Tatabánya: “Megérte elindulni, nem vagyunk könnyű ellenfél”

tatabanyaffiobI2015

A férfi Ob I újoncánál is megkeződött az felkészülés. Zantleitner Tamás együttese napi két edzéssel, kétkapuk sorozatával valamint bizakodva készül a január végi rajta.

tatabanyaffiobI2015

A Tatabánya az ősz folyamán egy győzelmet, de annál több szoros meccset játszott az első osztályban. A csapat a folytatásban megpróbál minél több pontot elcsípni, ezzel pedig bentmaradni a férfi Ob I-ben.

Nem lesz változás, de egy visszatérő csatlakozik a csapathoz, Császár György személyében. – kezdte Zantleitner Tamás a csapat vezetőedzője honlapunknak. – Ő gyakorlatilag az egész idény során sérüléssel bajlódott, de mostmár bevethető lesz. Volt egy győzelmünk, ami nagyon fontos volt. (hazai pályán a Miskolcot verte az együttes 11-10-re – a szerk.) Kicsit sajnáljuk, hogy a Kaposvárt nem tudtuk itthon megverni, mert nem kezdtük jól. Viszont örömteli, hogy szoros meccseket játszottunk Szentesen is, és Szegeden is. Sőt, itthon a Szolnok ellen is volt egy jó mérkőzésünk, ami feldobta a társaságot. Ez azt mutatja mindenképp érdemes volt elindulni, mert nem vagyunk könnyű ellenfél. Készülünk a szezon folytatására itthon. Próbálunk minél több edzőmeccset játszani például ezen a héten a Honvéddal és az UVSÉ-vel. A cél, továbbra is a bentmaradás – zárta gondolatait a tréner.

A csapat január 30-án a Szenteshez látogat, majd egy hétre rá a Szegedet fogadja.

Fotó: tatabanyavizilabda.hu

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS