Győzelemmel mutatkozott be női junior válogatottunk!
A lányok első áldozata Horvátország volt. Martfűn, az OMV-Kupán készül a szeptemberi voloszi vb-re női junior válogatottunk. Petrovics Mátyás lányai az első napon Horvátországot győzték le. Vályi Vanda ötöt hintett, de Kuna és Mchunu is négyszer-négyszer volt eredményes. A másik mérkőzésen viszont az U18-as válogatottunk kikapott, Ausztrália nyolc góllal is jobb volt. OMV-Kupa (Martfű) 1. […]

A miskolciak elnöke, Bachner András megfogalmazta az idei elvárásokat a csapattal szemben. Fotó: mvlc /archív Mint beszámoltunk róla, a Miskolc idén belép a nemzetközi kupaporondra is, és a férfi Ob I, a Magyar kupa mellett, az Euro Kupában is szerepelni fog. A vezetés egyértelműen bizakodó a szezon kezdete előtt. Nem panaszkodhatom a játékosokra, kiválóan dolgoznak – […]
Két érkezővel bővült a csapat. Mint ismeretes, augusztus elején bejelentették, hogy Dejan Szavics fog leülni a Crvena Zvezda kispadjára. A sajtótájékoztatón további érkezőket ismerhettünk meg, így Lazar Dobozanovics, Nebojsa Toholj, Aleksandar Njegovan, Ognjen Stojanovics is a klubot fogja erősíteni. Most pedig két érkezővel bővült a sor, hiszen Mateja Asanovics és Djorde Tanaskovics is csatlakozott a […]
U17-es válogatottunk habkönnyed győzelmet aratott Bulgária ellen Fotó: Serbia Waterpolo Két győzelem után, megszerezte harmadik sikerét is leány válogatottunk. A bulgárok felett aratott győzelem után csoportgyőztes és negyeddöntős a csapat. A csapat csütörtökön játszik újra. U17-es Eb., csoportmérkőzés: Magyarország – Bulgária 31 – 3 (7-1, 7-2, 9-0, 8-0) Gólszerzők: Kékesi 5, Muzsnay 4, Petőváry 4, […]
Tizenhárom játékos fog szerepelni Martfűn. Íme, a csapat. A meghívottak névsora: Sajben Viktória, Trifán Dóra, Gyárfás Dorottya, Hidas Dorka, Faragó Kamilla, Lantos Krisztina, Jenei Kata, Király Rita, Besszer Eszter, Holub Boglárka, Keresztes Anita, Tóth Lili, Mihály Kinga Az 1. OMW-kupa programja (Martfű) Augusztus 23., szerda: 17:00: Ausztrália U20–Magyarország U18 18:45: Magyarország U20–Horvátország Augusztus 24., csütörtök: […]
Tegnap ünnepélyesen is véget ért a 17. FINA Masters Világbajnokság, amely hazai sportolóink kiemelkedő szereplésével zárult. Minden idők legjobb FINA Masters világbajnokágán az öt diszciplínában a magyar sportolók 42 arany -, 44 ezüst -, és 35 bronzérmet szereztek. A magyar masters sportolók így összesen 121 érmes helyezéssel zárták a balatonfüredi és budapesti versenyeket. Szívből gratulálunk […]
Gőzerővel készül a Pécs az őszi rajtra, cél a középmezőny a mecskaljaiaknál. Fotó: PVSK /facebook A klub hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Szatmári Kristófot Szolnokról, Zerinváry Lórándot a KSI-ből (mindketten a junior vb-negyedik helyezett válogatott tagjai), Chilkó Mártont Szegedről, Sebestyén Balázst pedig a Tatabányától igazolták Pécsre. Lukács Gergely, az ob I előző szezonjában 12. helyen végzett […]
Gőzerővel készül a Pécs az őszi rajtra, cél a középmezőny a mecskaljaiaknál. Fotó: PVSK /facebook A klub hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy Szatmári Kristófot Szolnokról, Zerinváry Lórándot a KSI-ből (mindketten a junior vb-negyedik helyezett válogatott tagjai), Chilkó Mártont Szegedről, Sebestyén Balázst pedig a Tatabányától igazolták Pécsre. Lukács Gergely, az ob I előző szezonjában 12. helyen végzett […]
Mohamed Diop, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) Bureau masters bizottságának felügyelője a magyarországi rendezésű masters világbajnokságot minden idők legjobbjának nevezte. A szervezet elnöke, Julio Maglione július végén a “normál” vb-ről mondta ugyanezt. “Kollégáim, a masters bizottság tagjai, de valamennyi versenyző, résztvevő nevében határozottan állíthatom: ez volt minden idők legjobban megrendezett masters világbajnoksága” – […]
Lassan indul az őszi klubszezon, így sorsoltak a délszláv bajnokságban is. Tíz együttes nevezett be a Regionális Liga “felőházába”. Ott van a címvédő Jug Dubrovnik is, de megtalálható a Partizán Belgád és a Rijeka is a mezőnyben. Az első fordulót október 7-én rendezik meg. Érdekesség, hogy az alsóházba (A2) négy együttes fog megküzdeni a […]
A kétszeres olimpiai és világbajnok vízilabdázónk Madaras Norbert a Duna Arénában szurkolt a masters világbajnokságon induló nagymamájának! Nagyon sokat köszönhetek neki, ő vitt le az uszodába 6 évesen, amikor elsős voltam, edzés végig ott üldögélt, aztán hazavitt,úgyhogy most én néztem meg őt – mondta Norbi, akinek nagymámája bronzérmet szerzett a vb-n.
