Távozni akar a Barcelona 60 milliós sztárja, Lewandowski frappáns választ adott arra, ki nyeri az Aranylabdát – külföldi körkép

ANGLIA

Manchester City: Három évvel, 2027 nyaráig meghosszabbította angol válogatott labdarúgója, Phil Foden szerződését a Manchester City. Az angol bajnoki címvédő manchesteri együttes pénteken honlapján jelentette be, hogy hosszú távon számol a 22 éves támadóval. A 18-szoros válogatott, saját nevelésű Foden 2017-ben mutatkozott be az első csapatban, azóta négyszeres bajnoknak és egyszeres FA Kupa-győztesnek mondhatja magát. A szélsőnek 182 tétmérkőzésen 52 gól a mérlege a Citynél, amelyhez eddig 2024-ig kötötte szerződés. (MTI)

Chelsea: A Chelsea arra számít, hogy még a világbajnokság kezdete előtt sikerül szerződtetni az RB Leipzig és a francia válogatott 24 éves támadóját, Christopher Nkunkut. (Bild / Metro)

Az AC Milan elleni, keddi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen térdsérülést szenvedett angol válogatott jobb bekk, Reece James kihagyhatja a katari vb-t is. Még nem dőlt el, hogy műteni kell-e a 22 éves játékost, de ha igen, biztosan hosszabb kényszerpihenő vár rá, így a szereplése szinte kizárható lesz a szereplése az alig több mint egy hónap múlva kezdődő világbajnokságon. (football.london)

Graham Potter vészjósló válasszal reagált az N’golo Kanté sérülésével kapcsolatos kérdésre, miszerint elképzelhető, hogy a középpályásnak tovább tart majd a felépülése mint arra számítani lehetett. Az augusztusban megrendezett Tottenham elleni bajnokin combizomsérülést szenvedő francia klasszis VB-szereplése ezzel komoly veszélybe került.

„Visszaesés tapasztaltunk a sérülésével kapcsolatban… A héten konzultálnak majd a dologról, ami semmiképp sem jó hír. Ennél többet nem mondhatok.”

Arsenal: Az Ágyúsok azt tervezik, hogy a világbajnokság után tárgyalásokat kezd a 30 éves svájci középpályással, Granit Xhakával annak új szerződéséről. (Football Insider)

Tottenham: A Spurs élénken érdeklődik az RB Leipzig védőjének, Josko Gvardiolnak a szerződtetése iránt. A 20 éves horvát – akit a nyáron a Chelsea-vel is kapcsolatba hoztak – a múlt hónapban 2027-ig meghosszabbította szerződését a Lipcsével. (Football Insider)

Manchester United: Az MU számít favoritnak az FC Porto kapusának, Diogo Costának a szerződtetésére a Diario de Noticias szerint. A Vörös Ördögök jelenlegi elsőszámú hálóőrének, David De Geának a szerződése a most futó szezon végén lejár, és Costát szemelték ki az angol rekordbajnoknál, mint a spanyol lehetséges utódját.

Newcastle United: A klub semmiképp nem szeretne megválni a középpálya motorjának számító Bruno Guimaraestől. „Nem eladó” – nyilatkozta Dan Ashworth, a Szarkák sportigazgatója. A 24 éves labdarúgó januárban szerződött Angliába, ahol mindössze pár mérkőzésre volt szüksége, hogy felhívja magára a figyelmet. Így nem is lehet meglepő, hogy a klub jelenleg is a 2027-ben lejáró szerződése meghosszabbításán dolgozik. (Fabrizio Romano)

A Newcastle fontolgatja a brazil Vasco de Gama tehetséges középpályása, a 18 éves Andrey Santos megszerzését. (Mail)

Aston Villa: A 24 éves brazil válogatott középpályás, Douglas Luiz új, hosszú távú szerződést kötött az Aston Villával – jelentette be pénteken a birminghami klub. Korábban felmerült Luiz lehetséges távozása a a csapattól (állítólag az Arsenal lehetett volna a következő klubja), de a szerződéshosszabbítás aláírásával minden pletykát eloszlattak a felek.

