Címke: úszás
Felavatták a Gödöllő Városi és Térségi uszodát
Ismét bővült a paletta egy uszodával. Fotó: MTI / archív A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tulajdonában lévő Gödöllő Városi és Térségi uszoda megnyitó ünnepségén tartott beszédében a kormányfő kiemelte: 2010 előtt a magyar sport a megszűnés szélén állt, olyan állapotok voltak az infrastruktúra, a szakemberképzés és a finanszírozás tekintetében, hogy aggódni kellett, “a nemzeti […]
A Kőbánya SC nem vonja meg a bizalmat Turi Györgytől
A Kőbánya SC nem vonja meg a bizalmat Turi Györgytől, a klub úszószakosztályának vezetőjétől, aki múlt héten mondott le a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött szakmai alelnöki, elnökségi tagsági, valamint edzőbizottsági elnöki posztjáról. Az elmúlt hetekben Turi több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Cseh László, úgy nyilatkozott a magyar sajtóban, […]
Befejezte pályafutását az olaszok világklasszis úszója
Befejezte pályafutását Federica Pellegrini, az olaszok olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszója.Fotó: MTI / archív A 33 éves versenyző már korábban jelezte, hogy a tokiói játékok után felhagy a profi sporttal, hivatalosan azonban kedd este zárta le fantasztikus karrierjét a Riccionéban rendezett rövidpályás viadalon – adta hírül az európai szövetség honlapja. Kedvenc számában, 200 méter gyorson […]
Kérdőjeles Milák vb-indulása
Virth Balázs, Milák Kristóf edzője szerint “kérdőjeles a helyzet” olimpiai bajnok tanítványa indulásával kapcsolatban a decemberi rövidpályás úszó-világbajnokságon.Fotó: MTI / archív Milák Kristófnak tavaly szeptember után ismét pozitív lett a koronavírustesztje a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságot követően. Virth Balázs elmondta, Milák tünetmentes volt, a vizsgálatok mindent rendben találtak, így most kéthetes könnyített munka következik. Hozzátette, a […]
Turi György lemondott tisztségeiről, a MÚSZ elfogadta
Turi György lemondott a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött szakmai alelnöki, elnökségi tagsági, valamint edzőbizottsági elnöki posztjáról. A Kőbánya SC úszóedzője Wladár Sándornak, a MÚSZ elnökének küldött – és az MTI-hez is eljuttatott – levelében döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, […]
Kijelölték a jövő évi rövidpályás úszó-vb időpontját
A vizes sportágak nemzetközi szövetsége (FINA) bejelentette, hogy december 17. és 22. között kerül sor jövőre a kazanyi rövidpályás úszó-világbajnokságra. A FINA keddi hírlevelében azt emelte ki, hogy több mint 180 ország mintegy 1200 sportolója vesz majd részt a hatnapos viadalon. A kazanyi vb-t szinte pontosan egy évvel az idei után rendezik meg, ugyanis Abu-Dzabi […]
Senánszky: nem kicsit, hanem nagyon-nagyon szeretnék felkészülni a Világjátékokra
Senánszky Petra szerint a jövő évi Világjátékok lehet uszonyosúszó karrierjének a csúcsa. Fotó: MOB / archív A tizennégyszeres világbajnok szerint, ha a 2022-es birminghami viadalon úgy tud teljesíteni, ahogy azt eltervezte, akkor ebben a sportágban már mindent elérne, amit lehet. Éppen ezért a multisportesemény után előtérbe szeretné helyezni a “sima” úszást, amelyben elmondása szerint még […]
Hosszú Katinka elkapta a koronavírust
Az úszó közösségi oldalán jelentette be a szomorú hírt. Fotó: MTI / archív “Sajnos covidos lettem, így nem tudok versenyezni a hétvégén Eindhovenben, meg egy ideig nem…Nagyon vigyázzatok magatokra és egymásra is, most ez a legfontosabb!” – írja közösségi oldalán.
