Címke: zöldfehérek
Férfi Ob I/b: Hibázott a Békéscsaba és a Neptun is
Mindkét csoport első helyezett együttese kikapott. A B-jelű tizesben ráadásul élre állt az újonc Szombathely. Nagy meccseket játszottak a férfi Ob I/b-ben. Az A-csoportban a Békéscsaba és a Cegléd is kikapott, előbbi az EKF-től, utóbbi a MAFC-tól. A forduló nyertese így az Eszterházy Károly Főiskola, az YBL és az UVSE. Érdekesség, hogy az első hat helyezetett […]
Ez pech – Már az elődöntőben találkozik a két magyar együttes
Nem volt szerencséje az UVSE-nek és a Dunaújvárosnak a LEN-kupa sorolásánál. Mint ismeretes, az UVSE és a Dunaújváros is a másodikszámú európai kupában folytathatja az Euroliga után. Tegnap az is kiderült, hogy Budapesten lesz a négyes döntő. Ma pedig a sorsolás is napvilágot látott. Nem volt szerencséje a két magyar együttesnek, hiszen összesorsolták őket már […]
Az Öregfiúk nem sörmeccset vívni jöttek
Szudi kétszeresen főtáblás
A jó kezdés ellenére az utánpótláskorú fiatalok közül csak Szudi Ádám (20) került főtáblára férfi egyesben a Budapesten zajló felnőtt asztalitenisz Európa-bajnokságon. A dortmundi légiós vegyes párosban már nyolcaddöntős. Majoros Bence (19) a párosban vigasztalódott. STJ • Ahhoz képest, milyen … Bővebben
Egyre izgalmasabb a férfi Ob I/b
Kisebb meglepetésre a tavalyi bajnok és bronzérmes botladozik, míg a Békéscsaba, a Neptun és a Honvéd hibátlan. Már a 4. fordulót bonyolították le a férfi Ob I/b-ben, ahol történtek meglepetések. Ez a kör sem múlt / múlik el meglepetések nélkül. Az A-csoportban a címvédő UVSE négy góllal kapott ki a Békéscsaba otthonában, így a viharsarki együttes […]
Sportdiplomáciai siker tornában, Altorjai Sándor a FIG Councilban
Hatalmas magyar sportdiplomáciai siker született a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) tokiói tisztújító kongresszusán, ahol Altorjai Sándor (a fotón középen), a Magyar Torna Szövetség főtitkára bekerült a nemzetközi szövetség döntéseit meghozó szervezetbe, a FIG Councilba. A tokiói kongresszuson a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach és a NOB több vezető tisztségviselője is részt vett, ezzel is jelezvén a tornasportok fontosságát a sportági palettán.











