem bírt egymással a Miskolc és az Eger

Eger201801Nagy ütközet volt a Miskolc-Eger meccs, ahol nem született döntés. Fotó: egrivízilabda.hu A 13. forduló zárásaként az Eger a Miskolc vendékenét ugrott vízbe. Nos, a találkozón Bowen szerzett vezetést, hogy aztán jöjjön két egri válasz még az első negyedben, Kovács és Vlahopulosz villant, 1-2. A második nyolc percben átvette a vezetést a hazai gárda, kétszer is […]

Read More

Märcz Tamás: nem vagyok elégedetlen

Budapest, 2017. július 25.
Märcz Tamás szövetségi kapitány a férfi vízilabdatorna negyeddöntõjében játszott Magyarország - Oroszország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 25-én.
MTI Fotó: Koszticsák SzilárdA kapitány örült a győzelemnek és látja, min kell javítani. Összegyűjtöttük a magyar-spanyol legjeit, érdekességeit.  Märcz Tamás így vélekedett a 9-8-ra megnyert világliga mérkőzésről: „Nem vagyok elégedetlen, hiszen minimális időnk volt csak felépíteni a mai napot. A spanyol válogatott elleni védekezésünk, amit elterveztünk jól sikerült, egyedül ami nem ment, az emberhátrányos játék – ezen fogunk […]

Read More

Spanyolország kipipálva – Egy lépéssel közelebb a világliga szuperdöntőjéhez

Hódmezõvásárhely, 2018. január 16.
Bátori Bence (b) és a spanyol Miguel Del Toro (j) a férfi vízilabda világliga európai selejtezõjében, a Magyarország - Spanyolország mérkõzésen Hódmezõvásárhelyen, a Gyarmati Dezsõ Sportuszodában 2018. január 16-án.
MTI Fotó: Ujvári SándorFontos győzelmet szerzett férfi válogatottunk a világliga selejtezőjében. A 3. fordulóban a spanyolokat fogadtuk a világligában Hódmezővásárhelyen, a városban a mérkőzés előtt emléktáblát avattak Gyarmati Dezső tiszteletére. Nos, a találkozón a spanyolok szereztek vezetést, egy emberelőny után Tahull talált be. Hamar jött rá a válasz, hiszen Manhercz elemi erővel lőtte be a szélről, majd Török és Del […]

Read More

Nehéz lesz – jön a spanyolok elleni világliga meccs

Budapest, 2017. július 27.
Vámos Márton a férfi vízilabdatorna elõdöntõjében játszott Görögország - Magyarország mérkõzés végén a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 27-én. A magyar válogatott 7-5-re gyõzött, és bekerült a döntõbe.
MTI Fotó: Czagány BalázsTelt hát és minden bizonnyal nagy csata lesz a két 100 százalékos csapat között a világliga 3. fordulójában. Hódmezővásárhely a következő állomás a magyar válogatottt életében, ahol nemcsak egy mérkőzést játszik, hanem az összecsapás előtt avatják fel Gyarmat Dezső domborművét és emlékfalát az uszodában. Ami a mérkőzést illeti kiegyenlített találkozóra lehet számítani, mindkét szövetségi kapitány próbálgatja […]

Read More

Rendhagyó kerékpáros gála

Idén, a hagyományoktól eltérően, 2018. január 12-én rendezte a Magyar Kerékpáros Szövetség éves díjátadó gáláját, melynek keretében kihirdették a kerékpársport 2017. évi legjobbjait a szakágvezetők javaslatai alapján. Princzinger Péter – a Magyar Karékpáros Szövetség (MKSZ) elnöke -, nyitotta meg az eseményt, melyen az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselői …

Read More

A 19 éves Hollé Sára volt a magyarok hőse az EXIM Nagydíjban

Váratlan fordulatokkal teli nagydíjat láthattak a nézők a Díjugrató Világkupa utolsó napján. A Karádi László által épített rendkívül nehéz és technikás pálya igazi kihívás volt még a világbajnokságot megjárt lovasoknak is. A pálya nehézségét nem csak a 160 centiméteres ugrások jelentették, hanem a bonyolult kombinációk és a szűk fordulatok is jelentősen növelték.

