Takuma Satót már nem vonzza a Formula-1

F1

2016. március 29. kedd, 10:51

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: IndyCar

Az ex-F1-es japán szerint az IndyCar nem csupán szórakoztatóbb és izgalmasabb, de a versenyzőknek és mérnököknek is nagyobb kihívást, valamint megterhelést jelent.

A közönségkedvenc japán pilóta, Takuma Sato 2002 és 2008 között versenyzett a Formula-1-ben, ahol, akárcsak később Pastor Maldonado, baleseteivel és kamikaze-manővereivel tűnt ki leginkább a sorból. Azóta Sato az IndyCar sorozatban talált új otthonra, ahol már hetedik szezonját kezdte meg, és nem vágyik vissza a királykategóriába.

„Már nem találom olyan vonzónak az F1-et, mint korábban” – nyilatkozott a 39 éves japán „Megértem, hogy a mai gazdasági helyzet és a kifinomult technológia megváltoztatta a dolgokat. A rajongóknak ez nem tetszik, de én mégsem vagyok teljesen ellene, mivel az F1 mindig is technológiai kihívás volt, amit szeretek.”

Jelenlegi sorozatával összehasonlítva Sato az IndyCart hozza ki győztesnek: „Ha rossz időmérőt teljesítettél, még megnyerheted a versenyt, mivel harcolni és előzni lehet. Az F1-ben ez sokkal komplikáltabb. A versenyzők jobban élvezik az IndyCart, izgalmasabb számukra, de még a mérnököknek is a sok részlet miatt. A Formula-1 rendkívül kifinomult és aerodinamikailag hatékony, de az IndyCarban az oválpályákon az autónak tökéletesnek kell lennie. Az átlagsebesség nagyon magas, ezért az autó beállításai precízebbek, mint a Formula-1-ben. Fizikailag hasonló, legalábbis ahhoz hasonlítva, amikor ott versenyeztem.”

„Ami biztos, hogy az F1 gyors az egyenesekben, de a kanyarban ható erők alacsonyabbak az IndyCarnál, ez pedig megsokszorozódik az oválokon. Most 6 G-nél tartunk, amit az F1-ben sosem láttam. Ott teljesítesz egy kanyart, két másodpercig tart, az oválon azonban mintha sosem érne véget” – magyarázta Sato.

Forrás: www.formula.hu – RSS