Folytassa a cikk olvasását: Terék Norbert nyert
Terék Norbert nyert
Két nap alatt négy érem az újoncoktól. A BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályának immár huszadik nemzetközi fiú utánpótlás Molnár János-emlékversenyén Terék Norbert győzött az U13-asok között, míg Both Olivér harmadik lett. U11-ben Huzsvár Erik második, Krebs Levente harmadik helyet szerzett. Pusztai Viola Nem meglepő, hogy a BVSC-Zugló asztalitenisz-szakosztályának otthonában nyüzsögnek a gyerekek, hiszen mégiscsak az egyik kiemelkedő utánpótlás-műhelyről van szó. Immár húsz éve február első hétvégéjén azonban még a megszokottnál is többen vannak. A klub hagyományosan ilyenkor rendezi meg egykori játékosa, az 1995-ben tragikus balesetben meghalt Molnár János emlékére a nemzetközi fiú utánpótlás-versenyét. Az első nap a legkisebbeké volt. Az újoncok két korcsoportban (U11, U12) indulhattak, s bizony…