Címke: Válogatottak
Rácz Zsófia Hollandiába igazolt
A magyar női A-válogatott középpályása a nagy terveket szövögető PSV Eindhoven együttesében folytatja pályafutását.
A szerbek és a horvátok nem hibáztak, az olaszok botlottak
A világliga szuperdöntőjében a szerbek és a horvátok könnyed győzelmet arattak, míg az olaszok pontot hullajtottak, az oroszok pedig meglepő eredményt értek el az ausztrálok ellen. waterpoloserbia.org / archív Megkezdődött a világliga szuperdöntője. Az első napon a horvátok nyolc góllal verték Japánt. Setka és Petkovics három-három gólt szerzett. A szerbek egy gólgazdag meccsen mutatkoztak be, […]
Változás a BENU-Kupa programjában
Bővült a júliusi felkészülési torna programja. Fotó: archív Nemcsak a felnőtt válogatottunk, hanem az utánpótlás csapatunk is részt vesz a tornán. Horkai György és Kis István legényei az olasz, a görög és az orosz együttessel küzdenek majd meg. Mint ismeretes, junior válogatottunk az augusztus 5. és 13. között megrendezésre kerülő belgrádi vb-re készülnek, ahol a […]
A szerbek már a helyszínen – Jön a Világliga szuperdöntője
Megkezdődik a nyár első igazán éles tornája, ahol nagy kérdés, vajon a szerbek ismét címet tudnak-e védeni. Fotó: waterpoloserbia.org Nyolc együttes küzd meg Oroszországban, Ruzában a világliga serlegért. A szerbek a tizenegyedik sikerüket érhetik el, zsinórban az ötödiket. Érdekesség, hogy szinte minden együttes változtatott az olimpiához képest. Például a szerbek négy helyen, az olaszok szintén négy új […]
Átigazolás: francia válogatottal erősített a Dunaújváros
A holland Laura Aarts után, egy újabb válogatott játékos érkezett, ráadsául centerposztra. Két légiósa már biztos lesz az újvárosnak a következő idényben, hiszen Géraldine Mahiue is a magyar bajnokságban fog játszani Laura Aarts után. Nagy megtisztelés volt számomra, amikor Mihi megkeresett. Nagyon izgatott vagyok, hogy részt vehetek majd ebben a kalandban és segítsem a csapatot amennyire […]
Íme, az olasz válogatott világliga csapata
Alessandro Campagna kihirdette a világliga csapatát, négy változást is eszközölt a szakvezető Rióhoz képest. Négy helyen cserélődött ki az olasz válogatott kerete az olimpiához képest. Zeno Bertoli, Vincenzo Renzuto, Cristiano Mirarchi, Goran Volarevics is bizonyíthat Oroszországban. A csapat kedden száll vízbe az Egyesült Államok válogatottja ellen, majd utána a szerebek és a kazahok jönnek a csoportban. Az […]
Az ex-Vasas játékos honosítása várat magára
Nem lesz a közeljövőben spanyol válogatott a Vasas ex-játékosa. Mint megírtuk, közel került Adria Delgado, hogy a spanyol válogatottban szerepeljen. Mint emlékezhetünk rá, a pólós az OSC-ben és a Vasasban is játszott, de a legutóbbi szezont a Dinamo Bukarestnél töltötte. Egy szezont azonban a FINA szabályai szerint Spanyolországban kellene játszania, ahhoz, hogy bemutatkozhasson az ibériai […]
Íme, a szerbek bombaerős világliga csapata
Dejan Szavics kihirdette a szerb válogatott világliga csapatát. Íme, az együttes az olimpia utáni első nagy tornán. A szerb kapitány a kapuban nem változtatott az olimpihoz képest, hiszen Pijetlovicsnak és Mitrovicsnak szavazott bizalmat. A mezőnyben már annál inkább vannak változások. Négy helyen is cserélődőtt a csapat az olimpiához képest. Nem fog Oroszországban szerepelni Nikola Jaksics, mint, […]
Edzésben az U17-es válogatott – Íme, a csapat
Zágrábban edzőtáborozik utánpótlás válogatottunk. A horvát fővárosba tizennyolcan utaztak. Íme… Horváth János és Dávid Zoltán vezetésével mától egészen június 18-áig Horvátországban, Zágrábban edzőtáborozik az U17-es válogatottunk. a magyar U17-es válogatott meghívottjai: Kapusok: Grieszbacher Márk, Korom Dániel, Lampert Márk Mezőnyjátékosok: Baksa Benedek, Bihácsi Bence, Bóbis Botond, Bozó Péter, Dala Döme, Fodor Olivér, Konarik Ákos, Macsi Martin, […]
Szerbia győzelemmel kezdte a vb-felkészülést
Telt ház és jó hangulat előtt a szerbek magabiztos győzelmet arattak Ausztrália ellen. Fotó: waterpoloserbia.org A klubszezon utáni első meccsén győzelemmel kezdett a szerb válogatott. Felforgatott kerettel vágott neki a csapat az ausztrálok elleni találkozónak, hiszen Lazics, Vico vagy éppen Vasics nevét nem igen szoktuk hallani a meccseken, de most bizalmat szavazott nekik Szavics. Nos, […]
Férfi válogatott – Irány Madrid
A hétvégét férfi válogatottunk Madridban tölti, ahol a spanyol csapattal gyakorol. Somorja és a Margitsziget után, most ismét elutazik a férfi válogatottunk. A csapat Madrid felé veszi az irányt, hogy közö gyakorláson vegyen részt a spanyol együttessel. „Hivatalos meccset ugyan nem játszunk a spanyol válogatottal, de hat-hét közös edzésen veszünk részt, és jó néhányszor meccskörülményeket […]
Száz tehetség bizonyíthatott Telkiben
A Magyar Labdarúgó Szövetség sportigazgatósága kedden és szerdán rendezte meg U14-es kiválasztó edzőtáborát a tehetségközpontokban kiemelkedően teljesítő gyerekek számára.
Két olasz klub is vinné a szerb klasszist
Még nem döntött jövőjét illetően az olimpiai bajnok, akire két olasz csapat is szemet vetett. Mint ismeretes, Dusko Pijetlovics elhagyta a Reccot. Ezek után a szerb olimpiai bajnokért a rivális Brescia, és a Sport Management is bejeletkezett. A két gárda ráadásul centerhiánnyal küzdködik, hiszen Ubovics valamint Deserti is máshol folytatja pályafutását. Olasz porrtálok azonban azt […]
Apa és fia a masters vb-n
Kásás Tamás után, Kásás Zoltán is bejelentett, hogy indul a masters vb-n. Fotó: origo 1973 világbajnoka, 1974 Európa-bajnoka olimpiai ezüstérmesünk is ott lesz az augusztusi masters vb-n, ahol a 70+ -os korcsoportban indul csapatával – számolt be a hírről a vb honlapja. „Tudni kell, hogy annak idején volt egy masters csapatunk, amelyikkel versenyeztünk, és elég […]
Ugródeszkát jelent az akadémia a játékvezetőknek
Az MLSZ Játékvezetői Bizottsága az utánpótlás-képzés egyik pilléreként akadémiai összevonást tartott, ami ez évben már a második ilyen jellegű összetartás volt.
A horvátok legjobbja megsérült – Ugrott a világliga szereplés
Barátságos meccsen vált harcképtelenné Ivica Tucak játékosa. Az első diagnózis szerint nem utazhat a világligára és a vb szereplése is veszélyben van a pólósnak. Mint megírtuk, a horvátok az Egyesült Államokba kezdték a világligára és a vb-re a felkészülésüket, ahol négy meccset is játszanak. Az egyik edzésen Sandro Sukno ujja eltörött, és az első hírek […]
Elköszönt az amerikaiak klasszisa
Búcsúmeccsen köszönt el az amerikaiak nehézbombázója a válogatottól. Elbúcsúzott Tony Azevedo a válogatottól. A Stenford egyetemen egy barátságos meccset játszott az Egyesült Államok a horvátokkal, ahol 8-7-es vereséget szenvedett. Azevedo góllal búcsúzott a csapattól. Még mindig szeretem ezt a sportot és soha sem fogom elhagyni ezt a közeget. De kész vagyok, hogy a medencén kívül segítsem sportágat. […]
Ismét edzésben a csapat: Íme, a ’99-es keret
Keddtől egészen csütörtökig lesznek tréningek az U18-as válogatottunk számára. A csapatban 18-an kaptak behívót. Az edzések a BVSC uszodában és a Széchy uszodában lesznek. A 99-es válogatott kerete: Kapusok: Bányai Márk, Jókai Miklós Mezőnyjátékosok: Kósa Balázs, Horváth Ákos, Telek Marcell, Gál Dávid, Goschi Ádám, Turnai Bálint, Turnai András, Kürti Dominik, Magyar Márton, Vad Levente, Farkas […]
Két napig Telkiben bizonyíthatnak a 13-14 éves tehetségek
Kedden és szerdán rendezik meg Telkiben az MLSZ megyei tehetségközpontjaiban az idény során kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosok kiválasztó tornáját.
Átadták a vb-re feldíszített mozdonyt
Átadták a 32 nap múlva kezdődő magyarországi vizes világbajnokság arculati elemeivel feldíszített kék színű mozdonyt hétfőn a Keleti pályaudvaron. MTI Fotó: Illyés Tibor Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán emlékeztetett rá, hogy számos történelmi esemény – például az Aranycsapat londoni 6:3-as győzelme – tiszteletére készültek már hasonló módon. “Hagyománnyá vált, hogy […]


























