Tallósi Vanessza és Fazakas István is elődöntős

A maribori serdülő Európa-bajnokság keddi versenynapján négy magyar lépett ringbe, a negyeddöntőkben. Czifra István nagy csatában maradt alul a román Chirita ellen, míg Németh Barbara idő előtti vereséget szenvedett a cseh Volfovától.

Elődöntőbe jutott az 52 kilogrammos Fazakas István, aki egy lassú kezdés után megtalálta ritmust és összességében megérdemelten győzte le a moldovai Peaduhovot. Tallósi Vanessza óriási csatát vívott az ukrán Asatovával. Tallósi egy szorosan megnyert első menet után feljebb tudott kapcsolni és a második felvonásban számolni kellett az ukránra. A meccs záró menetében Asatova óriási lendülettel igyekezett fordítani, melynek eredményeképp Tallósira is számoltak, ám a magyar versenyző hatalmasat küzdve megtartotta előnyét és megérdemelten jutott be a legjobb négy közé a lányok 60 kilós mezőnyében.

„Úgy érzem több volt a mai napban. Czifra István többet tud annál, mint amit ma láthattunk tőle. Sajnos görcsösen akarta a győzelmet, ami kihatott a teljesítményére. Tanulni kell ebből és dolgozni tovább, ahogy Németh Barbarának is. Fazakas István is feszült volt az első percekben, azán ahogy haladt előre a mérkőzés, úgy bokszolt egyre jobban és megérdemelten került a legjobb 4 közé. Tallósi Vanessza hatalmasat küzdött. Jó kezdés után az ukrán hatalmasat hajrázott, ám Vanessza óriásit harcolt és megérdemelten nyert.” – mondta Dorkó Péter, serdülő szakágvezető

Szerdán mind a hat, még versenyben lévő magyar kesztyűt húz, ahol a tét a döntőbe jutás lesz.

Hajrá, magyar ökölvívás!

Magyar Ökölvívó Szakszövetség