ujabb elismerest kapott a debrecen fiatalja
Posted in Vízisportok

Újabb elismerést kapott a Debrecen fiatalja

feketegergo01A Tehetséges Debreceni Fiatalokért Közalapítvány díjazta a fiatal Fekete Gergő teljesítményét is Debrecen Város Napján. (Fotó: Nagy Anita) Az alapítvány Kuratóriuma olyan 14 és 19 év közötti debreceni fiatalokat díjazott, akik a tudomány, a művészet, a technika, az oktatás, a sport és egyéb területeken komoly teljesítményt értek el, és ezért támogatást érdemelnek – áll a […]

Elolvasom...
mester es tanitvanya a dobogon
Posted in Lovassport

Mester és tanítványa a dobogón

A Nemzeti Lovardában került megrendezésre a 2018-as Fedettpályás Magyar Bajnokság népes közönség előtt. A teltházas lelátó lélegzet visszafojtva várta a 140 centiméteres felnőtt döntőt, ahol eldőlt, hogy ki lesz az év fedeles bajnoka.

5226

Öt lovas teljesítette hiba nélkül a bajnokság három fordulóját, így izgalmas összevetésben dőlt el a bajnoki cím sorsa.

A mindössze 19 éves kiskunhalasi lovas hölgy, Weinhardt Virág, máris egy győzelemmel indította felnőtt karrierjét. Az összevetésben bravúros lovaglással, 4 másodperccel gyorsabban ért célba, mint az őt követő második helyezett lovas, így megérdemelten vehette át a felnőtt bajnoki trófeát.

5275

A sors fintora, hogy ezzel pont edzőjét, Füzér Gábort szorította le a dobogó legfelső fokáról, aki így csak a második helyen végzett.

felnőtt második

A leggyorsabb 4 hibapontos lovaglással a 2017-es Magyar Bajnokság egyéni hetedik helyezettje, Vándor Zsófia ért célba, aki ezzel a harmadik helyet tudta megszerezni Quintussal.

felnőtt harmadik

A Bábolna SE versenyzője, Szentirmai Péter és a 9 éves Concordia HB csupán egy századmásodperccel lemaradva végzett a negyedik helyen.

Az Airvent Lovasklub versenyzői ebben a számban sem maradtak helyezés nélkül, ezúttal Babó Szilvia és PM Cacavelle vihették haza az ötödik helyezettnek járó díjat.

Hatodik helyen négy hibapontos összteljesítménnyel a korábbi fedeles bajnok, Szuhai Gyula végzett Lancelottal.

Hetedik helyen holtverseny alakult ki a fiatal lovas magyar bajnok Ifj. Lázár Zoltán, és a felnőtt magyar bajnokság bronzérmese, Reischl Márton között.

A hírt a Magyar Lovas Szövetség médiapartnere, a RiderLine készítette.

Fotó: Hajdu Krisztina lovasfoto.hu

Elolvasom...
euroliga mindharom magyar egyuttes tovabbjutott
Posted in Vízisportok

Euroliga: mindhárom magyar együttes továbbjutott

uvse20167Az UVSE, a Dunaújváros és a BVSC is győzött az Euroliga selejtező harmadik napján, ez azt is jelenti, hogy mindhárom magyar együttes továbbment. Fotó: UVSE / facebook A vasárnapi találkozókon az Euroliga D-csoportjában a BVSC a holland Leidennel csapott össze, amely szintén kikapott az első két mérkőzésén. A meccs egygólos magyar sikerrel zárult, ami harmadik helyet […]

Elolvasom...
a fradi nyerte a somoczi kupat
Posted in Vízisportok

A Fradi nyerte a Somóczi Kupát!

somoczikupafradi201701Veretlenül húzta be a zöld-fehér együttes a Somóczi Kupát. Fotó: FTC Vízilabda / facebook Öt csapat részvételével rendezték meg a 2004 vagy később születettek számára a Budapesti Vízilabda Szövetség gondozásában a Somóczi Kupát. A küzdelmek két napon át tartottak. A legtöbb izgalom az FTC-BVSC mérkőzésen volt, ahol egyetlen góllal győzött a Nyéki Balázs, Katonás Gergő […]

