Magyar rádiótávirányítású sikerek az Európa Ligában

Április elején az olaszországi Gonzaga adott otthont a rádiótávirányítású motorcsónakok 2018-as IMBRA Európa Liga sorozatának első fordulójának. Berta András révén két géposztályban és az összetett értékelésben is magyar győzelem született.

 

Összesen 15 ország csapata képviseltette magát a szezon első komoly nemzetközi regattáján: köztük a házigazda olaszok mellett Anglia, Németország, Franciaország, Hollandia, Belgium és Magyarország is kifejezetten erős küldöttséget delegált.

A magyar csapat kiemelkedően eredményes volt, hiszen Berta András a 3,5 és a 7,5 köbcentiméteres géposztályban is az élen végzett, ráadásul a minden kategóriát figyelembe vevő összesített értékelésben is első lett. Szintén pontszerzőként a negyedik helyen zárt Kápolnai Attila a 27 köbcentis kategóriában.

Az olaszországi verseny az augusztusi franciaországi világbajnokság egyik főpróbájának is tekinthető, ezért külön öröm, hogy ilyen jó eredményeket tudtunk elérni egy nagyon erős, közel vb-szintű mezőnyben – mondta Berta András.

A következő nagy megmérettetés versenyzőink számára május 4-6-án az idei IMBRA Endurance Magyar Bajnokság első futama lesz Orosháza-Gyopárosfürdőn, ahová a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Read More

Cservenka Róbert – az ember, az ökölvívó mögött

Új cikksorozatunkban hazánk válogatottjának tagjait mutatjuk be egy kicsit másképp, nem csak az ökölvívókarrierrel a középpontban. Első interjúalanyunk Szaka István volt, aki a címben is említett Cservenka Róbert válaszaira volt kíváncsi, így most őt kérdeztük. Melyik sportággal ismerkedtél meg először, mik az első emlékeid róla? 8 évesen már motokrosszversenyző voltam, így az első nekem ez […]
Read More

Európa Kupa: Magyarország – Oroszország élő

noi valogatott magyar-orosz01MTINézzel élőben a magyar-orosz meccset az elődöntőért! – az elődöntőért Orszország ellen játszunk, a mérkőzés 18.45-kor kezdődik – női válogatottunk megkezdi az Európa Kupa szuperdöntőjét. A magyar válogatott kerete: Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC) Mezőnyjátékosok: Csabai Dóra (UVSE), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi Rita (UVSE), Kuna […]

Read More

A Dinamo Moszkva 22 meccs után is veretlen az orosz ligában

Az orosz bajnokság 10. fordulójában ismét győzelmekhez jutott a Dinamo Moszkva, miután hazai pályán is, és idegenben is győzelmet aratott a Szentpétervár csapata felett (17-2, és 15-6). A harmadik helyen álló Szintez kétszer is döntetlent játszott a Szpartak Volgográddal (8-8, 5-5).   forrás:www.waterpology.com   Eredmények: Sturm – Astana 9-5 Dinamo Moszkva – Szentpétervár 17-2, 15-6 Szintez – Volgograd […]

Read More

Bíró Attila keretet hirdetett – Ők utaznak az Európa Kupa döntőjére

BiroAttilaMTI012Kihirdette női válogatottunk kapitánya a pontvedrai csapatát. Mint ismeretes, női válogatottunk március 22. és 24. között az Európa Kupa hatos döntőjére hivatalos. Bíró Attila elmondta, „Három mérkőzésre készülünk! Az UVSE és a Dunaújváros szombaton Olaszországban játszik Euroliga-negyeddöntő visszavágót, nem lesz egyszerű dolguk, de legyen példa előttük a Sopron női kosárlabda-csapatának Final Fourba jutása!” – közölte […]

Read More

Kásás egy 21 évvel ezelőtti fotóval sokkol

kasastamasmtiilyestiborMég mindig hódít háromszoros olimpiai bajnokunk, most éppen egy 1997-ből “előásott” képpel hódít.  Fotó: MTI / Illyés Tibor Kásás Tamást utoljára a nyári Masers Vb-n láthatta a nagyközönség, de aki betekintést akar nyerni életébe, az tudja, hogy van egy instagram oldala, melyre néha fotókat tölt fel. A minap pedig egy 1997-ben készült képpel lepett meg minket, […]

Read More

Itt a 2018-as Tour de Hongrie útvonal!

