Telt ház lesz szombaton Telkiben: Tanévzáró Fesztivál és Fair Play Cup-döntő a programban

A Magyar Labdarúgó Szövetség idén is megrendezi az OTP Bank Bozsik-program Tanévzáró Fesztiválját. Nemcsak az Intézményi Program résztvevői futballoznak Telkiben szombaton, ekkor rendezik ugyanis a középiskolások bajnoksága, a Fair Play Cup döntőjét is.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots-programjai közül a 2015/2016-os tanévben a két legnagyobb létszámmal működő panel, az óvodai és általános iskolásokat megmozgató OTP Bank Bozsik Intézményi Program (89.350 regisztrál résztvevő) és a középiskolások szabadidős fociját koordináló Fair Play Cup (7.500 regisztrált résztvevő). Utóbbinak az országos döntőjét rendezik május 28-án, Telkiben, míg az Intézményi Programban a tanévzáró fesztiválra kerül sor ugyanekkor.

Idén először kerül együtt megrendezésre az 5 évestől 19 éves korú fiúk és lányok szabadidős focifesztiválja, amely így valóban a Grassroots-labdarúgás ünnepe lesz. A Bozsik-tornán résztvevő 24 iskolai csapatot, valamint a Grassroots Fesztiválon résztvevő ovisokat és kisiskolásokat – összesen 600 gyereket – az ország minden részéről jelentkezők közül sorsolással választották ki a szervezők, míg a középiskolás korosztályban a legjobb csapatok a körzeti/megyei/régiós döntőn keresztül jutottak el Telkibe.

A megnyitón, valamint az eredményhirdetésen több volt és jelenlegi NB I-es és válogatott labdarúgó működik közre. Az OTP Bank Bozsik-programban résztvevő Ózd-Sajóvárkony Tétényi úti Óvoda egy műsorral tiszteleg az Európa Bajnokságra kijutott magyar válogatott előtt. Négy korosztályban „dekakirály” választás lesz, a nap végén pedig a Bozsik-tornán résztvevő korosztályokban kiosztják az OTP Bank Gólkirály díjat (legtöbb gólt rúgó játékosoknak), a Fair Play díjat (a „leglelkesebb és legsportszerűbb” csapatoknak) a Tornádó-díjat (leggyorsabb gólszerző), valamint egy meglepetés ajándék is várható a legeredményesebb csapat számára.

A Fair Play Cup tornáján díjazzák a gólkirályt a lányoknál és a fiúknál is, a legjobb kapust, a két győztes csapat fődíja pedig utazás a franciaországi labdarúgó Eb-re, ahol a Magyarország – Portugália mérkőzés tekintik meg az ország legjobb lány és fiú középiskolás csapatának játékosai.

OTP Bank Bozsik-program Tanévzáró Gyermeklabdarúgó Fesztivál

Helyszín: Globall Football Park, 2089 Telki, Szajkó u. 39.
Időpont: 2016. május 28. (szombat)
Mérkőzések kezdete: 09.30
Grassroots Fesztivál: 10.00 és 13.00
Megnyitó ünnepség: 12.00
Eredményhirdetés: 16.00

Korcsoportok:

O. kcs. (2008.01.01.után születettek) Grassroots Fesztiválon vesznek részt délelőtt és délután 64 óvodás
I. kcs. (2006.01.01.után születettek) Grassroots Fesztiválon vesznek részt délután 50 elsős és másodikos iskolás
II. kcs. (2004.01.01.után születettek) Grassroots Fesztiválon vesznek részt délelőtt 50 harmadikos-negyedikes iskolás
III. kcs. fiú (2002.01.01.után születettek) 6 iskolás csapat
III. kcs. lány (2002.01.01.után születettek) 6 iskolás csapat
IV. kcs. fiú (2000.01.01.után születettek) 6 iskolás csapat
IV. kcs. lány (2000.01.01.után születettek) 6 iskolás csapat

Forrás: www.mlsz.hu – RSS