Társasági kapcsolatokra is képes Audi

Autó

2016. május 24. kedd, 18:36

– Ismét tovább erősítette az automatizált vezetés terén elfoglalt vezető pozícióját az Audi. A legújabb Audi A7 piloted driving concept kísérleti modell, Jack, immár azt is megtanulta, hogyan kell az autópályák egyes vezetési manővereit nem csupán önállóan, hanem mindenekelőtt a közlekedés többi résztvevőjére tekintettel végrehajtani. Jacket immár a mindenkori menethelyzethez harmonikusan alkalmazkodó, kimondottan biztonságos, egyben különösképpen interaktív vezetési stílus jellemzi – kísérleti autó „társasági kapcsolatokkal”.

Az Audi folyamatosan fejleszti önállóan közlekedő kísérleti autóit. Jack – ez az Audi A7 piloted driving concept belső beceneve – közlekedése most még természetesebben hat, ami például a veszélyes helyeken való közlekedés során is megmutatkozik. Jack például enyhén megnövelt oldaltávolságot tartva előzi meg a tehergépkocsikat, a sávváltásra pedig az irányjelzés mellett a sávelválasztó útburkolati jelek megközelítésével utal – pontosan úgy, ahogyan az emberi vezető jelezné szándékát környezete felé.

Különösen jól érzékelhető Jack együttműködő karaktere, ha például más járművek kívánnak épp besorolni az autópálya forgalmába. A kísérleti autó ekkor a választott menetprofil függvényében dönt arról, hogy a pillanatnyi menethelyzet gyorsítással vagy fékezéssel oldható meg mindenki számára optimálisan. További fejlesztés, hogy kívánságra a navigációs rendszer az automatikus vezetéssel megtehető lehető legnagyobb távolság jellemezte útvonalat is kiszámítja.

a9-es__jack_nagy_resize

Az automatizált vezetés „szuperagya” a vezetői segédrendszerek központi szabályozóegysége, röviden zFAS, amely a legkorszerűbb, nagyteljesítményű processzorokkal értékeli ki valós időben az érzékelők jeleit a környezet ideális matematikai modelljének felállítása szolgálatában. Ez a lehető legpontosabban képezi le a pillanatnyi közlekedési helyzetet, a zFAS így időben kalkulálhatja ki a megfelelő manővert – mintegy „a jövőbe pillantva”.

Az automatizált vezetést nagyobb biztonság és a közlekedési infrastruktúra hatékonyabb kihasználása, a vezető számára pedig színvonalasabb kényelem jellemzi. Az Audi már eddig is több rendszert fejlesztett ki jól bevált technikáiból a támogatott vezetéshez, a közlekedési torlódásokban segítő, immár sorozatgyártású berendezése jelenleg az Audi A4 és az Audi Q7 kínálatában is megtalálható.

Az Audi újra és újra látványos akciókkal mutatja be az automatizált vezetés terén elért eredményeit. Az Amerikai Egyesült Államokban például egy vezető nélküli Audi TTS rajzolta fel a márka négy karikáját egy sósivatagba, illetve teljesítette ugyancsak pilóta nélkül a Sziklás-hegységbeli Pikes Peak legendás hegyiversenyének távját, Hockenheim pályáján pedig egy szintén vezető nélküli Audi RS 7 Sportback körözött 2014 őszén, mégpedig mindvégig a fizika határain autózva. Azóta a közutakon is bemutatta az Audi az automatizált vezetés következő fejlesztési szintjét, például az Amerikai Egyesült Államok autópályáin valós közlekedési körülmények között, a Nyugati-partról indulva egészen Las Vegasig.

A jövő az internetes hálózatoké, ami az automatizált vezetésre is érvényes. Az autók és a környezeti infrastruktúra a jövőben mind intenzívebb kommunikációt folytat egymással. Ennek fontos feltételei azok a közös információs interfészek, amelyek révén még jobban kiaknázhatók az automatizált vezetés kínálta lehetőségek az autópályákon. A németországi A9 autópálya a Szövetségi Közlekedési és Digitális Infrastruktúra Minisztérium által digitális tesztterületté nyilvánított szakasza ideális feltételeket kínál a jövőbeni funkciók és koncepciók a Bajor Állam, az autóipar és az IT-szektor szakembereivel közösen folytatott kiértékeléséhez, illetve továbbfejlesztéséhez. A négykarikás márka itt újabb alkalommal vizsgálhatja a Car-to-X kommunikáció műszaki lehetőségeit, valós közlekedési körülmények között és valós idejű adatátvitellel.

A változtatható tartalmú közlekedési táblák információi például a jövőben digitális úton immár közvetlenül az autóba továbbíthatók, így támogatva a forgalom zavartalan áramlását. Az Audi partnereivel közösen a jövőbeni 5G kommunikációs szabványnak megfelelő komponenseket is fejleszt, illetve tesztel. A fejlett Car-to-X kommunikáció – ideiglenesen engedélyezett használata esetén – akár a leállósáv késedelem nélküli igénybevételét is lehetővé teszi az automatizált vezetésű autók számára.

Egy lépéssel tovább halad az ugyanazon az úton közlekedő járművek közötti Car-to-Car kommunikáció, amellyel a veszélyes helyek és baleseti helyszínek valós időben jelenthetők. Az automatizált vezetéssel közlekedő gépkocsik sebessége ennek megfelelően mindenkor automatikusan a potenciális veszélyhez igazodik.

Az autópályán működő automatizált vezetés számára különösen nagy jelentőségű a helyi infrastruktúra, az autó beépített érzékelőin túl ugyanis a környezet megfelelő jelei segítségével biztosítható a kellően előrelátó vezetés. Az Audi – az A9 autópálya tesztszakaszán dolgozó – partnerei például speciális anyagú és belső kialakítású útjelző oszlopokat tesztelnek, amelyeket az autók radarszenzorai nagyobb távolságból is érzékelhetnek. A résztvevők emellett különleges közlekedési táblákat is vizsgálnak ezen a szakaszon, pozíciójuk nagypontosságú meghatározását téve lehetővé a kísérleti járműveknek a forgalmi sávok között.

A legtöbb ügyfél számára azonban az autópálya-lehajtó és a városok közötti szakaszon adódó közlekedési helyzetek komplexitása is egyre növekszik. Ez az úgynevezett „First Mile” áll az Audi kutatása középpontjában egy további, az Ingolstadt-Süd autópálya-kijárat környéki tesztszakaszon. Ingolstadt városával közösen 2017-től különleges konstrukciós – például különböző útpadka-kivitelek – és technikai megoldásokat – mint speciális érzékelők – tesztelnek e csomópontban. Az Audi automatizált vezetésű kísérleti járműveit már az új infrastruktúra tervezési szakaszába is be kívánják vonni. A kísérleti üzem 2018-ban indulhat.

Forrás: www.formula.hu – RSS