Címke: vízilabda
Tokió 2020 – A NOB nem tágít
Egyre többen kritizálják a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), amely – hivatalos kommunikációja szerint – továbbra sem vette fontolóra a nyári, tokiói ötkarikás játékok elhalasztását a koronavírus-járvány miatt. A kanadai NOB-tag, Hayley Wickenheiser úgy fogalmazott, a jelenlegi állapotokat tekintve érzéketlen és felelőtlen döntés a NOB részéről, hogy változatlan meggyőződéssel kitart a játékok megrendezése mellett. A jégkorongozóként […]
Fontos döntéseket jelentett be az MVLSZ!
Megvan, mikor lesz döntés a bajnokság folytatásáról, indul a távoktatás. Az MVLSZ hírét változás nélkül közöljük.: A Magyar Vízilabda Szövetség kedd délutáni rendkívüli elnökségi ülésén arról határozott, hogy a versenyrendszerébe tartozó összes, 2020. március 13-án éjféltől határozatlan időre elhalasztott sportrendezvénye folytatásával kapcsolatban legközelebbi, 2020. május 11-ei ülésén hoz újabb döntést. Miként Vári Attila elnök elmondta, a szövetség […]
Koronavírus: megvannak a montenegrói válogatott teszteredményei
Mind a válogatott tagjait, és a stábot is tesztelték. Mint ismeretes, a montenegrói válogatott gőzerővel készült az olimpiai selejtezőre. Ennek keretében Németországban vettek részt egy felkészülési tornán. Ezek után pedig a koronavírus jávány miatt a rotterdami eseményt lefújták. Nos, a hazaérkezésük után szigorú intézkedéseknek vetették alá a játékosokat és a stábot a helyi hatóságok, akik […]
OSC – Tóth Márton otthonról üzent
Az újbudaiak játékosa az otthoni edzéseibe enged betekintést. Mint ismeretes, a koronavírus miatt mindenki otthon készül tovább a férfi OB I-es bajnokság folytatására is. Tóth Márton az otthonmaradás fontosságáról beszélt videójában valamint mutat néhány gyakorlatot is. #Maradjotthon /#1/ Tóth Márton üzenete a szurkolóknak, hogy ne maradjatok kedvenceitek nélkül. Élen a sportban, élen a példamutatásban!
Koronavírus: leállt munka a BL Final Eight helyszínén
Állnak a munkálatok a Punta Sant’Anna létesítménynél. Mint ismeretes, A Pro Recco lenne a BL nyolcas finálé házigazdája. Az esemény június 5. és 7. között kerülne megrendezése, ahol már megkezdődtek a munkálatok, de az utóbbi napokban le is álltak a koronavírus súlyos olasz helyzete miatt. Természetesen egyelőre nem lehet tudni, mikor indulnak újra. A helyzetet […]
Koronavírus: így készül az UVSE uszoda nélkül
A klub egy videót tett közzé közösségi oldalán, amelyben néhány játékosa megmutatja, mivel is tölti idejét. A koronavírus fertőzés miatt, otthon vagy a szabadban készülnek a klub játékosai. A bejegyzés megtekintése az Instagramon Játékosaink uszoda nélkül! 💪🏼💜🏐🏀🏓 #uvse #uvsevizilabda UVSE Waterpolo (@uvsevizilabda) által megosztott bejegyzés, Márc 16., 2020, időpont: 10:03 (PDT időzóna szerint)
A Miskolci VLC közleménye
Az edések is szünetelnek a klubnál. MVLC edzéslátogatás felfüggesztése – koronavírussal kapcsolatos intézkedés! Tisztelt Sportolók, Szülők! A koronavírus terjedése elleni védekezés elősegítése érdekében a közösségi érintkezést korlátozva az MVLC vezetése és edzői a mai napon úgy határoztak, hogy 2020. március 16-tól valamennyi utánpótlás edzés FELFÜGGESZTÉSRE KERÜL!! A felfüggesztés visszavonásig érvényben marad! Az MVLC sportolói – […]
Koronavírus: Campagna megtalálta a módját, hogy tarthat tréningeket a válogatottnak
Olaszországba megállt a vízilabdaélet is, de a talján kapitány megtalálta a módját, hogy tarthatja fitten csapatát. Az olasz szövetségi kapitány, Alessandro Campagna és a válogatott technikai edzője Alessandro Amato videókat fog közzétenni a csapat számára, amiben gyakorlatokat fog ajánlani az övéinek. Ez egy új módja a kapcsolattartásnak, hogy ne csak fizikailag, hanem a szívet és […]
Koronavírus: mindenhol leállt a bajnokság – európai helyzetkép
Nem csak a bajnokságok szünetelnek, hanem az uszodák is bezártak. Magyarország: Március 11-től az utánpótlás események, 13-ától pedig az felnőtt bajnokságok szünetelnek. Olaszország: Az első ország volt, amely szigorú intézkedéseket vezetett be a koronavírus járvány ellen. Az egész ország “karaténba” vonult. A vízilabda bajnokságot szünteltetik, ideértve az edzéseket valamint az uszodákat bezárták. Görögország: Az athéni […]
Ma lenne 128 éves a magyar vízilabdázás atyja
Százhuszonnyolc éve, 1892. március 15-én született Budapesten Komjádi Béla, a magyar vízilabda első aranykorának meghatározó alakja, szövetségi kapitánya. A polgári életben a Magyar Általános Kőszénbányai Társaságnál dolgozott tisztviselőként, csendes, szótlan emberként ismerték. Fiatalon az MTK színeiben volt gyorsúszó, de nem bírta a faltól falig egyhangúságot, 1914-ben átigazolt a vízilabdacsapatba, ahol rendkívül jó taktikai érzékkel játszott […]
Koronavírus: az uszodák bezártak Olaszországban, de a vízilabda megy tovább
Az új helyzet, új megoldásokat kínál. Mint ismeretes Olaszországban a koronavírus fertőzés miatt és az óvintézkedések okán megállt a vízilabdaélet. Van azonban megoldás arra, hogy fitten tartsák magukat a sportolók. A közösségi oldalakon néhány pólós a szárazföldön mutat be gyakorlatokat. Például az olasz válogatott kiválóság, olimpiai ezüstérmes Niccoló Gitto posztjait olvashatjuk edzéseit követhetjük. A […]
AZ MVLSZ rendkívüli közleménye!
