Naptárat elő – Íme, ez vár ránk augusztusban!
Nem fogunk unatkozni a nyár utolsó hónapjában sem. Íme, ez vár ránk augusztusban… 2017. augusztus 5-13. XIX. Férfi Junior Világbajnokság (Belgrád) 2017. Augusztus 6-20. XVII. Masters Világbajnokság (Budapest) 2017. Augusztus 19-30. Női, férfi Universiade (Tajvan) 2017. Augusztus 20-27. Női Junior Európa-bajnokság (Újvidék)

Válogatottunk csapatkapitánya a vb döntő után, elhatározásra jutott válogatott karrierjét illetően. Közvetlen a vb fináléja után még nem akart válaszolni a jövőjét illető kérdésekre Varga Dénes. Klasszisunk azonban, aludva egyet-kettőt, a mai sajtótájékoztatón döntött: Tavaly óta érdekes úton mentem keresztül. Januárban Európa-bajnokságon, tavasszal olimpiai selejtezőn, aztán olimpián vettem részt, ami nagyon fárasztó volt – mondta. Hozzátette: […]
Minden idők legjobb világbajnokságának nevezte a Budapesten és Balatonfüreden rendezett 17. vizes világbajnokságot Julio Maglione, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA elnöke a Papp László Budapest Sportarénában rendezett záróünnepségen. Az elnök köszönetet mondott a magyar kormánynak, Budapest és Balatonfüred önkormányzatának, a szervezőknek és a több ezernyi önkéntesnek. “Mindannyiuk támogatása, lelkesedése és profizmusa tette […]
Az amerikai csapat zárt az élen a Magyarországon zajló vizes világbajnokság éremtáblázatán, a házigazda magyarok kilencedikek lettek 2 arany-, 5 ezüst- és 2 bronzmedállal.Fotó: MTI A vb éremtáblázata (75 szám): arany ezüst bronz összesen Egyesült Államok 21 12 13 46 Kína 12 12 6 30 Oroszország 11 6 8 25 Franciaország 6 1 2 9 Nagy-Britannia 5 3 3 11 Olaszország 4 3 9 […]
A férfi Ob I újoncánál még magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. Elkészült a csapat új uszodája, amely 200 néző befogadására alkalmas. Az új létesítményt heteken belül birtokba vehetik a sporttolók. Túlzás nélkül mondhatom, egy álmunk vált valóra azzal, hogy felépült a saját, modern, a mai kor követelményeinek maximálisan megfelelő uszodánk – mondta Juhász Tibor, az AVUS […]
Egy mérkőzésre a világbajnoki címtől. – Török Béla megpróbálta, milyen jól tette, 2-4 – kivédekezünk egy fórt – Vámos szabaddobásból, 1-4 Vége az első negyednek, 4-0 oda – Macan egy esetleges mozdulattal, 4-0-ra módosítja az állást – Zalánki lövését védi Bijacs – időt kérünk – Jokovicsról maradunk le, 3-0 – Dumi lövése megy fölé – […]
Nagy meccsen maradt alúl a magyar válogatott a horvátokkal szemben a vb döntőben. A Märcz-csapat így ezüstérmes lett a világbajnokságon. Telt ház, pazar hangulat fogadta a vb döntőn a magyar és a horvát válogatottat. Tíz éve ez a két csapat játszott finálét, akkor déli szomszédunk tudott nyerni. Érdekesség, hogy eddig egyszer tudott házigazdaként világbajnok lenni […]
A női vb döntője után, a FINA és a média megnevezte a világbajnokság legjobbjait. Mint ismeretes, az Egyesült Államok nyerte a női világbajnokságot. Nos, a FINA az utolsó meccs után napvilágra hozta a legjobbakat. A Dreamteam-be bekerült Keszthelyi Rita is, ahol két amerikai és két spanyol kapott helyet. Rajtuk kívül a torna gólkirálya, Roberta Bianconi, […]
