Nyílt, vízi áramlás

Az edzőt követő gyerekek, a tréning helyszínének megváltozása, Hosszú Katinka klubalapítása – sokféle ok áll a hátterében annak, hogy a szeptemberi átigazolási időszakban az elmúlt években megszokottnál jóval több fiatal úszó váltott klubot. Minden egyes transzfert nem dolgozhattunk fel, de néhány szereplő megkérdezésével igyekeztünk feltérképezni a mozgásokat.

reb Kétségkívül a világbajnok Verrasztó Dávid és húga, Evelyn klubváltása jelentette az úszók szeptemberi átigazolási időszakának legnagyobb szenzációját. A testvérpár az édesapa, Verrasztó Zoltán egyesületét, a Jövő SC-t hagyta maga mögött, hogy ősztől már a BVSC-Zuglóban folytassa. Érdekesség az is, hogy januártól az ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána az Egyesült Államokban, egyetemi klubban készül tovább.

gyerek_jbp05_szaka

Nagy volt a mozgás a gyerekúszók között  •  Fotó: Szaka József/MÚSZ

Noha a figyelem természetesen az eredményes, tapasztalt úszók klubváltásaira irányult, az utánpótlásban is jelentős mozgások zajlottak. A Magyar Úszó Szövetségtől kért és kapott lista szerint összesen 246 átigazolást regisztráltak az év második, klubváltásra hivatalosan lehetőséget adó periódusában (az első a januári), s a váltások túlnyomó többsége a korosztályos sportolókat érintette. Minden sportolói mozgásnak nem járhattunk utána, de igyekeztünk tendenciát kiolvasni a sorokból.

Nagyítóra semmiképpen sem volt szükség, sőt, ahogyan előre borítékolhattuk, az immár háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka által alapított új egyesület, az Iron Aquatics vonzotta a gyerekeket.

A világszerte „Iron Lady”-ként ismert klasszis már jóval a riói játékok előtt bejelentette, hogy elhagyja a Vasast, és edző-férjével, Shane Tusuppal új klubot alapít. A szurkolókkal és a gyerekekkel mindig bájos Hosszú személyes varázsa, na meg a parádés eredmények nagyjából negyven úszót irányítottak át hozzá más klubokból.

A példakép, s a vele készülés révén felvillantott sikeres jövőkép mellett objektív okok is közrejátszottak az egyesületváltásban: az Iron Aquatics térnyerése miatt a Jövő SC-nek nem jutott hely a Császár-Komjádi Sportuszodában, így a klub a Tüske-uszodába kapott besorolást. Csakhogy sok szülő nem tudja megoldani, hogy időben átvigye a gyerekeket az új helyszínre, így a fiatalok a Komjádiban maradtak, de már az új klubban úsznak tovább.

„Nem tudtunk túllépni még a változáson, akadnak feszültségek, mert nem érnek oda időben az edzésre a gyerekek, vagy későn érnek haza, de nincs értelme panaszkodni, dolgozunk – mondja a Jövő SC vezetője, Verrasztó Zoltán. – Akadt olyan, akit nagyon sajnálok, hogy elment, de érkeztek is ígéretes úszópalánták. Különben sem szabad senkit sem röghöz kötni.”

A Jövő a korábbi években többször is komoly veszteségeket szenvedett el, sokan a Vasasba, az Újpestbe vagy a Darnyi SC-be igazoltak. A mostani mérleg azonban nullszaldó körüli, ugyanis a Kőbánya edzői kollektívájából érkező Karvalics Péterrel sok gyerek is náluk folytatja. Igaz, ennek meg a Kőér utcában nem örültek túlzottan…

turi_gyorgy_szaka

Turi György nem boldog: csoportnyi 11-13 éves gyerek távozott Kőbányáról  •  Fotó: Szaka József/MÚSZ

