Címke: úszás
Rasovszky elképesztő formában
Rasovszky Kristóf, a számára két aranyat és egy ezüstöt hozó glasgow-i Európa-bajnokság után két héttel a nyíltvízi Európa-kupa-sorozat ötödik állomásán, a dán fővárosban is győzött. A honi szövetség beszámolója szerint a Koppenhága belvárosát átszelő hajózási csatornákban rendezett 6 kilométeres viadalon a magyar versenyző egy másodperccel előzte meg az orosz Roman Kozsevnyikovot, s kettővel az olasz […]
Kellemetlen helyzetben került az úszószövetség elnöke egy telefonbeszélgetés miatt
Az úszószövetség elnökéről előkerült egy telefonbeszélgetés, ami miatt magyarázkodnia kellett. A TV2 Mokka című reggeli műsorában részleteket közöltek egy hangfelvételből, amely arról tanúskodik, hogy a Magyar Úszó Szövetség tavaly megválasztott elnöke, Wladár Sándor minősíthetetlen hangnemben beszélt egy úszónőről. Mindenki megb***ta, sajnos én nem b***tam meg – mondta többek között az úszóelnök a trágár és sértő […]
Kellemetlen helyzetbe került az úszószövetség elnöke egy telefonbeszélgetés miatt
Az úszószövetség elnökéről előkerült egy telefonbeszélgetés, ami miatt magyarázkodnia kellett. A TV2 Mokka című reggeli műsorában részleteket közöltek egy hangfelvételből, amely arról tanúskodik, hogy a Magyar Úszó Szövetség tavaly megválasztott elnöke, Wladár Sándor minősíthetetlen hangnemben beszélt egy úszónőről. Mindenki megb***ta, sajnos én nem b***tam meg – mondta többek között az úszóelnök a trágár és sértő […]
Letették az új, szegedi fedett sportuszoda alapkövét
Letették az Etelka sori új, fedett sportuszoda alapkövét szerda délelőtt Szegeden; a létesítmény 15,5 milliárd forintból épül meg. Fotó: szegedma.hu Botka László (MSZP) polgármester az alapkőletételen elmondta: 425 nap alatt felépül Magyarország legújabb, legmodernebb és legszebb, az európai elvárásoknak megfelelő fedett uszodája. Hangsúlyozta, a 170 ezer lakosú Szeged – a 30 ezer egyetemistával – a […]
Több ezren köszöntötték az Európa-bajnok úszót
Több ezren köszöntötték Rasovszky Kristóf Európa-bajnok úszót Veszprémben az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték után hétfő este. A teljesen megtelt veszprémi Óváros téren Rasovszky Kristófnak a város polgármestere elismerő oklevelet adott át. Köszöntőjében Porga Gyula azt mondta: egész Veszprém büszke az Európa-bajnok úszó teljesítményére. A köszöntés után Rasovszky Kristóf az MTI-nek úgy fogalmazott: pozitív érzésekkel érkezett […]
Rasovszky Kristóf 25 kilométeren is aranyérmes
Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett 25 kilométeren a nyíltvízi úszók Glasgow-ban rendezett Európa-bajnokságának vasárnapi zárónapján. A 21 éves versenyző fantasztikus hajrával, 4:57:53.5 órás idővel csapott célba, Székelyi Dániel 5:03:34.6 órával a 14. lett. Rasovszky történelmi sikert ért el, ugyanis ő az első nyíltvízi úszó, aki Európa-bajnokságon mindhárom távon a dobogóra állhatott. A Balaton Úszó Klub sportolója […]
Verrasztó Dávid aranyérmes 400 méter vegyesen
Verrasztó Dávid aranyérmet szerzett, s ezzel megvédte címét 400 méter vegyesen a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján. A magyar versenyző 4:10.65 perces idővel csapott célba, ezzel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja. A 29 éves Verrasztó a szám történetének legidősebb Európa-bajnoka. Verrasztó Dávid a legjobb idővel került a fináléba, azonban már előre beharangozta a […]
Lenyűgöző lesz – Kaposváron jól halad az új fedett építése
Már a tetőt is kész a kaposvári uszodánál. A napokban nyomáspróbát is végeztek a somogyi fedett uszodában – számolt be róla a kaposvarmost.hu. A Németh István Program keretében 4,4 milliárd forintból megvalósuló fedett uszoda a sportolók lehetőségeit is bővíti, hiszen a mostani két medence helyett három áll majd a rendelkezésükre. A kihasználtság pedig már előre […]
Hosszú Katinka aranyérmes 200 méter vegyesen
Hosszú Katinka aranyérmet nyert 200 méter vegyesen szerdán a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon. A szám világ- és olimpiai bajnoka, világcsúcstartója 2:10.17 perces idővel, nagy küzdelemben győzött, ezzel sorozatban ötödször lett a kontinens legjobbja ebben a versenyben. A szám másik magyar versenyzője, Jakabos Zsuzsanna 2:13.37-tel a nyolcadik helyen végzett. Hosszú az első női úszó, aki Európa-bajnokságon négyszer […]
Nyíltvízi úszó Eb – Rasovszky Kristóf aranyérmes 5 kilométeren
Rasovszky Kristóf aranyérmet nyert szerdán 5 kilométeren a nyíltvízi úszók skóciai Európa-bajnokságán. Szerda reggel verőfényes napsütés köszöntött Glasgow-ra és környékére, majd egy órán keresztül heves esőzés következett. A nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyét végül száraz időben rendezték meg. A Loch Lomond vize mindössze 17 fokos volt, de az indulók dolgát megkönnyítette a neoprén ruha. A […]
Késely bronzérmes 1500 méter gyorson, Hosszú negyedik 100 méter háton
Késely Ajna bronzérmet nyert kedden 1500 méter gyorson, míg 100 méter háton Hosszú Katinka negyedik, Burián Katalin pedig hetedik lett a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú 200 méter vegyesen Jakabos Zsuzsannával együtt bejutott a döntőbe, ugyanez nem sikerült Telegdy Ádámnak 200 méter háton. A délutáni program a leghosszabb táv női döntőjével rajtolt, […]
Milák arany-, Kenderesi ezüstérmes 200 méter pillangón
Milák Kristóf arany-, míg Kenderesi Tamás ezüstérmet nyert vasárnap 200 méter pillangóúszásban a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokságon. A 18 éves Milák 1:52.79, a 21 esztendős, olimpiai harmadik Kenderesi 1:54.36 perces idővel csapott célba. Az elődöntőből a fináléba Kenderesi került a legjobb, Milák a második idővel, igaz, az előfutamban mindketten gyorsabban úsztak, amire szükségük is volt, […]
Szilágyi harmadik, Kapás negyedik legjobb idővel elődöntős
Női 200 méter pillangón két magyar, Szilágyi Liliána és Kapás Boglárka is az elődöntőbe jutott az úszók Glasgow-ban zajló Európa-bajnokságának vasárnapi versenynapján. A délelőtti programot a magyarok közül Verrasztó Dávid nyitotta 200 méter vegyesen: a 400-on címvédő és világbajnoki ezüstérmes 2:00.94-es eredménnyel futamában ötödik lett, összesítésben a 15. idővel jutott az elődöntőbe. “Ez nem volt […]
Késelyé az első magyar érem
Megszületett az első magyar érem a Glasgow-ban zajló multisport Európa-bajnokság úszóversenyein: Késely Ajna szombaton 800 méter gyorson második helyen végzett. A mindössze 16 éves magyar versenyző 8:21.91 perces ifjúsági Európa-csúccsal csapott célba. A címvédő Kapás Boglárka 8:26.32-vel ötödik lett. “Volt egy pont, ahol azt éreztem, hogy nagyon fáj, és milyen jó lenne, ha már vége […]
Tizenkét magyar érem a junior uszonyosúszó Eb-n
Egy arany-, négy ezüst- és hét bronzéremmel zárta a magyar junior uszonyosúszó válogatott az Isztambulban megrendezett Európa-bajnokságot. Szabó Anita a korosztályos világcsúcs beállításával diadalmaskodott, Hamlin Dorothy pedig mind a négy ezüstből kivette a részét. Magyarország az eredménnyel az ötödik helyen zárt az éremtáblázaton.

A 14 fős magyar versenyzői küldöttség aranyérmét Szabó Anita szerezte, aki az 50 méteres uszonyos gyorsúszásban az első hely mellett a junior világcsúcs beállításának is örülhetett. A debreceni versenyző emellett – egyéniben és váltókban – szerzett még egy ezüst- és két bronzérmét.
Kiemelkedően teljesített Hamlin Dorothy is. A kaposváriak tehetsége uszonyos gyorson a 100, 200 és 400 méteres távon egyformán a második helyet szerezte meg, és hozzájárult a 4×100 mix váltó ezüstérméhez.
Az Eb-n a medencés számok négy versenynapját követően a zárónapon a nyíltvízi kategóriákat rendezték. Hazánkban ilyen versenyeket nem bonyolítanak le, ennek ellenére a 4×2000 méteres felszíni váltóban a Semostyán Róbert, Varga Jázmin, Hajnács Lili, Lengyeltóti Bence összetételű együttes a hetedik helyen végzett, a lányok 6000 méteres számában pedig Hajnács Lili kilencedik lett.
Ők hősök, hogy egyáltalán bevállalták a szereplést – mondta a nyíltvízi számokban indulókról Kókai Dávid csapatvezető, hozzátéve: a szakvezetők összességében teljesen elégedettek a magyarok Európa-bajnoki szereplésével.
