Taremi igent mondott a Milannak, a Porto nemet

A portugál élvonalban szereplő FC Porto visszautasította a Milan első ajánlatát, miközben megszületett az egyezség a játékossal a személyes feltételekről.

Mint arról beszámoltunk, Taremi a Milan első számú célpontja a csatárposztra Olivier Giroud mellé. Az utóbbi időben Alvaro Morata és Gianluca Scamacca neve is teljesen háttérbe szorult, míg Folarin Balogun játékjogáért túl magas az Arsenal által kért legalább 40 millió eurós vételár, így a klub más csatár szerződtetését mérlegeli.

Gianluca Di Marzio, a Sky Sport Italia transzferguruja és Matteo Moretto, a Relevo sportújságírója arról számolt be, hogy a Milan vezetősége megtette első ajánlatát Taremiért, azonban ezt a Porto visszautasította. Az ajánlat megközelítőleg 13 millió euró volt, ami egyáltalán nem bizonyult elegendőnek.

A Relevo szerint Taremi már igent mondott arra, hogy csatlakozzon a Milanhoz.

A portugál együttes 25 millió eurót kér az iráni válogatott csatárért, viszont a Rossoneri vezetősége nem akar 20 millió eurónál többet költeni a transzferre, figyelembe véve a játékos életkorát és azt, hogy egy év van hátra a szerződéséből. Újabb tárgyalások lesznek a klubok között, hogy közelebb kerüljenek a megállapodás eléréséhez.

A Milannak döntenie kell, hogy Taremit vagy Chukwuezét választja, mivel egyetlen fennmaradó EU-n kívüli kvótája maradt a nyári átigazolási időszak hátralévő részére és egyik játékos sem rendelkezik uniós útlevéllel. A Villarreal 35 millió eurót követel Chukwuezéért és a klub még tenni fog egy utolsó kísérletet a leigazolására. A Milan a tárgyalások alakulásától függően fog dönteni, hogy melyik játékost szerződteti.

A napokban a 31. születésnapját ünneplő iráni csatár az előző szezonban 51 tétmeccsen lépett pályára a Porto színeiben és közvetlenül 45 gólban vállalt szerepet, méghozzá 31 találat és 14 assziszt formájában.

AC Milan Club Budapest