„Munkát adtam, segítettem Karvalicsnak, amikor egy éve Szombathelyről a fővárosba érkezett – magyarázza Turi György, a Kőbánya SC úszószakosztályának vezetője. – Remekül végezte a dolgát, ami magával hozta, hogy ragaszkodtak hozzá a gyerekek. Nem tartom jellemesnek, ahogyan elment, s az egész csoportot magával vitte. De semmi gond, mindig jönnek és mennek a kicsik. Ami pedig a nagyokat illeti: az elmúlt években öt, a riói olimpián szereplő úszó távozott tőlünk, mégis nyolc sportolónk szerepelt a játékokon. Nem vettem fel új edzőt a távozó helyére. Többet dolgozunk, egymásnak vetjük a hátunkat, nem lehet elpusztítani minket. Olyanok vagyunk, mint a gyom. Ha kihúzzák, új nő a helyére.”

Az eredmények igazolják Turit, hiszen a héten megjelent, a felnőtteké mellett a cápakorosztálytól kezdve az összes utánpótlás-eredményt is tartalmazó pontversenyt a Kőbánya nyerte meg az Eger és a BVSC-Zugló előtt.

Az említett rangsorban hetedikként végzett az TFSE, ahonnan több ígéretes fiatal igazolt a Vasasba. Valójában azonban csak papíron történt váltás. Információink szerint a TF és a Vasas között együttműködés körvonalazódik, amelynek jegyében az egyetemi egyesület utánpótlás-nevelő bázissá alakul, míg a Vasas a megfelelő hátteret és a menedzselést nyújtja az ígéretesebb versenyzőknek. Így aztán a fiatalok – akárcsak eddig – a TF 25 m-es medencéjében edzenek, s ugyanúgy a nagy tudású, az egyetemen oktató Egressy Jánossal készülnek.

Az utánpótlás-keringő elsősorban a fővárosi egyesületeket érintette, de a fiatalok közül többen – ha nem is ugyanonnan – igazoltak Győrbe, valamelyik debreceni klubba vagy az Egerbe, de Hódmezővásárhelyen is történtek váltások.

Turi éles szavakkal kritizálta, hogy manapság az edzők akár komplett csoportokkal távoznak egyik műhelyből a másikba, mintha „magukkal együtt a gyerekeket is értékesítenék”. Verrasztó szerint Karvalics azonban korrekten járt el, hiszen senkit sem csábított magával. A két, a helyzetet eltérően látó vezető abban viszont egyetért, hogy nem szerencsés a jelentős átigazolási hullám.

Se jónak, se rossznak nem minősíti ugyanakkor a tendenciát Nagy Orsolya, az úszószövetség ügyvezető igazgatója.

„Kétségtelen, hogy az elmúlt évekhez képest jóval több klubváltást regisztráltunk, de a szövetség nem hatóság, nem tisztünk vizsgálni ezeket. Akinek a kérelme megfelelt az elvárásoknak, azt befogadtuk – pontosított. – Hallani persze, hogy a vándorlások tönkretehetnek klubokat, az én olvasatomban azonban egyszerűen arról van szó: a gyerekeknek és a szülőknek ma már sokkal több lehetőségük adódik, amelyekkel élnek is. Saját pályafutásomból is tudom (Nagy világ- és Európa-bajnoki bronzérmes vívó – A szerk.), hozzávetőleg tizenöt éves korig elsősorban az edzőjéhez ragaszkodik a sportoló, és nem az egyesülethez.”

Az ügyvezető igazgató ezzel együtt arról beszélt, hogy a szövetségben úgynevezett származtatási pontrendszert dolgoztak ki, hogy az adott versenyző eredményének támogatásából ne csak az aktuális klub, hanem az is részesedjen, amely sokévi munkát fektetett a sportolóba. Példaként Kapás Boglárkát említette, aki tizenhét évig úszott a BVSC-ben, majd 2016-ban az UTÉ-ba igazolt, és annak a színeiben nyert olimpiai bronzérmet.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS