Ifj. Szabó Gábor világkupa helyezései Bojurishtében

Bábolna és Olomouc után, a bulgáriai Bojurishtében folytatódott a Közép-kelet európai liga világkupa sorozata. A vasárnapi 140-160 cm-es verseny alappályáját, öt páros tudta hiba nélkül teljesíteni. A győztes a Franciaországban élő, román színekben versenyző Andrea Herck lett  A nagydíjban több lóval is starthoz lehetett állni, ezért ifj. Szabó Gábor élt is a lehetőséggel, Timpex Bölcsésszel és Ben Hurral is szerencsét próbált. Mindkét lovával az alappályán egyet vert, ezért négy hibaponttal, a leggyorsabb időeredményekkel, a hatodik és hetedik helyen végzett.

09 szabogabo-e1491320550240

Gratulálunk!

Read More

Összeállt a világbajnokság egészségügyi csapata

Budapest, 2017. február 21.
A Duna Aréna, a nyári vizes világbajnokság központi létesítménye a helyszínbejárás napján, 2017. február 21-én. Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentõségû budapesti beruházásokért felelõs kormánybiztos ezen a napon bejelentette, hogy a szerzõdésben vállalt határidõ elõtt és költségkereten belül elkészült a létesítmény. Július 14. és 30. között Budapesten és Balatonfüreden rendezik meg a világbajnokságot.
MTI Fotó: Balogh ZoltánLezárult az egészségügyi csapat kiválasztása a vizes világbajnokságra és az utána következő Masters világbajnokságra. A csapatban 210 orvos – ebből 110 szakorvos -, 220 önkéntes és 250 szakdolgozó kapott helyet, akik szabadságuk terhére vállalták a munkát – írja keddi számában a Világgazdaság.   A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) olimpiai szintű ellátás megszervezését várja el – mondta […]

Read More

Búcsúzott a Dunaújváros az Euroligától

dunaujvarosszilagyi01Nem sikerült a bravúr a címvédő ellen a Dunaújvárosnak az Euroliga negyeddöntő visszavágóján. Mihók Attila csapata így kettős vereséggel búcsúzott a sorozattól, de az idei szezonban még nem ért véget az együttes szereplése a nemzetközi porondon. Kisebb csoda kellett volna, de bravúr mindenképp a Dnaújvárosnak, hogy továbbjusson az Euroliga negyeddöntőjéből. Az első meccsen 12-9-es vereséget […]

Read More

II. Buda Open – Az olasz bajnoki ezüstérmes duó már benevezett

Elindult a jegyértékesítés!

 Érkeznek a nevezések, a világranglista 30. helyezett Simone Carabellese, Lucia Cafagna páros részvétele biztosnak mondható, közben a jegyértékesítés is elindult a II. Buda Openre.

 Egy igazi nemzetközi kiváló duó részvétele biztosnak mondható a II. Buda Openen. Simone Carabellese, Lucia Cafagna már leadta nevezését az április 29-én és 30-án megrendezendő budaörsi rangos nemzetközi táncversenyen. A standardtáncos duó jelenleg a 30. helyet birtokolja azon a világranglistán, amely 2400 kettőst rangsorol.

A Budaörsi Városi Sportcsarnokban lebonyolítandó táncos eseményre már kezdetét vette a jegyértékesítés.

A Buda Opent először 2016-ban rendezték meg hagyományteremtő céllal. Az első versenyen több, mint 400 páros vett részt, most is ez a célja a szervező bizottságnak: a tehetséges magyar versenyzőkön kívül minél több nemzetközi páros Magyarországra csábítása április utolsó hétvégéjén.

A szervező bizottság azt tervezi, hogy a Buda Openen több nem olimpiai sportág versenyzője is ott lesz nézőként. Ezzel az akcióval szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy idén nyáron rendezik meg a Világjátékokat, ahol többek között magyar táncosok is indulnak majd.

További hírek a versenyről és részletes jegyinformációk a www.budaopen.hu oldalon találhatók.

 

 Videó:

Simone Carabellese, Lucia Cafagna, Quickstep Show

https://www.youtube.com/watch?v=mLewQT01ujw&t=51s

 

Fotó: Simone Carabellese/Facebook

Read More

Csúcsra járatott fekvenyomók

Tizenegy országos csúcs dőlt meg a 2017. évi Pascal RAW Fekvenyomó Magyar Bajnokságon. A vésztőn megrendezett viadalon a legjobbak egyben kvalifikálták magukat az augusztusi finnországi Európa-bajnokságra.

 

„Az ob-n tizenöt egyesület mérette meg magát, a női csapatversenyt zsinórban hatodik alkalommal az RKA Erőművek SE nyerte meg 54 ponttal, míg a férfiaknál a vésztői Marvel Team SE lett a legjobb, megszakítás nélkül hetedik alkalommal” – nyilatkozta a Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának Berke Lóránd, a magyar bajnokság szervezője.

