EKL: „Egy gyenge Basel és egy még gyengébb Kasami; elmaradt a gálaforma Újpesten, az edző aranykeze” – svájci lapszemle
Így látták a svájci lapok és internetes portálok a csütörtöki Újpest-Basel EKL-selejtezőn (1-2) történteket. Lapszemle.
Így látták a svájci lapok és internetes portálok a csütörtöki Újpest-Basel EKL-selejtezőn (1-2) történteket. Lapszemle.
Így értékelte az Újpest-Basel (1-2) Európa Konferencia Liga-selejtező első mérkőzését a két vezetőedző.
A Stuttgart saját nevelésű játékosa, Luca Mack az előző idényben mutatkozott be a Bundesligában, ezúttal pedig Újpesten folytatja pályafutását.
Az Újpest 2-1-es hátrányból várja a svájci Basel elleni, jövő heti visszavágót az Európa Konferencia Liga selejtezőjének 3. fordulójában.
Kimondottan nyíltsisakos, intenzív mérkőzésre számít Patrick Rahmen, a svájci FC Basel vezetőedzője az Újpest FC ellen a Konferencia Liga-selejtező harmadik fordulójában, a párharc csütörtöki, első felvonásán. Michael Oenning, az Újpest vezetőedzője viszont nem ígér közönségszórakoztató meccset.
Az UEFA nyoni székházában elkészítették az Európa Konferencia Liga rájátszásának sorsolását.
Hétfőn 14 órakor kisorsolják az Európa Konferencia Liga rájátszását, ahol az Újpest akár a Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató NK Osijeket is kaphatja ellenfélül, amennyiben továbbjut a Basel ellen.
Az Újpest a szünet előtt és a szünet után is gyorsan kapott egy-egy gólt, így hiába szépített a fiatal Katona a Puskás Akadémia ellen, az Európában szerényebben teljesítő felcsútiak győztek 2-1-re az NB I 1. fordulójának zárómeccsén. Ráadásul az Újpest Beridze sérülése miatt is aggódhat a Basel elleni EKL-selejtezőt megelőzően.
Mint ismert, az Újpest 3-1-re nyert a Vaduz vendégeként, így kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel továbbjutott az Európa Konferencia Liga 3. körébe. A találkozó után Michael Oenning, a lila-fehérek vezetőedzője értékelte a látottakat.
Az EKL-selejtező 2. fordulójának visszavágóján a Vaduz ugyan ráijesztett az Újpestre, de a lila-fehérek 3-1-re nyertek, ezzel pedig továbbjutottak a következő körbe.
Így értékelte az Európa Konferencia Liga-selejtező második fordulójának első mérkőzéseit a Puskás Akadémia és az Újpest vezetőedzője.
Végig kézben tartotta a mérkőzést az Újpest, a Vaduz szinte egyáltalán nem jelentett veszélyt a kapura, ám egy szerencsétlen gólnak köszönhetően mégis sikerült szépíteniük a vendégeknek.
Michael Oenning vezetőedző szerint csapata, az Újpest FC, valamint a liechtensteini FC Vaduz is „focizni akar”, vagyis nem csak védekezésre játszik csütörtökön a Konferencia Liga selejtezőjének második fordulójában, a párharc budapesti első mérkőzésén.
A Puskás Akadémia belga vagy norvég, az Újpest pedig svájci vagy albán csapattal találkozhat a labdarúgó Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában.
Nebojsa Vignjevic rögtön az első meccsén a bajnoki címvédőt győzte le.
A spanyol élvonalbeli Sevilla vasárnap hivatalosan bejelentette a szerb kapus, Marko Dmitrovic érkezését.
Nem tudott nyerni az Újpest, a Paks viszont hetet vágott NB II-es ellenfelének.
Liechtensteini sajtóhírek szerint az Újpest zárt kapuk mögött játssza az FC Vaduz elleni Európa Európa Konferencia Liga második selejtezőkörének visszavágóját.
Az első játékrészben hatalmas gólt lőtt Yohan Croizet, a hajrában azonban egyenlíteni tudott a kolozsvári együttes.
A csakfoci.hu értesülései szerint az Újpest kívánságlistáján szerepel az albán FK Tirana északmacedón hátvédje, Kristijan Tosevski, aki az előző idényben pályára léphetett a Bajnokok Ligájában is.