Elolvasom...
jon a kozepszakasz utolso elotti forduloja
Posted in Vízisportok

Jön a középszakasz utolsó előtti fordulója

általanos kép0123Véghajrájához érkezik a férfi Ob I, középszakasza. A héten véget ér egy fejezet a pontvadászatban. Szerdán már a 7. forduló jön a középszakaszban.Érdekes lehet a Szolnok-Miskolc meccs és a Vasas-Fradi találkozó. Az alsóházban Pécs-UVSE és a Debrecen-Tatabánya összecsapás tűnik a legkiélezettebbnek. Érdekesség, hogy már a hétvégén véget ér a bajnokság középszakasz és majd csak áprilisban […]

Elolvasom...
rangos elismerest kapott a ksi
Posted in Vízisportok

Rangos elismerést kapott a KSI

ifibajnoksag04A KSI vízilabdázói kapták az Év Műhelye díjat.  A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Decathlon és az Utánpotlássport.hu által közösen életre hívott utánpótlás-nevelési díjat a 2016-ban nyújtott teljesítmények alapján egy szakmai kuratórium ítélte oda az arra legérdemesebbnek tartott két műhelynek. A díjat ötödször adták át, 2012-ben a Vasas vívói, 2013-ban a Kőbánya SC úszói, 2014-ben […]

Elolvasom...
teke bl negyes dontobe jutott a szeged
Posted in Cikkek Sportbányászat

Teke BL – Négyes döntőbe jutott a Szeged!

Folytatta remek sorozatát a Szeged. A Répcelak és a Rákoshegy kiesett a BL-ből.

 

Csak a Szeged jutott be a teke Bajnokok Ligája négyes döntőjébe. A Tisza-partiak a negyeddöntő visszavágóján a KK Neumarkt vendégeként is nyertek 6-2-re, így kettős győzelemmel kerültek a legjobb négy közé. Nem sikerült a Répcelaknak! A magyar együttes hazai pályán ugyan nyerni tudott 5-3-ra a német Zerbst ellen, de 9.5-6.5-ös összesítéssel a németek jutottak tovább. A nőknél a Rákoshegy az első meccset 5-3-ra nyerte, majd a visszavágón ugyanilyen arányban kikapott a szlovén Celjétől, és rosszabb szettarány miatt nem lépett tovább, így az idei Final Fourban a magyaroktól csak az Alabárdos-Szegedi TE lesz érdekelt. A szegediek sorozata félelmetes. Az elmúlt 15 évben mindössze kétszer nem jutottak be a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe, zsinórban ötödször vannak ott a legjobbak között.  

A Bajnokok Ligája négyes döntőjét április elején rendezik meg a szlovákiai Zólyombrézón (Podbrezova).

Elolvasom...
harminc fos csapat
Posted in Utánpótlássport

Harminc fős csapat

Véget ért a kvalifikációs sorozat a jövő februári kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságra, melyet Szófiában bonyolítanak le. A tervek szerint harminc magyar fiatal utazik Bulgáriába, a kiadó helyek fele az utolsó, szigetszentmiklósi versenyen dőlt el. Lakner Gábor • Tizenhárom … Bővebben

Elolvasom...
sopronban a bajnokok
Posted in Utánpótlássport

Sopronban a bajnokok

Idén ötödik alkalommal rendezik meg Sopronban a már hagyományos U16-os leány kosárlabdatornát, melyen a rendező mellett hét ország bajnokcsapata vesz részt. UP-info • A Soproni Darazsak Akadémia szervezésében, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetség égisze alatt, november 17-22-én idén ötödször rendezik … Bővebben

Elolvasom...
emlektura gillemot ferenc halalanak evfordulojan
Posted in Magyar foci

Emléktúra Gillemot Ferenc halálának évfordulóján

A dél-erdélyi Petrozsény volt a végcélja annak az emléktúrának, amelyet Gillemot Ferenc, a magyar labdarúgó-válogatott első szövetségi kapitánya halálának századik évfordulójára rendeztek.