A női abszolút bajnok Palágyi Zsanett (Attila SE Budapest), a férfi Havai Viktor (Sebi GYM SE Isaszeg) lett. A verseny nevében a „RAW” jelző azt jelenti, hogy az indulók nem használhattak speciális fekvenyomó ruhát

 

Magyar bajnokok:

NŐK

47 kg: Szabó Anna (RKA Erőművek Budapest) 40 kg

52 kg: Törő Judit (Tiszafüred) 52.5 kg

57 kg: Kovács Dorina (RKA Erőművek Budapest) 65 kg

63 kg: Palágyi Zsanett (Attila SE Budapest) 107.5 kg

72 kg: Szívós Rita (Vault Hunters Budapest) 82.5 kg

84 kg: Olajos Tünde (RKA Erőművek Budapest) 93 kg

+84 kg: Szabó Ágnes (Orosházi Toldi) 143 kg

FÉRFIAK

59 kg: Balog Nátán (Marvel Team Vésztő) 115 kg– új ifjúsági, juniorcsúcs

66 kg: Hocsi Ádám (Herkules SE) 132.5 kg

74 kg: Szívós Ádám (Marvel Team Vésztő) 150 kg

83 kg: Nemes Róbert (Marvel Team Vésztő) 170 kg

93 kg: Farkas Gábor (Sugó Power Baja) 182.5 kg

105 kg: Schauer Kornél (Sugó Power Baja) 210 kg – új masters1csúcs

120 kg: Hegedűs Ádám (RKA Erőművek Budapest) 192.5 kg

+120 kg: Havai Viktor (Sebi Gym Isaszeg) 230 kg

 

ORSZÁGOS REKORDOK:

Női felnőtt:

63 kg: Palágyi Zsanett (Attila Fitness) 107,5 kg,

84 kg: Olajos Tünde (Erőművek) 93 kg,

+84 kg: Szabó Ágnes (Orosházi Toldi) 143 kg,

Női masters1:

72 kg: Pogány Andrea (Orosházi Toldi) 80,5 kg,

Férfi ifjúsági:

59 kg: Balog Nátán (Marvel Team) 115 kg,

Férfi junior:

59 kg: Balog Nátán (Marvel Team) 115 kg,

+120 kg: Véró Alex (Orosházi Toldi) 207,5 kg,

Férfi masters1:

59 kg: Bali József (Gyulai Atlas) 80 kg,

74 kg: Erdélyi Jenő (Delta Beled) 137,5 kg,

105 kg: Schauer Kornél (Sugó Power) 210 kg,

Férfi masters2:

105 kg: Bársony Attila (Sugó Power) 160 kg.

Read More

Sorsolják a pontozókat is

Javában zajlik a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) nemzetközi kongresszusa. Az eseményen a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke, Csötönyi Sándor is jelen van. Az első nagy horderejű változtatást pedig már meg is szavazták az egybegyűltek: jelentősen változtattak a versenyek pontozási rendszerén. UP-info … Bővebben

Read More

Ázsiónövekedés

Jelentősen nőtt a magyar élvonalban szereplő fiatal labdarúgók értéke a transfermarkt.de adatai szerint, sokan a nulláról robbantak be a százezer eurón túliak társaságába a jól sikerült őszi idény után. L. G. • Az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság őszi idényének végével szemügyre vettük, … Bővebben

Read More

Csata a fináléért

Ma a két elődöntővel folytatódik az U19-es amerikaifutball-bajnokság. STJ • Az elődöntőket rendezik meg ma az U19-es amerikaifutball-bajnokságban. A Budapest Wolves a Wandererst fogadja, míg a Miskolc Steelers vendége a Young Guns United lesz. A miskolciak a keleti ágról csoportelsőként … Bővebben

Read More

Galambos-vébébronz

A törökországi Çorumban zajló egyetemi-birkózóvilágbajnokság első női versenynapján Galambos Ramóna (20) az 55 kg-ban bronzérmet nyert. A 60 kg-ban a már nem utánpótláskorú Sleisz Gabriella (26) a dobogó második fokára állhatott fel. Két-két kanadai és török arany született, s végre … Bővebben

Read More

Már a vb-re tesztelnek

Remek játékkal és kiütéses győzelemmel kezdte a leány U18-as Négy Nemzet Tornáját a káposztásmegyeri Jégpalotában a magyar válogatott. A csapat teljesítménye még Buzás Norbert szövetségi edzőnek is kellemes meglepetést szerzett. STJ • A házigazda Magyarország mellett Nagy-Britannia, Spanyolország és Lengyelország … Bővebben

Read More

Golden Boy-jelöltek

Nyilvánosságra hozták az olasz Tuttosport által alapított, fiatal labdarúgóknak járó Golden Boy-díj idei jelöltjeinek listáját. A 40 fős, kizárólag Európában futballozó, 21 éven aluli játékosokat felvonultató mezőnyből neves szaklapok összesen 30 újságírójának szavazatai alapján kerül ki a győztes. Majer Dániel … Bővebben

Read More

„Ajándék” olimpia

Meredek pályájú, kanyarokkal tarkított hullámvasútra ült fel a 22 éves Tótka Sándor, aki a nyáron előbb elengedni kényszerült az olimpiai szereplésről szőtt álmát, hogy az utolsó pillanatban kajakos párostársával, Molnár Péterrel mégis nekivághasson. A riói élményekkel és a negyedik hellyel … Bővebben

Read More