A legnagyobb magyar kerékpárverseny, a Tour de Hongrie 2018-ban augusztus 14-én rajtol, a nemzetközi mezőny 6 versenynap alatt, 10 megyét érintve összesen 800 kilométert tesz meg a budapesti befutóig. A Tour de Hongrie szervezőbizottsága a 2016-ban pályázó települések közül sportszakmai és turisztikai szempontokat is szem előtt tartva választotta ki azokat a helyszíneket, amelyek a 2018-as …

Read More

Filmajánló: Veszprémi Dezső, a Sapkás

A Sapkás. Egyszerűen csak így hívják Veszprémi Dezső magyar kerékpárversenyzőt Svédországban. Sok amatőr és profi versenyző vágya, hogy ő építsen neki kerékpárt. Sok vásárló azt szeretné, hogy az általa fejlesztett rendszerrel ő állítsa be a kerékpárját, hogy úgy tekerhessen, mint a profik. A Sapkás – egy film Veszprémi Dezső életéről és a kerékpárgyártás kulisszatitkairól. A …

Read More

Három magyar karatés érem Dubajban

Nem sokkal a karate hazai kiemelt sportággá válását követően világraszóló eredményeket értek el a magyar versenyzők. A sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League Dubajban megrendezett állomásán Hárspataki Gábor ezüst-, Tadissi Martial és Molnár Dániel pedig bronzérmet nyert. Az eredmények igencsak biztatók a fél év múlva kezdődő olimpiai kvalifikációs sorozat előtt.

A karatés PL-széria fordulói kisebbfajta világbajnoksággal érnek fel, hiszen kategóriánként 64 versenyző indulhat, akik elsősorban a világranglista első ötven helyezettje közül kerülnek ki, kiegészülve a második félszázból bekerülőkkel.

Hárspataki Gábornak is több világklasszison keresztül kellett túlverekednie magát, amíg öt győzelemmel eljutott a 75 kg-os súlycsoport döntőjéig. A legnagyobb név a többszörös vb- és Eb-érmes ukrán Horuna volt, aki ellen az MTK versenyzője magabiztos győzelmet aratott. A fináléban aztán Hárspataki 5-2-re alulmaradt a sportág jelenlegi legnagyobb sztárjával, az ötszörös világbajnok azeri Agajevvel szemben.

Négy győzelemmel és egy vereséggel a harmadik helyért küzdhetett Tadissi Martial. A korábbi vb-ezüstérmes 67 kilós magyar karatés a bronzmeccsen 0-0-ás eredményt követően bírói döntéssel nyert az egyiptomi Elsawy ellen.

Szintén sikerrel vívta meg bronzmérkőzését az élete egyik legjobb formájában küzdő, a selejtezők során több nagy skalpot is begyűjtő Molnár Dániel. A +84 kg-os magyar a helyosztón szép találatokkal 3-2-re verte a koszovói Nishevcit.

A magyar versenyzők dobogós helyezésükkel értékes világranglista pontokat gyűjtöttek.

Read More

Szavics emelte a tétet – Visszatérnek a nagyágyúk a szerb válogatottba

Filip-FilipovicsszerbNéhány helyen kicserélődött a szerb csapat az Európa Kupára. Mint beszámoltunk róla, Dejan Szavics együttese hétfőn 14-7-re verte a románokat a világliga selejtező negyedik körében. A válogatott játéknapok azonban itt nem állnak meg, hiszen a szerbek csütörtöktől Horvátországban játszanak az Európa Kupa selejtezőjében. Figyelemre méltó, hogy Dejan Szavics az új sorozatra több helyen is kicserélte csapatát. A legnagyobb változás, […]

Read More

Cyclocross Magyar Bajnokság részletes beszámoló

Havas küzdelem és remek hangulat a Cyclocross Magyar Bajnokságon. A Kőbányai BringaParkban rendezték meg január 14-én, vasárnap a cyclocross szakág idei legrangosabb versenyét, a Cyclocross Magyar Bajnokságot. A versenyen tizenhárom korosztályban avattak bajnokot, a felnőttek között Benkó Barbara és Búr Zsolt ölthette magára a magyar bajnoki mezt. Napokig csak találgatni lehetett, milyen lesz a pálya …

Read More

Hivatalos – Petik Attila lemondott

Petikattilaosc01Új edző írányítja az újbudai gárdát a szezon hátralévő részében. Fotó: OSC facebook / Balogh Máté Amit korábban megírtuk, az hivatalos mostantól. Petik Attila felállt az OSC kispadjáról és a szezon hátralévő részében Tóth László irányítja a gárdát. Az OSC a facebook-on tett közzé hivatalos egy közleményét:

Read More

Meglepő – nem magyar az év játékosa a LEN-nél

marcobijac01Az Európai Úszószövetség is megválasztotta 2017 legjobbját. Mint ismeretes a Swimming World Magazine Vámos Márton választotta az év legjobbjának, érdekesség, hogy a vb-n az újságírók is a balkezes klasszist jelölték az esemény legjobbjának, még a Total Waterpolo horvát szaklap Sandro Suknot. Most pedig a LEN Marco Bijacsot választotta 2017 legjobbjának, a lányoknál Laura Ester lett […]

Read More