Elolvasom...
epitkezo titanok
Posted in Utánpótlássport

Építkező Titánok

Újabb fejezet íródik a zalaegerszegi jégkorongsport történetében. E szezontól már az U20-as bajnokságban is szerepeltet csapatot a Zalai Titánok. Ezzel a lépéssel megint közelebb kerültek Egerszegen a nagy álom megvalósítása, azaz a felnőtt csapat életre hívása felé. STJ • 2016. … Bővebben

Elolvasom...
parades parositasok ket szuperrangado jon a ferfi ob i ben
Posted in Vízisportok

Parádés párosítások – Két szuperrangadó jön a férfi Ob I-ben

Szolnok201512A férfi Ob I, 2. fordulójában két csoportrangadót is játszanak, ami az első helyekről dönthet. Jön a Szolnok – OSC, és az Eger – FTC meccs. Egy hét pihenő után hétközi fordulóval ismét jelentkezik a férfi Ob I. A párosítások pedig igen izgalmassá teszik ezt a kört is. Az A-csoportban a címvédő Szolnok az OSC-t […]

Elolvasom...
hamilton ez eletem legjobb idoszaka
Posted in Autó-motor

Hamilton: Ez életem legjobb időszaka

Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es versenyzője úgy érzi, mióta betöltötte 30. életévét, a topon van – minden szabad percét élvezi, így a nyári szünetet is a lehető legjobban szeretné kihasználni.

Elolvasom...
Posted in Olimpia

Rio 2016 – A magyarok programja augusztus 19. péntek

Pénteken ezekben az időpontokban szurkolhatunk a magyar csapat versenyzőinek: A magyar érdekeltségű program a riói olimpia pénteki versenynapján: augusztus 19., péntek (zárójelben a helyi idő): ———————————————– ATLÉTIKA (Olimpiai Stadion, Pontal) 13.00-17.20 (8.00-12.20): férfi 50 km gyaloglás (Rácz Miklós, Srp Miklós, Venyercsán Bence) 19.00-21.15 (14.00-16.15): női 20 km gyaloglás (Madarász Viktória, Kovács Barbara, Récsei Rita) SZOMBAT […]

Elolvasom...
Posted in Olimpia

Rio 2016 – Lochte-ékat nem rabolták ki, ők rongáltak meg egy benzinkutat

A korábbi hírekkel ellentétben nem rabolták ki a riói olimpián szerepelt Ryan Lochte úszót és három csapattársát, hanem a négy olimpikon rongált meg egy benzinkutat vasárnap hajnalban. Lochte, Gunnar Bentz, Jack Conger és Jimmy Feigen egy buliból tartott az Olimpiai Faluba, amikor megálltak egy benzinkúton, rongáltak, és összetűzésbe kerültek a töltőállomás személyzetével – közölte a […]

Elolvasom...
Posted in Olimpia

Rio 2016 – Kozák Danuta: most már 110 százalékban itt vagyok

Kozák Danuta szerint, aki négy olimpiai aranyérmével minden idők legeredményesebb magyar kajakosa lett, az első helyeknek majd tíz év múlva lesz igazán értéke. “A statisztikát rátok bízom, én a pályán szeretnék teljesíteni!” – mondta nevetve újságíróknak az eredményhirdetés után az UTE 29 éves versenyzője. “Ennek a négy aranynak szerintem tíz év múlva lesz igazán értéke, […]

Elolvasom...
villeneuve rosberg lesz a vilagbajnok
Posted in Autó-motor

Villeneuve: Rosberg lesz a világbajnok

A szókimondásáról és meghökkentő nyilatkozatairól híres ex-világbajnok most is olyat mondott, amire a többség jelenleg nem tenne nagy összeget: szerinte Rosberg megveri szezon végén Hamiltont.

Elolvasom...
balotelli tavozoban nem tart ra igenyt a milan
Posted in Külföldi foci

Balotelli távozóban, nem tart rá igényt a Milan

A Sky értesülései szerint szinte lehetetlen, hogy Mario Balotelli a következő szezonban is a Milan…

Elolvasom...
iden is liszi attila gyozelmevel kezdodott a szlovak downhill kupa
Posted in Két keréken

Idén is Liszi Attila győzelmével kezdődött a Szlovák Downhill Kupa

BringaSport – 2016.05.23 – Ha Mraznica, akkor május, Szlovák DH Kupa nyitófutam, rengeteg eső és nyakig érő sár. Mióta az Igló melletti kis síhely bekerült északi szomszédaink lejtős kupasorozatába, azóta rendre

Elolvasom...
a csapatok megsem akarnak gyorsabb autokat
Posted in Autó-motor

A csapatok mégsem akarnak gyorsabb autókat

Hónapok óta tart a huzavona a 2017-es új szabályok véglegesítésével kapcsolatban: most pedig arról szólnak a hírek, hogy 11-ből 8 csapat már nem is akar új előírásokat.

Elolvasom...