„Maximálisan elégedettek lehetünk mind a megszerzett érmek számával, az pedig, amilyen képet a csapat mutatott, felülmúlta az előzetes elvárásokat. Dicséretes, hogy sikerült mind a három úszásnemben, uszonyos gyorsúszásban, búvárúszásban és felszíni úszásban is érmet nyerni. Viszont jól látszódtak azok a pontok is, ahol hiányoznak pici hajszálak, hogy a második helyeket aranyéremre lehessen váltani, a negyedik, ötödik, hatodik helyeket pedig dobogós helyekre. Nálunk a műhelyek szintjén kiváló munka zajlik, vannak olyan egyesületek, amelyek rendszeresen világklasszis versenyzőket tudnak kinevelni. Azt gondolom, hogy rendszerszinten viszont van még mit tanulnunk az olyan nemzetektől, amelyek rendre előttünk végeznek vagy nagyon sokat fejlődtek az utóbbi időben.” – értékelt Kókai Dávid.
Junior uszonyosúszó Európa-bajnokság, a magyar érmesek:
Lány 50 m uszonyos gyorsúszás: 1. Szabó Anita
Lány 100 m uszonyos gyorsúszás: 2. Hamlin Dorothy, 3. Szabó Anita
Lány 100 m búvárúszás: 3. Kiss Blanka
Fiú 200 m uszonyos gyorsúszás: 3. Lengyeltóti Bence
Lány 200 m uszonyos gyorsúszás: 2. Hamlin Dorothy, 3. Stadler Csenge
Fiú 400 m uszonyos gyorsúszás: 3. Lengyeltóti Bence
Lány 400 m uszonyos gyorsúszás: 2. Hamlin Dorothy, 3. Stadler Csenge
4×100 m uszonyos gyorsúszás mix váltó: 2. Magyarország (Kocsis Marcell, Kolonics Milán, Szabó Anita, Hamlin Dorothy)
4×100 m felszíni úszás lány váltó: 3. Magyarország (Kothencz Petra, Deme Dorka, Kiss Blanka, Szabó Anita)
Mányoki Attila “karcsapásnyira” a történelmi sikertől
Mányoki Attila, a világhírű zalaegerszegi hosszútávúszó valószínűleg szombaton száll vízbe az észak-ír Donaghadee partjainál, hogy átússza az Északi-csatornát. A magyar sportember most érkezett el az Ocean’s Seven utolsó, egyben legnehezebb állomásához, amelynek teljesítésével lezárná a hét, kivétel nélkül rendkívül nehéz feladatból álló sorozatot. Ez eddig mindössze 11 embernek sikerült, így Mányoki lehetne a világon a […]
A férfi gyorsváltó negyedik, Jakabos ötödik
Két magyar döntős érdekeltség jutott a glasgow-i multisport Európa-bajnokság úszóversenyeinek pénteki nyitónapjára: a 4×100 méteres férfi gyorsváltó negyedik, míg Jakabos Zsuzsanna 400 méter vegyesen ötödik lett. Ami a váltót illeti, a Kozma Dominik, Németh Nándor, Holoda Péter, Bohus Richárd összeállítású négyes a tavalyi budapesti világbajnokság bronzérme után ezúttal negyedik lett a döntőben 3:14.51 perces idővel. […]
Legalább tíz éremben bízik a szövetségi kapitány
Legalább tíz érem, köztük egynél több arany megszerzésében bízik Sós Csaba, a Glasgow-ban pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya. Az elutazás előtti keddi sajtótájékoztatón a szakember kiemelte: nem cél, hogy az együttes megismételje a két évvel ezelőtti, londoni teljesítményét, a tíz elsőséget, ami a valaha volt legjobb magyar szereplés. Hozzátette: ezeken a kontinensviadalokon […]
Hosszú Katinka bemutatta új edzőjét és új klubjának stábját
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka közösségi oldalain egy képpel illusztrálva bemutatta új edzőjét, Petrov Árpádot és az Iron Swim Kft. néven alakult úszóegyesületének stábját. A magyar sztárt a pénteken rajtoló glasgow-i Európa-bajnokságra régi trénere, Dave Salo készítette fel, ám sajtóhírek szerint a kontinensviadalon már Petrov Árpád segíti. Hosszú Katinka május 24-én jelentette be, hogy […]
Gyárfás kifizette az óvadékot
Kifizette a 200 millió forintos óvadékot, így levették a nyomkövetőt Gyárfás Tamásról – közölte ügyvédje szombaton az MTI-vel. Bánáti János azt mondta: Gyárfás Tamás már csütörtökön befizette az összeget. A bíróság is kimondta, Gyárfás Tamás már nincs lakhelyelhagyási tilalom alatt. Ugyanakkor időről időre be kell jelentkeznie a rendőrségen. Gyárfás Tamás személyi mozgásában már semmilyen módon […]


