Wolverhampton: Tárgyalásokat kezdeményeztek a korábbi menedzserrel, Nuno Espirito Santóval az esetleges visszatéréssel kapcsolatban. A Farkasok és a portugál mester két évvel ezelőtt váltak szét, miután utóbbinak lejárt a szerződése és továbbállt, hogy kezelésbe vegye a Spurs csapatát. Londonban egy óriási bukta következett, 3 hónap után pedig megköszönték a 48 éves szakember munkáját. Azóta próbálja újra felépíteni magát, jelenleg a szaúdi Al Ittihad Jeddah csapatát irányítja. A Wolves több potenciális jelölttel is kapcsolatban áll, így Espirito Santo visszatérése koránt sem garantált. (The Athletic)

A klub játékosfronton is aktív, hiszen egy évvel meghosszabbította a fiatal, 18 éves csatár, Chem Campbell 2025-ben lejáró szerződését.

Angol válogatott: Gareth Southgate teljes támogatásáról biztosította a Manchester United középső védőjét, Harry Maguire-t a katari világbajnokság előtt, annak ellenére, hogy a 29 éves játékos klubjában formájával és önbizalmával is küzd. (Mirror)

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A katalán Sport információi szerint a 25 éves holland középpályás, Frenkie de Jong már a klubbal is közölte, hogy el akarja hagyni a Barcelonát. A Transfermarkton 60 millió eurós piaci értékre becsült középpályás 2019 nyarán érkezett a katalánokhoz, ahol eddig összesen 150 tétmérkőzésen lépett pályára.

A 35 éves és négyszeres Grammy-díjas kanadai rapper, Drake bagoly-logója szerepel majd a Barcelona mezén a vasárnapi El Clásicón. Drake az első olyan előadó lett, akinek Spotify-meghallgatásai száma elérte az 50 milliárdot (a zenestreaming-szolgáltató ugye a Barca egyik főszponzora és stadionjának névadója). Ennek apropóján került a bagoly a katalánok El Clásico-mezére.

Közeleg az év vége, így a katalánok csatárkiválóságát, Robert Lewandowskit is utolérte az a bizonyos kérdés: Szerinte, ki érdemli meg leginkább, hogy az idén Aranylabdát nyerjen. A lengyel válogatott támadóban érezhetően benne maradt a tüske a 2020-as „törölt aranylaszti” miatt, ezért alkalmasnak érezte a pillanatot, hogy a válaszában kissé odaszúrjon az illetékeseknek: „Benzema ott van az egyértelmű esélyesek között. Ha nem törlik a díjat, akár meg is nyerheti.”

Atlético Madrid: A klubnak nem áll szándékában januárban eladni a portugál csatárt, Joao Felixet, annak ellenére, hogy a 22 éves játékos meglehetősen csalódott amiatt, hogy az elmúlt hetekben csak kevés szerepet kapott edzőjétől és távozna a csapattól. (Relevo)

OLASZORSZÁG

Juventus: A Zebrák gyenge teljesítménye már odáig fajult, hogy az öltöző is romokban hever. A játékosok egy része még mindig Allegri feltétlen támogatója, míg mások már egyáltalán nem hisznek abban, hogy az olasz edző képes lenne jó irányba fordítani a szekeret. Olasz sajtóértesülések szerint a csapat két szerb támadója (Dusan Vlahovic és Filip Kostic) végérvényesen Allegri ellen fordult, míg a „régi motorosok” (a csapatkapitány Leonardo Bonucci és a kapus Wojciech Szczesny) kitartanak mellette. (Romeo Agresti)

A szurkolók is igyekeznek állást foglalni a vitában. A Juventus stadionja mellett megjelent transzparensen az alábbi olvasható: „Mr. Allegri, ne mondjon le. Azok, akik Ön ellen fordultak, nem érdemlik meg, hogy ezt a mezt viseljék.”

