Takács Boglárka és Sulyán Alexa is kiesett női 200-on

Takács Boglárka és Sulyán Alexa sem jutott tovább az előfutamból női 200 méteren a budapesti atlétikai világbajnokságon.

Sulyán Alexa
Sulyán Alexa a női 200 méteres síkfutás selejtezőjében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A női sprinterek szerda délelőtti versenyzését másfél nappal előzte meg a 100 m elődöntője és fináléja, azaz ennyi ideje volt pihenni többek között a klasszikus távon győztes Sha’Carri Richardsonnak és Takácsnak is, aki első magyarként futhatott 100 métert vb-n és jutott el az elődöntőig.

A BHSE sprintere nem csupán a 100, hanem a 200 méter országos csúcsát is megjavította idén, és a június elején elért 22.77 másodperces rekordja alapján lehetett bizakodni abban, hogy ennek megközelítésével a félkörös távon sem az előfutam lesz számára a végállomás.

A szám másik magyarjának, a mindössze 18 éves Sulyán Alexának erre lényegesen kevesebb esélye volt

A gödöllői vágtázó ugyanakkor nem véletlenül kapott lehetőséget a bizonyításra, ugyanis az U20-as magyar csúcsot 23.12 mp-re javította júniusban, három hete pedig ezüstérmet nyert az U20-as Európa-bajnokságon.

A futamokból az első három és a további hat legjobb idő tulajdonosa jutott tovább, a két magyar közül előbb Sulyán szerepelt. A fiatal atléta a harmadik futamban térdelt rajtgépbe, melyből jól robbant ki, a kanyart jól futotta meg, az utolsó ötven méterre viszont már kevesebb ereje maradt és végül 23.47 mp-cel a hatodikként ért célba.

„Elképesztően élveztem a közeget, még mindig a hatása alatt vagyok, majdnem elsírtam magam örömömben bent a stadionban, de összességében kettős érzések vannak bennem, mert magammal egyáltalán nem vagyok elégedett” – értékelt az MTI-nek Sulyán. – „Úgy éreztem, hogy ennél sokkal több van bennem, de most kijött talán, hogy az egész szezont végig versenyeztem, karrierem során először, és a testem elfáradt. Egyéni csúcsot akartam futni, de az egész futás nem volt olyan harapós, mint kellett volna.”

Az ötödik futamban következett Takács Boglárka, aki a kettes pályán futott

Takács Boglárka
Takács Boglárka a női 200 méteres síkfutás selejtezőjében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Németh Roland tanítványa a kanyarban jól mozgott, bár a hármason sprintelő jamaicai Kevona Davis elfutott tőle, a célegyenesbe fordulva viszont nem volt messze a harmadiktól, akit azonban nem tudott megközelíteni és végül 23.24 másodperccel a negyedik lett. Már ekkor biztossá vált, hogy idővel sem léphet majd tovább.

„A futambeosztásnak nagyon nem örültem, hogy megint a kettes pályára sorsoltak, mert 100 méteren sem előnyös, de 200-on kifejezetten hátrány. Sokkal több erőt kivesz, hogy élesebb ívet kell futni” – nyilatkozta Takács Boglárka, hozzátéve, hogy ezzel később nem foglalkozott, az viszont meglepte, hogy amikor a rajtpisztoly eldördülése előtt a nézők óriási biztatásba kezdtek, nem állították fel őket a hangzavar miatt és ellőtték a startot.

„Az egyenesbe fordulva jött a szembeszél, amivel nem volt szerencsénk, a mi futamunkban volt a legerősebb és én még nem vagyok fizikálisan annyira erős sprinter, hogy ezzel gond nélkül megbirkózzak. Szerintem az időm közel másfeles szembeszélben nem olyan rossz. Összességében nem vagyok elégedetlen.”

(MTI)

Kozák Luca elődöntős, Kerekes Gréta és Tóth Anna búcsúzott 100 m gáton

Post Views: 2

JochaPress