Rövidpályás úszó ob – Két országos csúcs a zárónapon
Késely Ajna 1500 méter gyorson, Sztankovics Anna pedig 50 méter mellen ért el magyar csúcsot vasárnap a Kaposváron rendezett rövidpályás úszó országos bajnokságon.Fotó: MTI / archív A viadal zárónapján Sztankovics a délelőtti előfutamban 50 méter mellen 30.41 másodperces országos csúcsot úszott, önmaga 2018-as rekordját (30.59) csúcsát adta át a múltnak, a fináléban az új rekordtól […]
Rövidpályás úszó ob – Békési Eszter országos csúccsal nyert 200 méter mellen
Békési Eszter magyar csúccsal nyert 200 méter mellen szombaton a Kaposváron zajló rövidpályás úszó országos bajnokságon. Az egriek 19 éves versenyzője 2:20.57 perccel csapott célba, amivel Hosszú Katinka 2019-es 2:20.63-as rekordját adta át a múltnak. A női 4×100 méteres gyorsváltók küzdelmei során is országos csúcs született: a Vasas stafétája – Gyurinovics Lili, Molnár Nóra, György […]
Turi György felfüggesztette alelnöki tevékenységét a Magyar Úszó Szövetségben
A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) Turi György korábbi edzői munkája kapcsán öttagú bizottság felállításáról döntött csütörtöki elnökségi ülésén, a szakember pedig a vizsgálat lezárultáig önként felfüggesztette tevékenységét mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke. A MÚSZ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a létrehozott testület a közeljövőben meghallgatja valamennyi érintettet, és jelentést készít a történtekről. […]
Megvan, hol tér vissza Hosszú Katinka
Az úszók csütörtöktől vasárnapig tartó, kaposvári rövidpályás országos bajnokságán tér vissza a versenymedencébe Hosszú Katinka, aki a tokiói olimpián állt legutóbb rajtkőre. Fotó: MTI / archív A négynapos viadalra az úszók mellett a szövetség is készül. Amint azt szerdai közleményében jelezte: a múlt heti kazanyi Európa-bajnokságon történtek – a pozitív koronavírus-esetek és az ezek miatt […]
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Magyarország az ötödik helyen végzett a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság éremtáblázatán. A kazanyi rövidpályás Európa-bajnokság éremtáblázata (a viadal honlapja alapján): arany ezüst bronz Oroszország 11 5 8 Hollandia 8 5 5 Olaszország 7 18 10 Svédország 4 1 1 MAGYARORSZÁG 3 1 1 Lengyelország 2 2 4 Fehéroroszország 2 2 – Görögország 1 2 2 Németország 1 1 4 Románia 1 […]
Rövidpályás úszó Eb – Kós Hubert bronzával öt éremmel zártak a magyarok
Kós Hubert révén egy bronzérmet nyert a magyar küldöttség a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján, így öt dobogós helyezéssel zárta a 25 méteres medencében rendezett kontinensviadalt. Fotó: musz.hu / archív A 18 éves versenyző 400 méter vegyesen eddigi egyéni legjobbját (4:09.24) a fináléban több mint hat másodperccel megjavítva, 4:03.16 perces idővel csapott a célba. […]
Rövidpályás úszó Eb – Szabó Szebasztián világcsúccsal aranyérmes 50 méter pillangón
Szabó Szebasztián világcsúccsal aranyérmet nyert 50 méter pillangón a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján. A 25 éves versenyző az elődöntőből 22.00 másodperces Európa-bajnoki rekorddal, a legjobb idővel jutott tovább. A fináléban ezúttal is fantasztikusan úszott. A fordulót követően majd egy testhosszal került riválisai elé, és végül 21.75 másodperccel beállította minden idők legjobb eredményét, amelyre […]
Rövidpályás úszó Eb – Pozitív lett úszónk koronavírus-tesztje
Pozitív lett Burián Kata koronavírus-tesztje a Kazanyban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.Fotó: MTI / archív A magyar szövetség (MÚSZ) szombati sajtóközleménye szerint a pénteken elvégzett PCR-tesztek eredménye alapján a szervezőbizottság vezető orvosa tájékoztatta a küldöttséget arról, hogy igazolódott Burián fertőzöttsége, ezért 14 napra karanténba kerül. Ezt az időszakot a csapat szálláshelyén kell eltöltenie, ahol háromnaponta tesztelik. […]
Szabó Európa-bajnoki csúccsal döntős
Szabó Szebasztián és Ugrai Panna is döntőbe jutott a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság pénteki versenynapján. Fotó: MTI / archív A tatár fővárosban már két aranynál járó Szabó – aki szerdán 100 méter pillangón, csütörtökön pedig 50 méter gyorson diadalmaskodott – ezúttal fő számában, 50 méter pillangón volt érdekelt az elődöntőben, amelyet 22.00 másodperces Európa-bajnoki csúccsal […]
Rövidpályás úszó Eb – Miláknak nem kellett mindent beleadnia
Milák Kristóf az ötödik helyen lépett tovább 200 méter pillangón a kazanyi rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki előfutamából. Fotó: MTI / archív A szám nagymedencés olimpia bajnoka 1:54.32 perces idővel csapott célba, ugyanakkor mindössze 16-an álltak rajtkőre, így csak az volt a kérdés, hogy az oroszok és a lengyelek triójából kik esnek ki, mivel egy nemzetből […]
Rövidpályás úszó Eb – Jakabos holtversenyben a legjobb idővel döntős
Jakabos Zsuzsanna holtversenyben a legjobb idővel jutott az esti döntőbe 400 méter vegyesen a Kazanyban zajló rövidpályás úszó Európa-bajnokság keddi nyitónapján.Fotó: MTI / archív A győriek 32 éves versenyzője 4:34.76 perccel került a fináléba, míg Szabó-Feltóthy Eszter a 10. (4:38.55), Mihályvári-Farkas Viktória pedig egy századdal rosszabb eredménnyel a 11. helyen zárt. Férfi 400 méter gyorson […]
Rövidpályás úszó Eb – Kis csapattal, sok éremeséllyel a magyarok
Kedden az oroszországi Kazanyban megkezdődik az úszók rövidpályás Európa-bajnoksága; a viadal történetében először küzdenek majd hat napig a kontinens versenyzői a 25 méteres medencében. A magyar csapat ezúttal mindössze 13 főből áll – ebben az évben még rövidpályás országos bajnokságot, majd világbajnokságot is rendeznek -, a válogatott legrutinosabb tagja pedig Jakabos Zsuzsanna lesz. A győriek […]






