Tarpa, a Sándor István Sportakadémia az a köldökzsinór, amely az embertelen körülmények között vegetáló kárpátaljai futballszerető ifjúságot – legyen az magyar vagy ukrán anyanyelvű – Európához, a világhoz köti, talán az sem túlzás, hogy életben tartja. Esze Tamás szülőfalujában a megszállott polgármester, Szécsi Szabolcs – olyan nagynevű futballszakemberek, mint a névadó Sándor István és az egykori szövetségi kapitány, mesteredző, Csank János hathatós segítségével – menedzseli a sportágat a futball keretein messze túlnövő vízióval.
Csank János kezet fog tanítványaival (fotó: Mirkó István)
Vásárosnamény központjában egy kerékpáros hölgy igazít útba: – Átkelnek a Tiszán, a körforgalomnál jobbra térnek, és onnantól már nem is tudják eltéveszteni, Tarpáig le se menjenek az útról! – mondja. Ez már Bereg a javából, a maga diftongusokkal ékesített, varázslatos tájszólásával, amit száz éve az ukrán–magyar – akkor még csehszlovák–magyar – határ sem tudott kettévágni.
Budapesttől Tarpa ugyan 306 kilométer, de amikor beérünk a takaros, jobbára reformátusok lakta nagyközségbe, szemet szúr a nyugati határszéllel vetekedő tisztaság. Itt egy Rákóczi-lovasszobor, amott Esze Tamás fehér márványba faragott alakja, a községháza pedig egy ötvenezres városnak is becsületére válna. – Itthon van-e a polgármester úr? – kérdezzük a bejáratnál ácsorgó atyafit, aki beljebb tessékel: – Már várja magukat.
Szécsi Szabolcs kilenc éve vezeti Tarpát, de bennünket nem polgármesteri, sokkal inkább sportszervezői tevékenysége érdekel: a Sándor István Sportakadémia regényes története.
– 2010-ig kell visszamennünk az időben, amikor politikai pályára adtam a fejem – mondja elgondolkozva. – Ha már elindul a választáson az ember, akkor az is megfordul a fejében, hogy akár nyerhet is. Ezért összeállítottam egy programot, amelynek egyik lába az akkoriban mindössze 130 gyermeket oktató, erősen kivéreztetett, önkormányzati fenntartású általános iskola felvirágoztatása volt. Tizennégy fős osztályokkal kínlódtak a pedagógusok, elhatároztam, ez így nem mehet tovább. Az a település, amelyiknek nincs iskolája, előbb-utóbb lekerül a térképről. Főleg egy olyan régióban, ahol a kétezres évekig csak két út kínálkozott az emberek előtt: az egyik az alkoholizmus, a másik járhatatlan. A programom másik eleme az akkoriban 33 százalékos tarpai munkanélküliség felszámolása volt.
Az oktatás felvirágoztatása és a munkanélküliség felszámolása minden tisztességes politikus programjában kötelező elem – más kérdés, hogy az elképzelések sokszor meg is rekednek a program szintjén –, no de hogy került a csizma, azaz a futball az asztalra?
– Két nappal a megválasztásom után kocsiba ültem, és elmentem Felcsútra, a Puskás Akadémiára. Elmondtam az akkori szakmai vezetőknek, Gellei Imrének és ifjabb Albert Flóriánnak, hogy szeretnék létrehozni Tarpán egy labdarúgóosztályt. Nem nagyon értették a helyzetet, hogy félig-meddig gumicsizmában odament a világ végéről egy ember, és partnert keresett egy labdarúgóosztály beindításához. Ahonnan, elképzelésem szerint, majd a tehetségeket a Puskás Akadémiához irányítjuk, hiszen jól tudtam, hogy kell egy csalétek a gyerekeknek, mert különben nem jönnek a fociosztályba. Decemberig nem történt semmi, így aztán január közepén megkerestem Papp Lászlót, Debrecen akkori alpolgármesterét, jelenlegi polgármesterét, akivel annak idején négy évig együtt jártunk Mátészalkára az Esze Tamás Gimnáziumba. Ő zseniálisnak tartotta az ötletemet, azonnal együttműködési szerződést ajánlott a DVSC-vel. Pár nap múlva Szima Gábor elnök úrral meg is kötöttük a szerződést, 2011 szeptemberében pedig elindítottuk az első fociosztályt, huszonkét ötödikessel.
A toborzás döcögött, a környező településekről csak tíz gyerek jelentkezett, ezért Szécsiék átlépték a határt. Erős csapattal utaztak Kárpátaljára, Herczeg András, Sándor Tamás, Szatmári Csaba, a Loki legendái segítettek. A beregdédai toborzóra kilencvenhárom magyar gyerek jött el. Tizenkettőt választottak ki, így alakult meg az első évfolyam.
(Ch. Gáll András / a teljes írás az mno.hu/sport oldalon olvasható)
