Német bajnok Baksa Lászlóval a Spandau
Négy meccs kellett játszania a döntőben a Spandaunak a Waspo ellen, hogy végül bajnok legyen. A fővárosi csapat zsinórban negyedszer, összességben harminchatodszor emelhette magasba a trófáeát. A negyedik meccset 2-1-ről várhatták a csapatok, tehát a Spandaunak egyet kellett nyernie ahhoz, hogy meglegyen a harminchatodik. Nos, jól kezdték a mérkőzést Baksáék, hiszen az első etap után […]

Nyáron teljes kinyitható, még télen fűthető a medence. A Vb előtt férfi válogatottunk is kipróbálja majd, hiszen fontos tornának fog otthont adni a létesítmény.(fotók: Szatmáry Kristóf /facebook) Az újabb, 1,1 milliárd forintos fejlesztés keretében új, 50 méteres kültéri úszómedencével gazdagodott a BVSC-Zugló Szőnyi úti sportkomplexuma. A szerda délutáni ünnepélyes átadón Szabó Tünde sportért felelős államtitkár […]
Új csapatot épít a Szeged a következő idényre ez már biztos, hiszen szinte az egész csapat távozik. Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás, Sánta Dániel, Pellei Frank, Nagy Márton, Meixner Marcell, Palotás Gergely, Manhercz Ádám, Illés Sándor, Chilkó Márton is elhagyta a Tisza-partját. Sőt Milos Vukicsevics és Ivan Basara sem a Szegeden folytatja, Kis Csaba pedig […]
Óriási változások lesznek a Tisza-partján. Érkezőkről még nem, de távozókról annál inkább lehet tudni. Fotó: szve.hu Új csapatot épít a Szeged a következő idényre ez már biztos, hiszen szinte az egész csapat távozik. Manhercz Krisztián, Sedlmayer Tamás, Sánta Dániel, Pellei Frank, Nagy Márton, Meixner Marcell, Palotás Gergely, Manhercz Ádám, Illés Sándor, Chilkó Márton is elhagyta […]
A pontosan egy hónap múlva kezdődő budapesti és balatonfüredi vizes világbajnokság tiszteletére emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank. Fotó: FINA-Budapest2017.com Az új 50 forintos érmét a mindennapi készpénzforgalomban is használják majd. A szerdai ünnepélyes eseményen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár elmondta, a vizes világbajnokság rendkívüli példája annak, hogy “mi magyarok összefogásunk erejével, emberfeletti […]
Német, olasz és a jelenlegi klubja is várja a görög játékos döntését. Krisztodorosz Kolomvosz játéka meghatározó a görög válogatottban és klubjában az Olympiakoszban is. A játékos szerződése nyáron lejár, így távozhat a csapattól. A pólósért a Hannover is bejelentkezett, sőt a Brescia is szívesen látná, de az Olympiakoszban is marasztalják. Érdekesség, hogy Hannoverben sikeres csapatot […]
Kásás Tamás után, Kásás Zoltán is bejelentett, hogy indul a masters vb-n. Fotó: origo 1973 világbajnoka, 1974 Európa-bajnoka olimpiai ezüstérmesünk is ott lesz az augusztusi masters vb-n, ahol a 70+ -os korcsoportban indul csapatával – számolt be a hírről a vb honlapja. „Tudni kell, hogy annak idején volt egy masters csapatunk, amelyikkel versenyeztünk, és elég […]
Barátságos meccsen vált harcképtelenné Ivica Tucak játékosa. Az első diagnózis szerint nem utazhat a világligára és a vb szereplése is veszélyben van a pólósnak. Mint megírtuk, a horvátok az Egyesült Államokba kezdték a világligára és a vb-re a felkészülésüket, ahol négy meccset is játszanak. Az egyik edzésen Sandro Sukno ujja eltörött, és az első hírek […]
Az Euro Kupa-győztes Fradiból igazolt a bányász, de Debrecenből, az UVSE-től, a Honvédtól, sőt Svájcból is érkeztek a csapathoz – számolt be oldalunknak Zantleitner Tamás vezetőedző. Fotó: TVSE /facebook Mint ismeretes, a Tatabánya a májusban véget ért szezonban a 14. helyen végzett a férfi Ob I-ben. Biztossá vált az is, hogy a csapat cserélődik a szeptemberi […]
A Szombathely vezetőedzője nem fukarkodott a szavakkal, mikor vasi együttes feljutását jelentő győzelem után értékelt. A csapatról további hír, hogy ketten egy rövid időre távoznak. Fotó: aligator.hu Mint ismeretes, a Szombathely legyőzte a Békéscsabát a férfi Ob I/b felsőházának utolsó fordulójában. A győzelem után Matajsz Márk így értékelt: – A döntőnek megfelelően, nagy taktikai csatával indult […]
