Továbbra is lesz északmacedón játékosa az Újpestnek – bejelentették az új igazolást

Stefan Jevtoski személyében korábbi északmacedón utánpótlás-válogatott középpályást igazolt az Újpest – jelentette be péntek délután a klubhonlap.

A 23 éves labdarúgó a tavalyi évben még hazájának bajnokságában szerepelt a FK Rabotnicki csapatában, az előző idényben összesen 27-szer lépett pályára és 4 góllal segítette a szkopjei együttest, így elmondható, hogy alapembernek számított.

– Remekül érzem magam. Ez egy komoly történelemmel bíró nagy klub, és büszke vagyok rá, hogy itt lehetek. Meg akarom mutatni a szurkolóknak és a stábnak, hogy mire vagyok képes. Több korábbi Újpest-játékost is ismerek. Bardhival ugyan személyesen nem találkoztam, viszont Ristevskivel már igen. Ismerem Angelovot és Selmanit, akikkel az utánpótlás-válogatottban és korábbi klubcsapatomban is játszottam együtt. Mind a ketten jókat mondtak a klubról, úgyhogy nagyon lelkes vagyok, és alig várom, hogy elkezdődjön az idény – nyilatkozta az Újpest hivatalos oldalán az új érkező.

DVSC: Megvan a második érkező, eldőlt két magyar játékos jövője – bejelentés Dzsudzsákról is