Junior vb: Hollandia sem jelentett gondot – Csoportgyőztes a magyar válogatott

Tíz góllal győzött a Horkai-legénység a hollandok ellen a csoport zárómérkőzésén. A mieinkre két szünnap vár, majd Montenegróval játszhat a csapat az elődöntőért. Szépen menetel a csapat a junior vb-n. A mai utolsó csoportrangadón a hollandokat verték Mancherzék. A mérkőzés első negyedében kétszer is vezetett a holland együttes, de a Sedlmayer és Kolozsi révén már […]

Read More

Megélénkült az utánpótlássport Dunaújvárosban

A közelgő budapesti világbajnokságnak és a legutóbbi kazanyi vébé magyar sikereinek köszönhetően fellendült az utánpótlás úszósport Dunaújvárosban. A szeptemberben megrendezésre kerülő Jövő bajnokai elnevezésű programról egyeztettek a városvezetés és a Magyar Úszó Szövetség vezetői. A MÚSZ elnöke, Gyárfás Tamás megbeszélést folytatott többek között a település egykori országgyűlési képviselőjével, Dorkota Lajossal és Dunaújváros polgármesterével, Cserna Gáborral […]

Read More

Junior Vb: Japán kipipálva és lepipálva

Junior válogatottunk a mai napon Japánt verte a világbajnokság csoportmeccsén. A mieink hét góllal múlták felül soros ellenfelüket. Holnap Hollandia ellen zárják a gruppettóbeli küzdelmeket. Görögország, Kína után a mai napon Japán ellen ugrottak vízbe a Horkai-legények a junior vb-n. Az első negyedben egy góllal, még a nagyszünetben már hárommal vezetett a magyar együttes. A […]

Read More

Junior vb: Sima győzelem Kína ellen

Második mérkőzését is megnyerte a magyar csapat a junior vb-n. A mieink a kínaiakat verték nagyon magabiztosan. Nem okozott gondot Kína együttese a második meccset a junior vb-n. A csapat ismét megnyomta már az első negyedet, így tisztes különbséget kialakítva. A nagyszünet után, 8-3 volt az állás, ekkor már csak a végeredmény számszerűsége volt a […]

Read More

Zalánki Gergő: A védekezésünkkel és a támadásainkkal sem volt gond

Az első mérkőzésén nyolc góllal múlta felül junior válogatottunk a görögöket az U20-as vb-n. A csaptban négy gólt is szerzett Zalánki, aki a meccsről és a körülményekről is beszélt. Nem okozott gondot Görögország az első csoportmeccsen a világbajnokságon, hiszen 17-9-re győztünk. Zalánki Gergő, a vizipolo.hu-nak: Sokat készültünk a görögökre és sikerült már a bemelegítés közben […]

Read More

Junior vb: Győzelem a nyitányon

Junior válogatottunk győzelemmel kezdte meg a világbajnokságot. A csoportban a legnehezebb ellenfelet, Görögországot verte a csapat nyolc góllal. Rögtön a csoportban a legnehezebb ellenfél ellen kezdett csapatunk. Úgy is fel lehet fogni, ha sikerrel veszik az akadályt a görögök ellen a mieink csoportgyőztesek lehetnek. A válogatottnak jól sikerült a felkészülése, mint Horkai György is nyilatkozta […]

Read More

Horkai György: Bizakodó vagyok

Junior válogatottunk pénteken megkezdi az idei szezon utolsó világeseményét, az U20-as világbajnokságot. Horkai György utánpótlás kapitányt kérdeztük a felkészülésről és természetesen az esélyekről… Horkai György a vizipolo.hu-nak: Azt nem tudom, hány edzésóra van a csapat mögött, de sok. Hosszú volt a felékészülési idő, tizenkét hétről beszélünk, ez nem szokványos.  Nem lehetett például egy hónapig leállni, […]

Read More

Junior válogatott: Jöhet a vb

Tegnap megtartotta utolsó edzését is junior válogatottunk, a tréning felszabadultan és jókedvűen zajlott. Ma már repülőre ül a csapat és irány Kazahsztán a világbajnokság helyszíne. Nagy volt a jövés-menés tegnap este a Széchyben.  A medence egyik felében a KSI fiataljai, még a másikban a juniorok edzettek, ahol igen nehezen vették rá a válogatott tagjai a […]

Read More

Bíró Attila az új női szövetségi kapitány!

A Magyar Vízilabda-szövetség megtartotta elnökségi ülését, ahol új női szövetségi kapitányt választott a testület. Ezek alapján Merész Andrást, Bíró Attila váltja.  Bíró Attilát választotta meg a Magyar Vízilabda-szövetség női kapitánynak. A szakvezető Új-Zélandról tér haza, hogy a női nemzeti együttest először az Eb-n, majd – remélhetőleg – az olimpián irányítsa. Az új kapitány dolgozott már […]

Read More

Bíró Attila az új női szövetségi kapitány! – nyilatkozattal

A Magyar Vízilabda-szövetség megtartotta elnökségi ülését, ahol új női szövetségi kapitányt választott a testület. Ezek alapján Merész Andrást, Bíró Attila váltja.  Bíró Attilát választotta meg a Magyar Vízilabda-szövetség női kapitánynak. A szakvezető Új-Zélandról tér haza, hogy a női nemzeti együttest először az Eb-n, majd – remélhetőleg – az olimpián irányítsa. Az új kapitány dolgozott már […]

Read More

Zárónap: Egy érem és több helyezés a szingapúri junior vébén

Egy-egy 5. és 6., valamint két 7. helyezéssel zárta a szingapúri junior világbajnokságot a magyar csapat, amelyik egy ezüsttel gazdagodott az eseményen, illetve a nemzetek pontversenyében a 11. helyen végzett. A záró napon a legelőkelőbb helyezést Molnár Flóra érte el, 5. lett 50  méter gyorson 25,59 másodperces idővel, ami remek eredmény. Ahhoz pedig hozzá kell szoknunk, […]

Read More

Két ötödik hely a zárónap előtt

Két ötödik hely a mérlege a magyar úszóknak a szingapúri junior világbajnokság utolsó előtti napján: Juhász Adél 1500 gyorson, Sós Dániel pedig 400 vegyesen végzett az élmezőnyben. Ráadásként Szokol Szonja (100 méter pillangó) és Molnár Flóra (50 méter gyors) is továbbjutott az elődöntőkből. Remek úszással végzett az 5. helyen Juhász Adél az 1500 gyors futamában, […]

Read More

A KSI nyerte a Somóczi-kupát!

Megkezdődött a szezon, hiszen ahogy minden évben, úgy most is a Somóczi-kupával rajtolt az idény. Az egyik legfiatalabb korosztályban (2002-es születésűek) a KSI nem talált legyőzőre, a  döntőben a BVSC múlták felül a sportiskolások, harmadik a Tatabánya lett. Úgy is mondhatnánk, hogy minden szezonkezdetkor a Somóczi Kupával (a torna névadója, Somóczi Lóránt, az egyik kiemelkedő […]

Read More

Junior vb: A szerbek csodafegyverük nélkül utaznak Almatiba

Vladimir Vujasinovics kihirdette a junior vb-re csapatát. A szakvezető egy változást eszközölt a Tiszavirág Kupához képest, de még így sem került be a friss Világliga és kazanyi világbajnok az utazók közé. A fiatal tehetség, Nikola Jaksics nem lesz ott Kazahsztánba a junior vb-n, hiszen Vladimir Vujasinovics ma közzétett keretében nincs benne a 18 éves játékos. […]

Read More

Rasovszky a 6. helyet szerezte meg 800 gyorson

Rasovszky Kristóf 8 perc 0,76 másodperces idejével a hatodik helyet szerezte meg 800 méter gyorson a szingapúri junior úszó világbajnokságon. Sprintereink remekeltek az előfutamokban, majd az esti középdöntőkben is. Kiemelkedik a mezőnyből  Lavotha Oszkár szereplése: délelőtt még csak a nyolcadik időt úszta, délután viszont egészen elképesztően elkapta a ritmust, és a harmadik leggyorsabbként került a fináléba […]

Read More

Juhász Janka és Bonecz Boglárka is remekelt

A 15 éves Juhász Janka nem kis bravúrral 6. lett 800 gyorson, és a szintén 2000-es születésű Bonecz Boglárka is megállta a helyét, 200 pillangón végzett nyolcadikként a nála két évvel idősebbek között. Sós Dániel révén ugyan már megszületett az első magyar érem a szingapúri junior világbajnokságon, azonban nem csak rá lehetünk büszkék. Az esti döntőkben […]

Read More

Sós Dániel 200 méter vegyesen második helyen végzett a Szingapúrban zajló junior úszó-világbajnokságon

A 17 éves magyar versenyző féltávnál még csak nyolcadik volt, a végén azonban harmadikként csapott célba 2 perc 1,78 másodperces időeredménnyel. A dobogóra ugyanakkor másodiknak állhatott fel, mivel spanyol riválisát egy szabálytalan forduló miatt kizárták. Fotó: MTI  “Nem gondoltam rá, hogy ez összejöhet. Az edzők azt mondták, bronzérmet kéne nyernem, ha ki tudom javítani a hibákat a […]

Read More

Szokol Szonja – Négy századon múlt a döntő

A szingapúri junior világbajnokságon nyitónapjának délelőttjén Szokol Szonjának sikerült továbbjutnia az előfutamokból: 32.40 másodperces idővel, nyolcadikként kvalifikálta magát 50 mellen a középfutamba. Délután aztán igazán kevésen múlt, hogy nem ment el a fináléig: bár idején javított (32.30), végül 10. lett, csupán 4 századdal maradva le a nyolcadiktól. „Bár egyáltalán nem ez a fő számom, azért […]

Read More

Becsengetés

Az asztalitenisz-utánpótlás tagjainak az ősz beköszöntével nemcsak az iskolában csengetnek be. A kisebb nyári szünet után most ismét elő kell venniük a pókerarcukat, hiszen megméretések sorozata vár rájuk a téli szünetig. Pusztai Viola • Minden gyerek rémálma, amikor véget ér … Bővebben

Read More