Tényleg megváltozott Kimi Raikkönen?

F1

2016. szeptember 5. hétfő, 13:18

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

A Ferrari finn pilótájának teljesítményét sokan nem veszik észre, sőt, vannak akik kritizálják – korábban Jacques Villeneuve is közéjük tartozott, mára azonban dicséri, hogy a Jégember mennyit változott.

A kanadai expilóta – aki mostanság Max Verstappennel történt szóváltásával kapcsolatban került a sajtóorgánumokba – pályafutása elején tapasztalatlansága miatt kárhoztatta Kimi Raikkönent, az utóbbi években pedig azért, mert nem veszi elég komolyan a dolgát. Azonban jelzésértékű, hogy a finn-nel szerződést hosszabbítottak a Ferrarinál, utóbbi időben végzett munkájára és viselkedésére pedig 1997 világbajnoka is felfigyelt.

„Kimi-rajongó lettem” – nyilatkozta Villeneuve Monzában a finn Turun Sanomat című lapnak. „Nagyon meglepő látni, hogy mennyit fejlődött, és hogy milyen jól vezet mostanság. Sokkal koncentráltabbnak tűnik, mint bármikor. Néhány évvel ezelőtt Kimi nagyon unottnak tűnt, mintha csak azért lenne itt, mert szerződéssel rendelkezik – de most minden megváltozott” – mondta a kanadai egykori riválisáról, aki idén négy dobogós helyezést szerzett, és Monaco óta mindig bekerült a pontszerzők közé.

Villeneuve kiemelte azt is, hogy Kimi viselkedése a média munkatársai felé is megváltozott, hiszen korábban gyakran fordult elő, hogy flegmán válaszolt egy-egy kérdésre. „Most boldognak tűnik, nagyon sokat beszél a sajtóval, rettentően motivált, és egyértelmű, hogy élvezi a vezetést. Úgy vélem, hogy ez a boldogság a családi életéből fakad, feleségének és kisfiának köszönhetően. Úgy tűnik, minden egyensúlyba került Kimi életében” – tette hozzá a kanadai.

Forrás: www.formula.hu – RSS