Felfüggesztik a bajnokságokat. A ma esti miniszterelnöki tájékoztatás és más szövetségekkel történt egyeztetés után az az Ügyvezetői Testületi döntés született, hogy 2020. március 13-án éjféltől a Magyar Vízilabda Szövetség versenyrendszerébe tartozó összes sportrendezvény visszavonásig halasztásra kerül – áll az MVLSZ.hu-n.
Férfi OB I: az OSC győzelmével zárult az alapszakasz rangadója
Az újbudaiak hengereltek az Eger ellen. Fotó: OSC Waterpolo / archív Bár már zakatol a középszakasz, az alapszakaszból ma pótolták az OSC-Eger meccset, mely a koronavírus miatt zártkapus volt. A találkozó első negyedében Erdélyi vezetésével, 6-4-re elhúzott a hazai gárda, amely a második negyedben még rátette egy lapáttal és már 10-5-re ment. A fordulás után […]
Koronavírus: szinte egész Európában megálltak a bajnokságok
A járvány miatt egyre több pontvadászat szünetel. Olaszország az első között szüntette be a bajnokságát. A spanyol és a görög pontvadászat is megállt. Érdekesség, hogy Montenegróban még nem jelentettek koronavírus fertőzöttet, így nem korlátozzák a sporteseményeket, hamarosan azonban ez is megtörténhet. Mint ismeretes, Magyarországon bár nem állították le a vízilabda bajnokságokat, de zárt kapus meccseket […]
Hozta a kötelezőt a Dunaújváros
Tizenkét góllal győzött az újvárosi csapat. A női OB I 15. fordulójának nyitányán a Dunaújváros 17-5-re győzött a Tatabánya ellen. Ezzel a sikerrel maradt a negyedik helyen a csapat, igaz három találkozóval kevesebbet játszott, mint a két ponttal előtte álló BVSC. A női OB I., 15. fordulójának nyitányán: Dunaújváros – Tatabánya 17-5 (4-1, 5-2, 5-0, […]
Koronavírus: a BVSC közleménye
A klub egyik sportolójánál felvetődött a fertőződöttség lehetőség, de a veszélyhelyzet elmúlt, a sportolót egészségesnek nyilvánították. A Budapesti Vasutas Sport Club-Zugló Közhasznú Egyesület hivatalos közleménye: Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportolóinkat, Szülőket, Gyermekeket, Szolgáltatóinkat és minden kedves Vendégünket, hogy a Vezetőségünkhöz eljutott információk szerint felmerült annak gyanúja, hogy egyik sportolónk érintkezett olyan személlyel, akiről azóta kiderült, hogy […]
Koronavírus: a BVSC közleménye
A klub egyik sportolójánál felvetődött a fertőződöttség lehetőség, de a veszélyhelyzet elmúlt, a sportolót egészségesnek nyilvánították. A Budapesti Vasutas Sport Club-Zugló Közhasznú Egyesület hivatalos közleménye: Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportolóinkat, Szülőket, Gyermekeket, Szolgáltatóinkat és minden kedves Vendégünket, hogy a Vezetőségünkhöz eljutott információk szerint felmerült annak gyanúja, hogy egyik sportolónk érintkezett olyan személlyel, akiről azóta kiderült, hogy […]
Elhalasztják a rotterdami olimpiai selejtezőt – káosz alakulhat ki a versenynaptárban
Márciusban a férfiaknál sem rendezik meg a selejtezőt, amit május végére június elejére toltak. A női olimpiai selejtezőhöz hasonlóan, a férfi tornát is elhalasztották. Rotterdamban március 22. és 29. között játszottak volna. Az új időpont május 31. és június 7. között lenne. Így viszont “összeérne” az európai bajnokságok rájátszásaival és a Bajnokok Ligája Final Eight-tel. […]
Koronavírus: a szerb szövetség is döntést hozott
A szerb vízilabda szövetség elhalaszt minden utánpótlás bajnokságot. Március 11-ei határozat alapján a szerb szövetség felfüggesztett az ország utánpótlás bajnokságait. Mint ismeretes, a magyar szövetség tegnapi bejelentése alapján minden mérkőzés zártkapus lehet, de könnyen lehet, hogy szigorodhat ez az intézkedés.
Koronavírus: a Magyar Vízilabda Szövetség közleménye
A Kormány veszélyhelyzetet hirdetett a koronavírus-járvány miatt. A Kabinet minden olyan eseményt betiltott, amelyre zárt térben 100, nyitott térben pedig legalább 500 ember részvételével került volna sor. Ez alapján a Magyar Vizilabda Szövetség Ügyvezetői Testülete a következő intézkedések megtétele mellett döntött. – Valamennyi felnőtt és utánpótlás, országos és regionális bajnoki mérkőzése zárt kapus megrendezését rendeli […]


