teltházas rendezvényen 21 magyar lovasért szoríthattunk a 40 fős nemzetközi mezőnyben.

v4telthaz700

Ifj. Lázár Zoltánnak, a Gold Tour szombati győztesének ezúttal sajnos nem sikerült megismételnie szombati bravúros teljesítményét, így nyolc hibaponttal fejezte be a pályát. Gyermek Európa-bajnokunk, Weinhardt Virág sem tudta hozni a megszokott formáját, és az ország egyik legsikeresebb díjugratója, Hugyecz Mariann is hibázott Chacco Boy nyergében.

Tizenkettedik indulóként lépett pályára ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész, a 2017-es fedeles Világkupa döntős párosa. A zsúfolásig telt nézőtéren mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte a párost, akik magabiztosan teljesítették a pályát egészen az utolsó akadályig, ahol becsúszott egy hiba, így ekkor még mindig nem volt hibátlan lovaglás a versenyszámban.

v4szabo-ugro

De akkor jött a még csak tizenkilenc éves Hollé Sára, aki fölényesen, hiba nélkül teljesítette ezt az igazán nehéz pályát a tíz éves Clintussal. A nézőtér tapsviharral jutalmazta a szenzációs lovaglást.

v4holle700

A szünet előtti utolsó lovas, a német Amke Stroman is hibátlanul lovagolt, így már biztosan számíthattunk összevetésre.

v4stroman700

A szünet után ötödikként érkezett a várva-várt Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II páros, akik a legjobb fedeles eredménnyel büszkélkedhetnek ebben a szezonban. Lehet, hogy a tét, lehet, hogy a háromnapos verseny volt az oka, de ló és lovasa ezúttal nem volt egy hullámhosszon, így nem sikerült eredményesen zárniuk a Nagydíjat.

Magyar részről még ifj. Kövy András, Szuhai Gyula és Horváth Balázs voltak esélyesei az összevetésnek, de mindhárom lovas a nehéz elemekkel könnyedén megbirkózva, pont a könnyűnek számító utolsó ugráson vétett verőhibát, így csupán két lovas jutott végül a végső összecsapásba.

Hollé Sára kezdte meg az összevetést, aki az óriási nyomás ellenére fantasztikus hidegvérrel lovagolt, és egy biztos hibátlannal próbálta kockáztatásra kényszeríteni vetélytársát. A nézőtér egy emberként éljenzett az eredmény láttán. De Amke Stroman sem ma kezdte a szakmát, és egy gyors hibátlannal idei két nagydíj győzelme mellé begyűjtötte a Budapesti EXIM Nagydíj első helyét is.

v4holle700-2

A lovas hölgyeknek Jacqueline Schmieder, a versenybíróság tagja, Fugli Károly, a versenybíróság elnöke, Dr. Budai Gyula, a külgazdasági és külügyminisztérium miniszteri biztosa és Lázár Vilmos, a Magyar Lovas Szövetség elnöke gratulált.

v4eredmeny700

Fotó: Hajdu Kriszta, Lovasfoto.hu

Read More

Sós Csaba 8-10 aranyra számít a rövidpályás úszó Eb-n

uszasNyolc-tíz aranyat és összesen húsz érmet is el tud képzelni a szerdán kezdődő dániai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon a magyar úszókapitány a keddi Magyar Nemzet szerint. Sós Csaba a lapnak úgy fogalmazott, a “felnőtteknek a legjobbjukat kell hozniuk”. Verrasztó Dávid, Milák Kristóf és Késely Ajna nélkül is meglehet a nyolc-tíz arany, ezek javát Hosszú Katinka szerezheti […]