A második negyednek köszönhetően az Egyesült Államok ott van a fináléban, ellenfele a spanyol csapat lesz, mely két góllal verte Kanadát. A helyosztók és a magyaros győzelem után az elődöntőkre került sor a női vb-n. Az első meccsen a címvédő és az orosz válogatott csapott össze. Nos, az első negyed gólzápora után, a második nyolc percben […]
Átadták hétfőn a margitszigeti Casino felújított épületét, amely a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezők egyik otthonául szolgál. Az ünnepség előtti sajtótájékoztatón Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az Ybl Miklós tervei alapján épített Casino – korábbi nevén Holdudvar – épülete teljes rekonstrukción esett át. Szántó Éva felidézte a Casino történetét, s […]
Pazar nap elé nézünk a vízilabdásoknál. Lányaink Kanada ellen ugranak vízbe a vb-n, ami izgalmas találkozónak ígérkezik, csak úgy, mint az összes negyeddöntő. Két éve Kazanyban a kilencedik helyet szerezte meg a csapat, de ha a kanadai meccset megnyeri a válogatott ismét éremért játszhat, mint 2013-ban Barcelonában. Utoljára a dobogóra tavaly állhatott fel a csapat […]
Horkai György az OMV Kupa után kihirdette a junior vb-re utazó tiznhármas csapatát. A BENU- és az OMV Kupa tornagyőzelem után Horak György kihirdette a jnior válogatottunk belgrádi csapatát. Nos, az utazó 13-ba helyet kapott Manhercz Krisztián is, aki a felnőtt vb-n tapossa a vizet. A junior vb-t augusztus 5. és 13. között rendezik. Junior-válogatott […]
Hosszú Katinka a legjobb idővel jutott be a 200 méteres vegyesúszás délutáni elődöntőjébe a 17. vizes világbajnokságon, Kapás Boglárka és Késely Ajna 400 méter gyorson finalista. A férfi 4×100-as gyorsváltó országos csúccsal lett döntős. A Duna Arénában vasárnap kezdődött úszóversenyek során Cseh László 50 m pillangón és Szilágyi Liliána 100 m pillangón szintén bekerült az […]
Olaszországban kötött ki a volt egri játékos. Három szezont töltött Magyarországon Boris Vapenski. Az Európa-bajnoki ezüstérmes (2010) balkezes játékos jövőre az Ortigia együttesében fog pólózni – adta hírül a wpdworld.com. A pólós idén a férfi Ob I-ben 27 gólt szerzett, míg legjobb idénye az első volt, amikor 33-szor vette be az ellenfelek kapuját. Érdekesség, hogy […]
A világbajnokság idején is mozog az átigazolási piac, hiszen a Pécs csapata a sportiskolásoktól erősítette meg sorait az ősszel kezdődő férfi Ob I-es szezonra. A Pécs facebook oldala adta hírül, hogy a KSI 19 éves junior válogatott játékosa, Zerinváry Lóránd a mecsekaljai csapathoz igazolt. Azért választottam a Pécset, mert úgy gondolom, számomra ez egy előrelépési […]
Ausztrália ellen kezdi meg a férfi válogatottunk a vb-t. Lássuk, mire képes a csapat… Fotó: MTI – Younger adta be Edwardsnak, aki bepaskolta, 1-0 oda – másodszor is sikertelenül próbáltuk megjátszani Hárait – Varga Dénes játszottta be Hárainak, nem ítéltek semmi, a center kezéről pedig lesodorták a labdát – megvolt a csapatkiálltás is – himnuszok […]
Pazar meccsen, tíz góllal verte férfiválogatottunk Ausztráliát Fotó: MTI Nehezen akart megszületni az első gól, mármint magyar részről, Edwards volt eredményes, majd hat perc telt el, mikor Vámos lóbálta ki az embert, majd tüzelt, ezzel pedig 1-1 volt az állás. A második nyolc percben csapatkapitányunk hátrára vette a csapatot. Varga Dénes kétszer is villant egymásután, […]