Új korszak kezdődik Széles Sándor pályafutásában
Új korszak kezdődik Széles Sándor életében, az úszó Gyurta Dániel korábbi edzőjének több helyről is van már ajánlata. A Londonban 200 méter mellen olimpiai bajnok Gyurta október végén jelentette be, hogy 17 év után szakít Széles Sándorral – akinek a szerződése január 31-ig szól a Magyar Olimpiai Bizottsággal – és a jövőben Nagy József irányításával […]

Hosszú Katinka a szombati zárónapon is remekelt a döntőkben, így összességében 16 fináléjából ugyanennyi aranyérmet nyert a Százhalombattán rendezett rövidpályás úszó országos bajnokságon. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a háromszoros olimpiai bajnokot – aki az ob első három napján mind a 11 egyéni számát megnyerte – délelőtt kizárták az 50 méter gyors előfutamában, így már […]
Hosszú Katinka továbbra is százszázalékos, 11 versenyszámból 11 győzelemnél tart az úszók százhalombattai rövidpályás országos bajnokságán. A férfiaknál némi meglepetésre Verrasztó Dávid legyőzte Kenderesi Tamást 200 méter pillangón. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Hosszú Katinka a második legnehezebb akadályt is vette: a 800 gyors után 400-on is legyőzte Kapás Boglárkát. Bár az olimpiai bronzérmes 250-nél […]
Százszázalékos teljesítménnyel, mind az öt számának megnyerésével folytatta szereplését Hosszú Katinka a százhalombattai rövidpályás országos bajnokság második napján. A férfiaknál Verrasztó Dávid a világranglista harmadik helyét érő időt úszott 400 méter vegyesen. Hosszú nyitószámában, 800 méter gyorson a világranglistát vezető Kapás Boglárkával vívott nagy csatát. Hatszázig Kapás vezetett, amikor a riói olimpia háromszoros aranyérmese sebességet […]
Hosszú Katinka mindhárom számát megnyerte az úszók százhalombattai rövidpályás országos bajnokságának szerdai nyitónapján, a 200 méter mellen új országos csúccsal diadalmaskodott. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a rövidpályás magyar rekordlistán 17-ből immár 16 idő az övé, egyedül az 1500 méteres gyorsúszásé nem. Szerdán Sebestyén Dalma tavaly felállított rekordját adta át a múltnak 200 mellen, emellett […]
A világra szóló teljesítményeivel hírnevet szerzett magyar hosszútávúszó, Mányoki Attila péntektől tagja lesz az Egyesült Államokban 1963 óta létező nemzetközi Hírességek Csarnokának. Az úszósport maratonistáinak legjobbjait elismerő szervezet (IMSHOF) márciusban hozta nyilvánosságra, hogy az idén kiket avatnak az International Marathon Swimming Hall of Fame új tagjaivá, s a magyar nyíltvízi úszás jelentős sikereként Mányokit is […]
Hosszú Katinka egymás után ötödször végzett az összetett pontverseny élén az úszók pénzdíjas rövidpályás világkupa-sorozatában, amelynek a szombat-vasárnapi hongkongi záróviadalán 10 aranyéremmel tette teljessé sikerét. Összesen 103 érmet gyűjtött az idén, ebből 73 az arany, az összkeresete pedig csaknem 110 millió forintra rúg. A kilenc állomásból álló, 2,178 millió dollár összdíjazású vk-széria legjobbjaként a 100 […]
Akárcsak szombaton, a vasárnapi zárónapon is öt arany- és egy ezüstérmet nyert Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának utolsó, hongkongi állomásán. A kilenc viadal alkotta, 2,178 millió dollár (614 millió forint) összdíjazású vk-széria befejező versenyén a háromszoros olimpiai bajnok magyar úszó hat döntőben szerepelt, s első lett 100 méter háton (56.30 mp), 200 méter pillangón […]
Négy arany- és két ezüstérmet nyert Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának tokiói állomásán, a viadal második napján, melyen még egy magyar győzelem született, Kapás Boglárka jóvoltából. A kilenc állomásos vk-széria utolsó előtti versenyének szerdai zárásán a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú győzött 100 méter háton (55.59 p), 200 méter pillangón (2:03.92), valamint 100 (57.47) és […]
Négy arany- és egy bronzérmet nyert öt döntőjében Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának tokiói állomásán, a viadal első napján, melyen Kapás Boglárka jóvoltából még egy magyar győzelem született. A kilenc állomás alkotta vk-széria utolsó előtti versenyének keddi nyitányán a háromszoros olimpiai bajnok elsőként csapott célba 200 méter gyorson (1:53.34 perc), 50 méter háton (26.23 […]
Széles Sándor, az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel korábbi edzője szerint szakmailag ugyan távolodtak egymástól tanítványával, de így is meglepte, amikor a múlt héten kiderült, 17 év után elválnak útjaik. A szakember az M4 Sport Sportreggeli című hétfői műsorában elmondta, nem érti azokat a sajtóban Gyurta Dánieltől megjelent mondatokat, miszerint ő a megromlott egészségi állapota […]
Öt arany- és egy ezüstérmet szerzett Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világkupa-sorozatának szingapúri állomásán, a verseny szombati zárónapján. A kilenc állomásos vk-széria hetedik viadalán a háromszoros olimpiai bajnok győzött 200 méter pillangón (2:05.95 perc), 100 méter háton (55.80 másodperc), 400 méter gyorson (4:01.18), 100 méter vegyesen (58.45) és 400 méter vegyesen (4:29.03), míg 100 méter […]
Új edző irányításával készül a jövőben Gyurta Dániel. A londoni olimpiai bajnok mellúszó felkészülését a továbbiakban nem a Széles Sándor, Kovácshegyi Ferenc, Virth Balázs hármas, hanem egyedül Nagy József segíti, aki augusztusban tért haza Kanadából – erről a világ- és Európa-bajnok versenyző tájékoztatta a közmédiát. Nagy József kiemelkedő eredményeket ért el tanítványaival a tengerentúlon, az […]
A riói olimpián bronzérmet szerző Kapás Boglárka az ötkarikás játékokon szerzett élményeiről és visszavonulását is “bejelentette”. Az úszó a forbes.hu-nak nyilatkozott: „A legjobbamat úsztam, kihoztam magamból a maximumot, ezért is örültem nagyon a bronzéremnek. Ez nem négy év munkája, és ezt sokan rosszul értelmezik. Négy év az az idő, ami két olimpia között eltelik, de egy-egy […]
Papp Márk a tizedik helyen végzett 10 kilométeren a nyíltvízi úszók idei világkupa-sorozatának záróversenyén, Hongkongban. A nyári riói olimpián 13. helyezett magyar a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA honlapjának összegzése szerint a szombati viadalon 2:11:43.90 óra alatt teljesítette a távot a 38 indulót felvonultató mezőnyben. A nőknél is volt magyar résztvevő Farkas Adél […]
Látványterveken mutatta be a pályázatért felelős cég a tervezett 2024-es budapesti olimpiának a főváros történelmi nevezetességeihez megálmodott versenyhelyszíneit. A Budapest 2024 az MTI-hez eljuttatott közleményében hangsúlyozta, hogy a Budapest műemléki környezetébe, a turisztikai látványosságként is számon tartott épített örökségbe illeszkedő létesítmények ideiglenesek lennének, így megvalósításuk olcsóbb az állandó csarnokokhoz képest és fenntarthatósági problémát sem okoznak. […]