Jól sikerült az újonc bemutatkozása – Olaszország brillírozott
Az olasz válogatott erőnyerő volt Görögország ellen. Mint többször beszámoltunk róla, az olasz válogatott nem indul a világligán, az így keletkező űrt pedig összetartásokkal és barátságos meccsekkel tölti ki Campagna együttese. Hét közben a görögök ellen kétkapuzott a talján válogatott, ennek kertében Ostiában játszott egymással a két csapat egy barátságos mérkőzést. Nos, a találkozón 8-4-re […]

Mindkét edző nagyon fontosnak nevezte a szombati rangadót. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Varga Zsolt, a Ferencváros edzője: Volt két nap válogatott felkészülés és a szerb légiósaink is otthon voltak, ez megnehezítette a felkészülést. Négy edzésünk van, hogy erre a rangadóra specifikusan fekészüljünk. Az egyik legfontosabb mérkőzés lesz, de előttünk állnak még nagyon fontos meccsek, […]
Az Orizzonte is beleerősített, csak úgy mint az UVSE-hez, hozzájuk is egy amerikai klasszis igazol. Mint ismeretes, az UVSE női csapatához a szezon második felében érkezik Maggie Steffens. Az amerikai klasszis tanulmányai miatt fog később csatlakozni a lilákohoz. Nos, mai a napokban kapott szárnyra az a hír, hogy Olaszországba is fél idényt fog lehúzni Ashleigh […]
Bíró Attila nagy változást eszközölt a világliga rajtjára. Alaposan megfiatalított kerettel kezdi meg világliga-szereplését a magyar női vízilabda-válogatott, Bíró Attila szövetségi kapitány szerint a jövő keddi, hollandiai találkozó kiváló lehetőség a kísérletezésre. “Szeretném tesztelni a fiatalokat, még ha ilyen komoly ellenfelek is vannak. Derüljön ki, ki az, aki alkalmas az ilyen feladatokra, ki az, aki […]
Izgalmakból nem lesz hiány szombaton, amikor a 7. körben két szuperrangadót is rendeznek. Íme, a program… A Fradihoz a Szolnok, még a Nyéki Imre uszodába az Eger látogat. Ez a két találkozó lesz a forduló slágertalálkozója. Az A-jelű nyolcasban a Debrecen a Kaposvárt fogadja, még a Vasas a BVSC-t. Az újonc pedig az UVSE-hez látogat. […]
A negyeddöntő után, rögtön megtudhatjuk, ki, kivel játszik a legjobb négyben. Fotó: Balogh Máté Eldőlt, hogy a Magyar Kupa elődöntőjének sorsolását 2017. november 27-én, hétfőn lesz. BENU Férfi Magyar Kupa, a negyeddöntő párosítása: Racionet-Honvéd-Szolnoki Dózsa Ferencváros-PQS Waterpolo-PannErgy-Miskolci VLC VasasPlaket-A-Híd-OSC-Újbuda Kaposvári VK-ZF-Eger Mint ismertes, az első mérkőzéseket november 25-én, a második mérkőzéseket november 26-án bonyolítják le.)
A negyeddöntő után, rögtön megtudhatjuk, ki, kivel játszik a legjobb négyben. Fotó: Balogh Máté Eldőlt, hogy a Magyar Kupa elődöntőjének sorsolását 2017. november 27-én, hétfőn lesz. BENU Férfi Magyar Kupa, a negyeddöntő párosítása: Racionet-Honvéd-Szolnoki Dózsa Ferencváros-PQS Waterpolo-PannErgy-Miskolci VLC VasasPlaket-A-Híd-OSC-Újbuda Kaposvári VK-ZF-Eger Mint ismertes, az első mérkőzéseket november 25-én, a második mérkőzéseket november 26-án bonyolítják le.)
