Az Eger is hozta magát, és a győzelmet a BL-ben
A hevesi együttes Bukarestben győzött. Meglepetést Moszkvában és Hannoverben. Fotó: egrivizilabda.hu / archív Az Eger a második félidőben végleg eldöntötte a Hannover elleni meccset a Bl főtábla első fordulójában. A hevesi együttes Hosnyánszky Norbert négyesével gyűrte le a Steauát, mely csapatnak három gólt engedélyezett az Eger. Érdekesség, hogy sem a Jug Dubrovnik, sem a Brescia […]

Az újbudai együttes Belgrádból, a Tisza-partiak Sabdellből hozták el a három egységet. Megkezdődött vagy inkább foytatódik a Bajnokok Ligája. Ma immár a főtábla 1. fordulóját rendezték. Mint ismeretes, mindhárom magyar együttes idegenben kezdte meg a küzdelmeket. Az OSC Belgrádban ugrott vízbe. Petik Attila csapata a mérkőzés elején elhúzott, ám a fiata szerb csapat elsősorban Radanovics […]
Märcz Tamás pozitívan értékelte a keretedzésen látottakat. Véget ért a másfél napos edzőtábor a férfi válogatottunk számára, Märcz Tamás a térningek után így értékelt: „Pozitív volt, amit kaptam ettől a másfél naptól, három edzéstől. Ahogy korábban is említettem, igazi gyorstalpalót tartottunk. Gyorsan felmértük, hogy úszásképességben, labdatechnikai képességben mi az, amit tudnak ezek a játékosok edzésen, kinek milyen […]
Varga Dénes után, ismét egy távozóról tudunk beszámolni. Egyre több minden derül ki a válogatott jövőjét illetően. Azt már lehetett tudni korábban, hoggy Varga Dénes a következő szezonban nem szerepel a csapatban és az is napvilágot látott, hogy Gerendás György is elhagyja a stábot. Most arról számolt be a szövetség oldala, hogy Hosnyánszky Norbert sem […]
Mindhárom magyar csapatunk idegenben kezd, a vezetőedzők így vélekednek az első forduló előtt… Cseh Sándor, a Szolnok vezetőedzője, a klub honlapján: Szerintem jobbak vagyunk, mint a Sabadell, de ezt a medencében kell bebizonyítani. És ez nem lesz egyszerű. Zalánki Gergő, a Szolnok balkezese: Azért elég jó csapatról beszélhetünk, hiszen a Barcelona- amely nemrég Bajnokok […]
Märcz Tamás változást eszközölt a válogatottnál… Fotó: Czagány Balázs Mint ismeretes, a válogatott megkezdte a munkát a vb után, melyről Märcz Tamás így nyilatkozott.:„Most sok olyan fiatal játékos van a keretben, akik akár rövid időn belül, vagy akár néhány év múlva, akár a felnőtt-válogatott szűkebb keretének tagjai lehetnek, hiszen megvan bennük az a potenciál. Most […]
Egy biztos, az olasz kapitány a rutinra és a fiatalságra szavazott csapatában. Mint ismeretes, az olasz válogatott nem indul a világligán, így Alessandro Campagna csapatának csak jövőre lesz hivatalos meccse. A talján válogatott addig is keretedzésekkel üti el az időt. Érdekesség, hogy a mostani behívott játékosok között Gonzalo Echenique neve is szerepel, aki az argentin és a […]
Az OSC, az Eger, sőt a címvédő Szolnok is vendégként kezd a BL főtábla 1. fordulójában. Íme, a program. Tizenhat csapat próbál bejutni a tavasszal megrendezésre kerülő Final Eight-be. A létszámbővítés mellett – mind a főtáblán, mind a szuperdöntőben – ismét három magyar csapat próbál bejutni a genovai fináléba. Az A-csoportban az OSC a Partizán […]
Az ominózus Tatabánya – Miskolc meccsel kapcsolatban megszólalt Szabó Botond is. A hazaiak játékosa egy másik aspektusból világítja meg a vendégek által megóvott meccset. Mint ismeretes, a Miskolc óvást nyújtott be a férfi Ob I 4. fordulójában történtekkel kapcsolatban. Ma már foglalkoztunk az üggyel, a miskolciak álláspotja után, most itt van a tatabányaiak véleménye. Szabó Botond […]
6-3-ra megnyerte a Tatabánya a Miskolc elleni meccset a férfi Ob I 4. fordulójában. Ám a találkozó nem múlt el felhőtlenül. Fotó: Miskolc VLC / facebook Mint ismeretes, a Miskolc 6-3-ra elveszítette a Tatabánya elleni meccset, ám műhibűra hivatkoznak és újrajátszást kérnek az MVLSZ-től. A klub kérelmét beadta a szövetségnek indoklással, alant látható a videó felvétele. A […]
