Tényleg létrejöhet a Williams-Honda?

F1

2016. január 21. csütörtök, 14:02

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Williams

Eredetileg úgy tűnt, csak Damon Hill fantáziájában létezik, egy F1-es szaklap azonban valós lehetőségként számolt be a csapat és japán motorszállító házasságáról. A Williams is megszólalt.

A csapat korábbi világbajnoka, Damon Hill múlt héten tett egy nyilatkozatot, melyben elmondta, a Mercedes-hibridet használó grove-i istállónak – amely az előző két év harmadik helyezettjeként azon dolgozik, hogy számos dobogós helye után futamot is nyerjen – meg kellene fontolnia a motorváltást.

„Egy csapatnak, amely a világbajnoki címért szeretne küzdeni, stratégiai okok miatt más motorral kell rajthoz állnia. És szerintem az egyetlen lehetséges alternatíva, ami szóba jöhet, az a Honda. Szívesen látnám a Williamst a Honda erőforrásaival, mert szerintem a japánok vissza fognak vágni” – mondta az 55 esztendős Hill. Véleményében azért találni logikai bukfencet, hiszen a Hondáé jelenleg a mezőny legkevésbé ütőképes erőforrása, ráadásul a McLaren mögött velük is csak másodikak lennének a sorban. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a Williams épp azóta tért vissza az élmezőny közvetlen közelébe, mióta a Mercedes motorjait használja.

Ennek ellenére a német Auto Bild Motorsport beszámolójából úgy tűnik, a Williams-Honda párosítás nem csupán Hill ábrándjaiban fogant meg, a csapat valóban mérlegeli a lehetőséget, hogy másik gyártóval folytassa. Tavaly a McLaren akadályozta meg, hogy a Red Bull a japánok V6-osát használhassa, a lap beszámolója szerint azonban Ron Dennis sokkal nyitottabb a Williamst illetően. A csapat a 80-as években már használt Honda-motort, 1984 és 1987 között, azelőtt, hogy a japánok a Senna-Prost párossal felálló McLarenhez pártoltak.

A Williams teljesítményért felelős mérnöke, Rob Smedley mindenesetre cáfolt: „Először is, igazán elégedettek vagyunk a szolgáltatás minőségével és magával az erőforrással, melyet a Mercedestől kapunk” – fogalmazott a szakember. „Mindent összevetve boldogok vagyunk, a Mercedes egy rendkívül profi alakulat, és hihetetlenül jó motort biztosít.”

Forrás: www.formula.hu – RSS