Tavasszal érkezhet az új McLaren-főnök

F1

2016. január 20. szerda, 12:51

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

A wokingi istálló a napokban bejelentette, hogy Jost Capito révén új ügyvezető igazgató érkezik hozzájuk, ám a német szakember átigazolásának időpontja volkswagenes kötelezettségeitől függ.

Capito ugyanis a Volkswagen motorsport-főnökeként tevékenykedik, amely jelenleg a bajnoki címeket halmozó WRC-programra összpontosul. A McLaren a közleményében nem konkretizálta Capito érkezésének időpontját, mégpedig azért, mert ezt még ő maga sem tudja.

„Csak azért akartuk ilyen korán megejteni a bejelentést, hogy elejét vegyük a pletykáknak és hasonlóknak” – árulta el az Autosportnak a hír kirobbanása óta tett első nyilatkozatában. „Most elkezdődhet annak a folyamata, hogy keressünk valakit a helyemre. Nem tudom, ez meddig fog tartani, de amíg meg nem történik, és amíg elégedett nem leszek a helyzettel, addig nem megyek sehova. A Monte-Carlo Ralin is itt leszek a Volkswagennel, és még további három-négy versenyen is.”

Dppi_01114014_272

Capito Jonathan Neale helyét veszi át, aki a McLaren Technology Group élére helyeződik át, de pár hónapig még biztosan marad a jelenlegi felállás. A wokingi istálló úgy számol, hogy április-május magasságában érkezhet meg hozzájuk a szakember, aki saját elmondása szerint nem tudott nemet mondani a felkérésre.

„Aki ebben a szakmában dolgozik, az tudja, hogy az F1 a McLarenről és a Ferrariról szól. Ha pedig felkínálják az embernek, hogy a McLarent irányítsa, arra lehetetlen nemet mondani. Ez volt pályafutásom legnehezebb döntése, és ez lesz pályafutásom legkeményebb kihívása is, ez egészen biztos” – fogalmazott Capito. „A McLaren jobb helyezésre jogosult, mint amit jelenleg birtokol.”

Jost Capito számára egyáltalán nem ismeretlen a Formula-1 közege, hiszen az elmúlt évtizedekben két periódust is lehúzott már a királykategóriában. Dolgozott a Sauber műveleti igazgatójaként, később pedig a Ford motorsport-igazgatójaként a Jordannel működött együtt.

Forrás: www.formula.hu – RSS