Támadója után újabb kulcsjátékosát veszítette el a Loki

A Debreceni VSC 32 éves kapusát, Gróf Dávidot még a héten meg kell műteni egy korábbi sérülése miatt – számol be a dvsc.hu.

A hálóőr még az Újpest ellen 2-1-re elveszített bajnokin szenvedett térdsérülést egy ütközést követően. A játékos fájdalmai az edzések után fokozódtak, a vizsgálatok pedig kimutatták, hogy Grófot a meniscusával (térdízületi porc) kell műteni, a beavatkozás pedig várhatóan ezen a héten lesz.

A Lokinál Gróf mellett egy másik alapember is kiesett, hiszen a piros-fehérek a honlapjukon tudatták korábban, hogy a 27 éves Szécsi Márkot is műteni kellett. A 27 éves támadó szintén térdműtéten esett át, felépülése várhatóan 4-6 hetet vesz majd igénybe.

A debreceniek legközelebb a Zalaegerszeget fogadják a Nagyerdei Stadionban, a válogatott-szünet után, április 2-án.

Az NB I és a magyar válogatott is “ellopná” a román bajnok 1 millió eurós kapusát – sajtóhír