Téli úszósorozat – Balatonalmádiban búcsúztatta a telet Schirilla

image

Ifjabb Schirilla György vasárnap Balatonalmádiban zárta idei téli úszósorozatát, ahol a Téltemető Fesztivál vendége volt.

    A sportember 19 percen át tempózott a jéghideg Balatonban, melyen a jégtakarót az ő kedvéért törték fel a balatonalmádi móló környékén.
    "Óriási élmény volt ez a mai úszás, mielőtt a vízbe ereszkedtem én gyújtottam meg a kiszebabát, mellyel hagyományosan elbúcsúztatják a telet, itt Balatonalmádiban – mondta az MTI-nek Schirilla. "Igazi show-műsort csináltam, szokásom szerint kimásztam a jégtáblákra, melyek persze össze-vissza karcoltak, de hát ehhez már hozzászoktam. Most először fordult elő, hogy a közönség soraiból velem tartottak, az 53 éves Major Tamás kétszer egy percet úszott a jeges vízben. Nagyon örültem neki, hogy óriási volt a tömeg, nyugodtan mondhatom, hogy több ezren kísérték figyelemmel a mai próbát".
    A civilben többek között jógát oktató Schirilla idei téli úszósorozata öt állomásból állt. Célja továbbra is a hagyományőrzés – édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.