Tovább őrzi hibátlan mérlegét a KSI és az YBL, azonban a Nagykanizsa Kaposváron vesztett pontokat. Kaposváron X-elt a Nagykanizsa, de továbbra is vezeti az A-jelű tizest. Érdekesség, hogy nem tudtak a vendég együttesek nyerni, ebben a körben, hiszen a Vasas, a BVSC, a Cegléd és az OSC is otthon tudta tartani a három egységet. A […]
Megkezdődött az olasz bajnokság, az 1. fordulóban a Teleki Andrással felálló Savonának hálátlan feladat jutott. Foró. prorecco.it Rögtön az elején, a Recco vendége volt a Savona. Nos, a mérkőzésen 19-2-re győzött a címvédő, Teleki a vendegeknél nem volt eredményes. A rivális Brescia is nyert az újonc Cataniával szemben. Szoros meccsek is születtek, hiszen a Lazio […]
Négyet hintett a Szombathely ellen, és csapatát ezzel kisegítette a bajból. A férfi Ob I 4. fordulójában izgalmas mérkőzést vívott a piros-kék együttes az újoncnál, hiszen az utolsó negyed előtt 9-9-re álltak a csapatok. Végül a Vasas 12-10-re győzött, a vendégeknél pedig Burián Gergely négyet is dobott. A fiatal balkezes pólóst Märcz Tamás is meghívta […]
Négyet hintett a Szombathely ellen, és csapatát ezzel kisegítette a bajból. A férfi Ob I 4. fordulójában izgalmas mérkőzést vívott a piros-kék együttes az újoncnál, hiszen az utolsó negyed előtt 9-9-re álltak a csapatok. Végül a Vasas 12-10-re győzött, a vendégeknél pedig Burián Gergely négyet is dobott. A fiatal balkezes pólóst Märcz Tamás is meghívta […]
Bujka ismét ötöt hintett, de az UVSE-Fradi rangadót – a vízben – a lilák nyerték. Fotó: UVSE / facebook Hat gólt tett közé a címvédő UVSE a Fradi elleni rangadón. A vendégeknél hiába dobott Bujka ötöt, A vízválasztó a második negyed volt, mikor 5-0-ás etapot produkált Benczur márton csapata, ezzel pedig eldöntötte a meccset. A […]
Nem múlt el ez a forduló sem izgalmak nélkül, bár az Eger és az OSC magabztosan győzött, a Vasas az utolsó negyedben fordította meg a Szombathely elleni találkozót. Fotó: vasassc.hu / archív Tegnap már lejátszottak egy meccset, itt a Fradi könnyedén győzött a Debrecen ellen, de további hét találkozó mára maradt. A délután folyamán a […]
Három góllal is jobb volt a bányász a Miskolcnál, tovább növelte előnyét a Szolnok. Két mérkőzéssel folytatódott a férfi Ob I 4. fordulója. A Tatabánya-Miskolc összecsapás már jóval izgalmasabb volt. A vendége mestere, Sike József a csapat facebook oldalán mondta el a mérkőzés előtt félelmeit, hiszen mint ismeretes, a csapat kettős terhelésben van, és a […]
Az Euro Kupa elődöntőért orosz csapatok ellen kell vízbe szállnia a két magyar együttesnek. Sorsoltak az Euro Kupában. A Fradi a Sintez Kazannyal, még a Miskolc a Volgográddal került össze. Érdekesség, hogy utóbbi csapat éppen egy másik magyar együttes az OSC ellen esett ki a Bajnokok Ligájából. Az odavágókat november 9-én, a visszavágókat december 9-én játszák. […]
A két nagy sikerrel teljesítette a péntek esti házi feladatát. Fotó: Szolnoki VSC A Szolnok otthon 18-2-re verte a régi-új edzőjével felálló Kaposvárt, még a Fradi idegenben gyűjtötte be a három egységet a Debrecen vendégeként. Érdekesség, hogy a Szolnok holnap a Kaposvár vendége lesz. Férfi Ob I., a 4. kör (és a 11. forduló nyitómérkőzésének) […]
A selejtezők után, kialakult a Bajnokok Ligája főtáblájának mezőnye. Mint ismeretes, idén is három együttesért izgulhatunk a BL főtáblán. Az OSC-nek az A-jelű nyolcas jutott, míg a Szolnok és az Eger a B-csoportban küzdhet a májusi Final Eight-be jutásért. Rögtön már szerdán startol a sorozat, mikor az OSC a Partizánhoz látogat, a Szolnok Sabadellbe küzd, […]