Támogatást kaptunk a belga útra

Szövetségünk csekély saját forrásai miatt sokáig kérdés volt idegenbeli válogatott mérkőzésünk költségeinek finanszírozása.

A legalább 4 millió forintos költség a repülőút és a szállás kapcsán komoly fejtörést okozott számunkra, lévén nem tudtuk volna azt megfizetni saját erőből. Szerencsére az EMMI-hez beadott kérelmünket pozitívan bírálták el és 2 millió forintot ítéltek meg a költségek részfinanszírozására.

emmi logo

Nagyon hálásak vagyunk a segítségért, célunk hogy a játékosokat ne terheljük költségekkel a válogatott programok kapcsán. Ez más sportágakban magától értetődő, de nálunk korántsem az sem klubszinten, sem a válogatottnál, de jó úton haladunk.

Az anyagi problémák más európai szövetségeknél sem ismeretlenek, a belga csapat izraeli túrájához például nyilvánosan gyűjt adományokat. Reméljük nálunk ilyesmire nem lesz szükség, a költségek másik felének előteremtéséhez szponzorokkal folytatunk előremutató tárgyalásokat.

A szurkolóktól azt kérjük, hogy a spanyolok elleni hazai mérkőzés jegyeinek (az értékesítés ezen a héten indul!) és Team Hungary termékek vásárlásával segítség céljaink elérését, nagy részben ezen bevételekből tudjuk finanszírozni a nemzeti csapat működését.

Hajrá Magyarok!

67259784_2428742603855298_2210238755191652352_o

 

Forrás: http://mafsz.org – RSS