Újvidéken bekezdett leány válogatottunk, hiszen Portugáliát intézték elé a csajok. Jól sikerült a rajt U17-es válogatottunk számára. Faragó Tamás együttese tizenkilenc góllal verte a kontinenstornán a portugál csapatot. A legeredményesebb Muzsnay Fanni volt, aki ötször volt eredményes. A mieink hétfőn Oroszországgal küzdenek meg C-csoport, 1. forduló: Magyarország–Portugála 22–3 (6–2, 5–0, 3–0, 8–1) Gólszerzők: Muzsnay 5, […]
Az utolsó negyedig jól tartotta magát Universiade válogatottunk a szerbek ellen, aztán… A harmadik negyed végén még győzelemre állt a magyar válogatott Szerbia ellen az Universiadén, ezek után szétesett a védekezésünk és 1-6-os záróetappal sima lett a vége. Az utolsó csoportmeccsünket holnap játssza a válogatott. Universiade: (Tajvan) C-csoport, 2. forduló: Magyarország–Szerbia 4–8 (1–1, 0–1, 2–0, […]
Megtartották a sorsolást a Bajnokok Ligájának, az Euro Kupának és a női Euroligában. Íme, a beosztás… Újvidéken tartották meg a nemzetközi kupák sorsolását. A Bajnokok Ligája első körőben az OSC Banja Lukára utazik, ahol a bosnyák házigazdával valamint a Terrassa, a Kazany, és a Portuense együttesével küzd majd meg. Érdekesség, hogy Tel-Aviv is elnyerte […]
Megkezdődik ma Újvidéken az U17-es leány Eb! A magyar csapat Faragó Tamás vezetésével rajtra kész. Íme, a program Újabb fontos utánpótlás torna rajtol, ezúttal Újvidéken az U17-es Eb. A mieink Portugáliával játszanak vasárnap. Faragó Tamás, így nyilatkozott.: Reményteljes korosztályról beszélünk. A többségük 2001-es születésű, van bennük potenciál. Már a keretszűkítés sem volt egyszerű feladat, olyan […]
Újvidék a következő állomás, melyre figyelnünk kell. A városban, ugyanis ma megtartják a Bajnokok Ligája és az Euro Kupa sorsolást. A két kupában három+kettő csapatunk érdekelt. Az OSC már az első körben bekapcsolódik a legrangosabb kupa küzdelmeibe, míg az Eger a következő körban valamint a címvédő Szolnok csak a főtáblán ugrik vízbe. Érdekesség, hogy az […]
Kiss Csaba mellé újabb játékosok érkezése várható. Megvan, mikorra lesz teljes az újonc kerete. Két távozója már van a Szombathelynek. Úr Valér Sopronban, még Juhász Máté az Egyesült Államokban folytatja, de Kiss Csaba mellé még jöhtnek játékosok. Matajsz Márk elmondta.: Negyedik hete edzünk, és habár a fizikai munkán van a hangsúly, és keményen melóznak a […]
Julio Maglione, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elnöke szerint ahogyan a két héttel ezelőtt “normál” világbajnokságon, úgy a vasárnap befejeződő masters vb-n is fantasztikus házigazda volt Magyarország. A masters viadal pénteki záró sajtótájékoztatóján a FINA elnöke azzal kezdte beszédét, hogy a vizes világbajnokság záróünnepségén tett kijelentését – miszerint Magyarország minden idők legjobb vizes […]
Augusztus 24-én a Miskolc két kulcsjátékosa leteszi a magyar állampolgári esküt. Milos Milicsics (b1) és Szasa Misics (b3) már magyar állampolgár is lesz (Fotó: MVLC /facebook) Sasa Misic és Milos Milicic két felnőtt játékosunk 2017. augusztus 24-én ünnepélyes keretek között a Városházán leteszi az állampolgársági esküt és megkapják a magyar állampolgárságot – áll a Miskolci vízilabda […]
Sima sikert ért el férfiválogatottunk is az Universiade-n. A csapat valósággal kiütötte Kanadát. Sedlmayer háromszor is eredményes volt (Fotó: vizipolo.hu/archív) Tizennégy góllal jobb volt a magyar férfi Universiade csapat a kanadaiaknál. Már a félidőben 9-1 volt az eredmény, még a záróakkordban 13-1. A vége 17-3-mas siker lett. A mieink két nap múlva Szerbia ellen ugranak […]