Két igencsak parázs mérkőzést rendeznek a hétvégén a férfi Ob I-ben. Fotó: Szolnoki VSC / facebook Szombaton összecsap a Fradi és a Szolnok avagy megismétlődik a Szuperkupa mérkőzés “csak” a bajnokságban. Ha már itt tartunk, a két héttel ezelőtti derbit ötösökkel bukta el a zöld-fehér együttes. Most biztosan fűteni fogja őket a visszavágás. A találkozót […]
Nem bírt egymással a Dunaújváros és a BVSC. a női Ob I 7. fordulójában két 100 százalékos csapat találkozott. A Dunaújváros otthon fogadta a BVSC-t. Nos, végig fej-fej mellett haladt a találkozó. Az utolsó negyed előtt azonban 5-4 állt az eredményjelzőn a vendégeknek. Az utolsó negyedben Szilágyi duplájának köszönhetően 6-5-re megfordította a hazai gárda a […]
A Férfi Ob I/b nyolcadik fordulójában ismét győztek a sportiskolások. Nyolcból, nyolcnál jár a KSI a Férfi Ob I/b-ben. A nyitányon a Szolnokot verte idegenben az együttes, Horváth János csapata tizennégy góllal volt jobb. A sportiskolások mostani győzelmükkel hat ponttal vezetik a B-csoportot, igaz, a második helyen álló YBl egy meccsel kevesebbet játszott. Férfi Ob […]
A férfi Ob I/b-ben szereplő Nagykanizsa következő meccsein sok múlhat. A férfi Ob I/b-ben a Nagykanizsa a második helyen áll az A-csoportban. A 7. fordulóban a kanizsaiak a Neptun verték 10-8-ra, amely együttesnek az új vezetőedző, Ludányi Kadosa volt játékosa az elmúlt idényben. Ezért is, na meg azért is tétmérkőzés és presztizsmeccs volt, mert az […]
Hosszú ideje húzódik a győri 33-as medence ügye, most végleges megoldódhat a probléma, így a vízilabdázók is nyugodtabb körülmények között edzhetnek. Győr 2014-ben átadott szabadtéri 33-as medencéje szemptember óta zárva van. A benti uszoda, ahol többek között a vízilabdázók is edzenek teljes kapacitással működik. Sokáig váratott magára, hogy az uszoda megkapja a használatba vételi engedélyt, […]
A férfi Ob I szünetét kihasználva a Honvéd messzire utazott. Fotó: Honvéd Vízilabda A Tatabánya elleni győzelem után a Honvéd “edzőtáborba” vonult. Vad Lajos-fiai Távol-keletre utaztak, hogy az ex-kőér utcai csapattárssal, Joszuke Shimizuval és a Japán válogatottal találkozzanak. Így a november közepi 7. fordulóban a Pécs elleni meccset, 29-én játssza le a csapat. A Honvéd jelenleg a […]
Bíró Attila bő keretet hirdetett a novemberi hollandok elleni meccsre. A hollandok ellen kezdi meg női válogatottunk a világligát. Nos, Bíró Attila a november 21-én lejátszandó mérkőzésre keretet hirdetett. Érdekesség, hogy ismét fiatal csapatot hirdetett, így az októberi keretre hajaz a mostani is. A női válogatott kerete a hollandok ellen: Kapusok: Kasó Orsolya (FTC), Lekrinszki […]
A legenda háromnapos edzést vezényel az utánpótlás válogatottnak. Íme, a meghívottak névsora. November 17. és 19. között a Széchyben és a Komjádiban tart edzéseket Faragó Tamás és Petőváry Zsolt. Most 25 főt hívott meg a közös gyakorlásra. A meghívottak névsora: Kapusok: Aranyi Réka (Eger), Maczkó Lilla (UVSE), Magyari Alda (POLO SC), Pápai Barbara (UVSE) Mezőnyjátékosok: Vályi Vanda […]
Az UVSE és a Nagykanizsa begyűjtötte a három egységet, a KSI kiütötte a Honvédot, az YBL szoros meccsen győzött. Az élmezőny nem tudott hibázni a férfi Ob I/b 7. fordulójában. Az A-csoportban az UVSE és a Nagkaniza is otthon szerezte meg a győzelmet, még a B-ben a KSI 24-1-re győzött, az YBL pedig egy góllal […]
Három mérkőzéssel startol a világliga szezonja. Idén is három csoportban zajlanak a világliga küzdelmei. Az A-csoportban a szerbek a románokat fogadják. Itt Montenegró szabadnapos. A B-jelű hármasban az oroszok Horvátországba látogatnak, még a C-ben a spanyol a hollandokkal meccselnek. A magyar válogatott csak decemberben ugrik vízbe a sorozatban. A hollandokkal játszunk először, addig pedig edzőtáborokkal […]
A harmadik győzelmét is begyűjtötte a Savona gárdája. Fotó: waterpolopeople.com Otthon győzte le az újonc Catania együttesét a Savona. A Telekivel felálló együttes két góllal volt jobb az újoncnál. A Brescia és a Recco továbbra is hibátlan. A Pasillipo még mindig egy ponttal szerénykedik az utolsó előtti helyen. Férfi olasz bajnokság, 4. forduló, eredmények: Savona […]
A női Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a zöld-fehér együttes döntetlent játszott a Szentessel, így teljesen nyílt még a továbbjutásért folytatott verseny. Bujka négyet, még Kisteleki hármat jegyzett a Szentes ellen, de ez is kevés volt, hogy győzelmre vezessék csapatukat, hiszen 10-10-re végződött a találkozó. Így ma a Népligetben úgy kezdődik majd a visszavágó, mintha […]
A férfi Ob I, 6. fordulójából pótolt meccsen Szivósék otthon gyűjtötték be a három egységet. RacioNet Honvéd / facebook A múlt héten a tatabányaiaknak le kellett mondani a Honvéd elleni meccset, hiszen sokan kidőltek a sorból betegség miatt. Az elmaradt találkozót ma pótolták. Az összecsapáson az első negyedben 3-1-re elhúzott a Kőér utcai gárda, amit […]