Read More

Bírói vizsga jelentkezés és időpont

A Magyar Ökölvívó Szakszövettség valamint a MÖSZ Bíró Bizottsága bírói vizsgát hirdet. Vizsga ideje: 2017.12.15-17. Vizsga helye: Tata, Olimpiai edzőtábor, 2890 Tata, Baji u 21. Jelentkezés: birobizottsag@boxing.hu email címen a következő adatok megadásával: Név: Anyja neve: Szül. hely, idő: Lakcím: Fő foglalkozás: Szem. ig. szám: Taj szám: Adó szám: Telefon: E-mail cím: Levelezési cím (ha […]
Read More

Tamás Ferdinánd bronzérmes a korosztályos karate vb-n

A dobogó harmadik fokára állhatott fel Tamás Ferdinánd az U21-esek (18-20 évesek) között a 67 kg-os súlycsoportban a Tenerifén megrendezett korosztályos karate vb-n. Minden idők legnagyobb kadet, junior és U21 világbajnokságán három másik magyar versenyző is eljutott a bronzmérkőzésig, de Baranyi Zsófia, Borbás Botond és Botos Botond végül ötödik lett.

 

A spanyolországi vb-n is éreztette hatását a sportág 2020-as olimpiai bemutatkozása: soha nem látott hatalmas létszám, 109 ország közel 1800 versenyzője – köztük 29 magyar – lépett tatamira.

Fiataljaink közül Tamás Ferdinánd szerepelt a legjobban, aki a 65 fős mezőnyben négy győzelemmel egészen az elődöntőig jutott. Az MTK versenyzője az egyiptomi Mohamed ellen is jól küzdött, vezetett is, ám egy utolsó másodpercekben bekapott rúgás miatt elúszott a döntő lehetősége. A harmadik helyért aztán a török Kacar ellen sikerült ismét nyerni, így Tamás Ferdinánd a két évvel ezelőtti vb-hez hasonlóan ismét bronzérmet szerzett.

A 20 éves karatés tenerifei eredményével azt is nyomatékosította, hogy számolni lehet majd vele az olimpiai kvalifikációs sorozatban. 

Tamás Ferdinánd eredményei: 

A 32 közé jutásért: -Omonov (üzbég) 6-0
A 16 közé jutásért: -Arteaga (venezuelai) 3-1
Nyolcaddöntő: -Valdivia (perui) 4-2
Negyeddöntő: -Primozic (szlovén) 4-1
Elődöntő: -Mohamed (egyiptomi) 1-3
A harmadik helyért: -Kacar (török) 2-0

Az ötödik helyen végzett a juniorok (16-17 évesek) között 59 kg-ban Baranyi Zsófia, Szintén ötödik lett a kadetek (14-15 évesek) mezőnyében az 52 kg-os Borbás Botond és a 63 kg-os súlycsoportban Botos Botond.

Read More

Női Magyar Kupa: Megvan a nyolc továbbjutó

ftcnoi201701Kialakult a negyeddöntő mezőnye a női Magyar Kupában, íme a mezőny. Fotó: ftc vízilabda / facebook Két napon át küzdöttek a csapatok a női Magyar Kupa második fordulójáért. Az A-csoportból elsőként a BVSC jutott tovább hibátlan mérleggel, mögötte azonos pontszámmal a Szentes, az Eger és a Szeged. A B-jelű ötösből a “kis UVSE” esett ki. […]

Read More

Az ötödik forduló játékosa: Szivós Márton

Szivosmartonhonved201701Ötöt hintett, és utolsó percben lőtt találatának köszönhetően nyert meg a Honvéd a Szentes elleni meccset.  Fotó: Honvéd Vízilabda / facebook Nagy meccseket játszottak a férfi Ob I 5. fordulójában. Több játékos is jó teljesítménnyel rukkolt elő, de mi Szivós márton láttuk a legjobbnak. Világbajnok vízilabdázónk ötöt jegyzett a Szentes ellen, 8-8-as állásnál az utolsó […]

Read More