Turi György lemondott tisztségeiről, a MÚSZ elfogadta

Turi György lemondott a Magyar Úszó Szövetségben (MÚSZ) betöltött szakmai alelnöki, elnökségi tagsági, valamint edzőbizottsági elnöki posztjáról.

MTI Fotó: Balogh Zoltán archív

A Kőbánya SC úszóedzője Wladár Sándornak, a MÚSZ elnökének küldött – és az MTI-hez is eljuttatott – levelében döntését azzal indokolta, hogy a személyét érintő helyzet az elmúlt két hónapban tarthatatlanná vált, és már nemcsak róla van szó, hanem a magyar úszósport, a MÚSZ és a Kőbánya SC megítéléséről.

Az elmúlt hetekben Turi több korábbi tanítványa, köztük a négyszeres olimpiai ezüstérmes és kétszeres világbajnok Cseh László, úgy nyilatkozott a magyar sajtóban, hogy a tréner “lelki terrort” alkalmazott az edzések során és fizikailag is bántalmazta az úszókat.

A MÚSZ elnöksége Turi korábbi edzői munkájának kivizsgálására november 11-én öttagú bizottság felállításáról döntött, a tréner pedig akkor, a vizsgálat lezárultáig önként felfüggesztette tevékenységét mint a MÚSZ szakmai alelnöke, illetve az edzőbizottság elnöke.
Az edző csütörtöki bejelentésére reagálva Wladár Sándor azt írta: a Magyar Úszó Szövetség elfogadja Turi György lemondását a szakmai alelnöki pozícióról, valamint az edzőbizottság elnöki tisztéről.

“Ahogy azt megválasztásom napján is ígértem: a magyar úszósportban nincs helye a bántalmazás bármely formájának – közölte a MÚSZ elnöke. – Bár kétségtelen tény, hogy a Turi György vezette Kőbánya SC fantasztikus sikereket ért el a medencében az elmúlt években, sőt évtizedekben, az egykori versenyzők megnyilatkozásai komoly árnyat vetnek az eredményekre. Éppen ezért tartom az egyetlen elfogadható döntésnek, hogy – még a vizsgálóbizottság jelentését megelőzően – Turi György vállalta a felelősséget, és távozott a szövetség szakmai alelnöki pozíciójából.”

A bizottság ettől függetlenül folytatja a munkáját – jelezte Wladár Sándor.

“Semmiképp sem akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy bármit is a szőnyeg alá kívánunk söpörni. A bizottságtól nem csupán az aktuális ügy kivizsgálását várjuk, de olyan ajánlások megtételét is, amelyek még komolyabb garanciákat adnak a felelősök megtalálására, a fiatal sportolók védelmére, illetve, ami szintén nagyon fontos, az áldozatok megsegítésére is.” – fogalmazott az elnök.

(MTI)