Keddtől egészen csütörtökig lesznek tréningek az U18-as válogatottunk számára. A csapatban 18-an kaptak behívót. Az edzések a BVSC uszodában és a Széchy uszodában lesznek. A 99-es válogatott kerete: Kapusok: Bányai Márk, Jókai Miklós Mezőnyjátékosok: Kósa Balázs, Horváth Ákos, Telek Marcell, Gál Dávid, Goschi Ádám, Turnai Bálint, Turnai András, Kürti Dominik, Magyar Márton, Vad Levente, Farkas […]
Baksa Lászlóék már 2-1-re vezetnek a fináléban és már fél kézzel fogják a bajnoki serleget is. A német bajnokság döntőjét a Hannover és a Spandau vívja idén is egymással. A fővárosi alakulat a hétvége előtt már begyűjtött egy sikert. Nos, a második találkozón a rendes játékidőben döntetlent mutatott az eredményjelző, ezek után jöhettek az ötméteresek, ahol […]
Átadták a 32 nap múlva kezdődő magyarországi vizes világbajnokság arculati elemeivel feldíszített kék színű mozdonyt hétfőn a Keleti pályaudvaron. MTI Fotó: Illyés Tibor Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán emlékeztetett rá, hogy számos történelmi esemény – például az Aranycsapat londoni 6:3-as győzelme – tiszteletére készültek már hasonló módon. “Hagyománnyá vált, hogy […]
Újabb keret látott napvilágot a férfi Ob I következő idényét illetően. A somogyi együttes alig cserélődött ki, de azért mégis van pár változás. A Kaposvár hivatalos oldalán tette közzé a jövő szezonbeli csapatát. A csapatból hárman is távoztak: Ifj. Berta József (Miskolc), Hegedűs Bence, Polovic Krisztián, míg ketten érkeztek Lukács Ábel és Nikola Giga. Előbbi a […]
A férfi Ob I/b megnyerése után, a vasi együttes elnöke, a sikerről és a jövőről is beszélt. Fotó: aligator.hu/facebook Mint beszámoltunk róla, a Szombathely megnyerte az OB I/b-t, miután legyőzte a Békéscsabát az utolsó fordulóban. A sikerrel feljutott a vasi együttes az elsőosztályban. Fantasztikus eredményt értünk el a bajnoki címmel, álmodni sem mertünk ilyen sikerről […]
Nehéz helyzetben lehet szeptembertől a Partizán. Nikola Jaksics után az utolsó húzóembere is távozott a csapatnak. Elhagyta Radomir Drasovics is a Partizán Belgrádot. A 20 éves játékos vélhetően Olaszországban játszik majd, méghozzá a Sport Managementnél. A pólós idén 35 gólt dobott a Regionális Ligában és ezzel a csapat egyik legfontosabb szereplője volt Jaksics mellett. Két éve […]
A fiúknál az UVSE könnyedén, míg a Vasas az utolsó negyedben fordította meg a KSI elleni talákozót. A leányoknál is egy sima és egy szoros meccs volt az elődöntőben. Az ifi bajnoksághoz hasonlóan, a serdülőknél a hétvégén Final Four-t rendeznek, hogy eldöntsék, ki a szezon legjobbja. Nos, az elődöntőben a fiúknál az UVSE nyolc góllal volt […]
A legutolsó fordulóban dőltek el a férfi Ob I/b küzdelmei, miután a Szombathely idegenben győzte le Békéscsabát, így bajnok lett és jutott fel az elsőosztályba. Fotó: aligator.hu Három góllal legyőzte szombathely a viharsarkiakat, ráadsául idegenben, így kivívta, hogy jövőre a férfi Ob I-ben szerepeljen. A Békéscsaba ezzel a vereséggel a harmadik helyen végzett. Mivel a […]
Átadták a Dagály sétányt, hivatalos nevén Dagánysétány utcát Budapest XIII. kerületében pénteken. A több mint fél kilométer hosszú gyalogosút közvetlen összeköttetést teremt a 3-as metró Forgách utcai megállója és az újonnan épült Duna Aréna, illetve a jövőre megújuló Dagály strand között. Az ünnepségen Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere azt mondta: a Váci út […]
A hevesi klub díjazta legjobbjait a 2016/2017-es szezonból. Fotó: Sulyok Erika Az egri klubnál most az utánpótláson volt a hangsúly, hiszen a napokban a fiatalokat díjazta a vezetőség – áll a klub honlapján. Az edzők értékelése alapján a 2016/2017-es szezon legjobb egri fiú utánpótlás játékosai: Erdei Bence, Krizsai Ádám, Kompos Márton, Mata Levente, Kürti Dominik, Melegh […]