Tarlós István is köszöntötte Albert Flóriánt

image

Többek között Tarlós István főpolgármester-jelölt is köszöntötte a szerdán 69 esztendős Albert Flóriánt a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület rendezvényén.

    "Noha a számokat tekintve csak vizuálisan kerek évfordulót ünneplünk, Albert Flórián olyan egyéniség, akiből nincs több nemhogy a Ferencvárosban, de az egész az országban sem, elvégre ő az egyetlen aranylabdás magyar labdarúgó" – mondta köszöntőjében Takács Tibor, az egyesület elnöke.

    Ezt követően Takács felkérte az ünnepelt Albertet, hogy nyújtsa át – egy, a zöld-fehér klub címerével ellátott üveg bor mellett – a tiszteletbeli tagsági kártyát a Fidesz és a KDNP főpolgármester-jelöltjének, aki maga kérte, hogy csatlakozhasson az egyesülethez.

    "1959-ben, amikor a válogatott többek között Albert vezetésével legyőzte az NSZK-t 4-3-ra, akkor a fél életemet adtam volna, ha kezet foghatok vele. Ő az egyetlen labdarúgó az Aranycsapat után, aki befért volna a legendás együttesbe" – méltatta az 1967-ben aranylabdás futballistát Tarlós István, aki hangsúlyozta: nem politikusi mivoltában van jelen az ünnepségen, hanem mint elkötelezett Fradi-szurkoló.

    Tarlós István egy hatalmas pezsgővel és egy könyvvel lepte meg Albertet, míg az egyesület egy 69-es számmal ellátott ferencvárosi mezt nyújtott át tiszteletbeli elnökének, majd egykori játékostársai és barátai – így többek között Fenyvesi Máté, Rákosi Gyula és Szűcs Lajos – köszöntötték az ünnepeltet.

    A Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület másfél éve jött létre, s ezt követően szinte azonnal megállapodást kötött Rieb Györggyel, az FTC akkori elnökével, valamint Berki Krisztiánnal, a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság volt vezetőjével, hogy az egyesület múltjának ápolását a hagyományőrző egyesületre bízzák, amely a 2005-ben elhunyt Nagy Béla Fradi-krónikás hagyatékát is őrzi, ápolja.