AS Roma: José Mourinho vezetőedző ismét egy hozzá méltó nyilatkozattal kavarta fel a nemzetközi sajtó állóvizét: „a BL-ben megbukott cápák megérkeznek az Európa Ligába… Jó móka lesz.” Nem nehéz kitalálni melyik spanyol elitgárdának üzent ezzel a kissé szemtelen megnyilvánulással.

AC Milan: A Milan új szerződést ajánlott 23 éves és remek formában lévő portugál támadójának, Rafael Leaónak, hogy ezzel is próbálja elhárítani a Chelsea érdeklődését. (Gazzetta dello Sport) A Milan az Everton és a Leeds United Premier League-duójával vetekszik a Blackburn Rovers chilei-angol csatárának, Ben Brereton Diaznak a szerződtetéséért folytatott versenyfutásban. Diaz kontraktusa a szezon végén lejár, ami azt jelenti, hogy már januárban szabadon aláírhat egy előszerződést bárkivel. (Estadio Deportivo)

Lazio: Claudio Lotito, a Lazio elnöke szerint a Manchester United nem fogja 105 millió fontnál kevesebbért szerződtetni az olasz klub szerb középpályását, a 27 éves Sergej Milinkovic-Savicot. Azt is hozzátette, hogy “minden hónapban emelkedik a játékos ára”. (Il Messaggero / Mail)

NÉMETORSZÁG

Borussia Dortmund: A Chelsea kész 100 millió eurót is fizetni a Dortmundnak a 19 éves angol középpályásért, Jude Bellinghamért, de a Bundesliga-csapat legalább 120 millió eurót kér érte. (Bild)

Marco Reus felépülése jobban halad a vártnál, akár már a hétvégi Union Berlin elleni Bundesliga-rangadón is bevethető állapotban lehet. Edin Terzic nagyon bízik a csapatkapitány mihamarabbi visszatértében: „Marco elképesztő formában játszott a sérülés előtt. Rengeteg támadásból vette ki a részét, mi több a presszingelésben is fontos szerepet kapott.” (GGFN)

VILÁGFOCI

PSG: A Paris Saint-Germain határozottan cáfolta azokat az állításokat, miszerint egy harmadik fél segítségével indítottak volna lejárató kampányt a közösségi médiában a 23 éves francia csatár, Kylian Mbappé ellen, aki állítólag (megint) távozni akar Párizsból. (Goal)

PSV Eindhoven: A PSG-től a nyáron szerződtetett spanyol ifjonc, Xavi Simmons jól érzi magát Eindhovenben, egyelőre nem gondolkodik a visszatérésen. „Van egy záradék a szerződésemben, ha szeretnék, bizonyos összegért cserébe visszatérhetek Párizsba. De az igazság az, hogy nem szeretnék távozni, most illeszkedtem be, ami a pályán mutatott teljesítményemen is látható.”

Foci-vb: Józanodó is lesz az ittas szurkolóknak

Anderlecht: Az angol West Ham United 2-1-re legyőzte a belga Anderlechtet az Európa Konferencia Liga csütörtöki játéknapján, a találkozó leginkább a vendégszurkolók viselkedése és tettei miatt marad emlékezetes. A belga drukkerek egy csoportja pirotechnikai eszközöket gyújtott és dobált – néhány székkel együtt – a hazai szurkolókra a találkozó során. A rendbontás megfékezésére és a két tábor szétválasztására a rohamrendőröknek is közbe kellett avatkozniuk. A biztonságiak pedig az egyik pályára rohanó Anderlecht-szurkolót kapták el.

Golden Boy: Október 17-én átadják az esztendő fiatal (22 év alatti) futballistájának járó Golden Boy-díjat. A szűkített list immáron 20 nevet tartalmaz, akik között ott van a tavalyi „aranyifjú” Pedri Gonzalez (FC Barcelona) is. A 2003 óta minden évben kiosztott díjat korábban olyan klasszisok érdemelték ki, mint Lionel Messi, Sergio Aguero, Kylian Mbappe vagy Erling Haaland.