Terepkerékpár – Vas Kata Blanka U23-as világkupagyőztes

Terepkerékpár – Vas Kata Blanka U23-as világkupagyőztes

Kormány Sport

Vas Kata Blanka ötödikként zárta a terepkerékpáros (cyclocross) világkupa-sorozatot, amelyben az U23-asok között az első helyen végzett.

Vas az első állomáson, a csehországi Táborban november végén a negyedik helyen végzett, majd decemberben a belgiumi Namurban ötödik, Dendermondéban hetedik lett.

Január elején Hulstban ismét ötödikként ért célba, így a vk-rangsor negyedik helyéről várta a záró megméretést a szakágban, amelynek viadalait néhány kilométer hosszú körpályákon rendezik, a versenyzők földutakon, füves területeken és aszfalton haladnak különböző mesterséges és látványos akadályokon keresztül.

A belgiumi Overijsében rendezett futamon kilencedik helyen tekert be a 19 éves magyar bajnok, ezzel összetettben az ötödik helyet szerezte meg a nemzetközi szövetség (UCI) eredményközlése alapján.

A magyar szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint így az U23-asok különversenyében az élen zárt, és “valódi esélyesként áll rajthoz” a jövő hétvégi belgiumi világbajnokságon.

„Remélem, hogy ez a győzelem csak egy hétig lesz a legnagyobb sikerem” – mondja a 19 éves Vas Kata Blanka, aki a kilencedikként ért célba a terepkerékpáros világkupa-sorozat utolsó, belgiumi állomásán, ezzel megőrizte első helyét az U23-asok mezőnyében.

„Nagyon örülök az összetett győzelemnek, és a kilencedik hellyel is elégedett lehetek, hiszen az erős mezőnyben ezúttal is sikerült a top tízben végezzek – mesélte Vas Kata Blanka az Utanpotlassport.hu-nak. – Erre a sikerre megint azt mondhatom, hogy a pályafutásom eddigi legszebb eredménye. Az U23-as első helyért már nem kellett túlságosan izguljak, hiszen azt a verseny előtt is tudtuk, olyan nagy fölénnyel vezetek az összetettben, hogy ha befejezem a futamot, akkor minden bizonnyal az élen zárok. Ettől függetlenül szerettem volna a tudásomhoz mérten szerepelni. Ez a pálya tavaly sokkal jobban kedvezett nekem, most nagyon sok volt benne a futós rész, de elégedetlen nem lehetek.”

A többek között terepkerékpárban U23-as vb- és Eb-, hegyikerékpárban U23-as vb-ezüstérmes bringás, bár eddigi legnagyobb sikerét érte el Overijse-ben, könnyen lehet, hogy egy hét múlva ez az eredmény is a második helyre csúszik vissza. Jövő hét vasárnap ugyanis a belgiumi Ostend ad otthon a cyclocross-szakág U23-as világbajnokságának.

„Én is remélem, hogy a világkupa-győzelem csak egy hétig lesz a legnagyobb sikerem – reagál a kiváló bringás. – Viszont nem mindig olyan egyszerű versenyt nyerni. Ráadásul már úgy érzem, igen nagy nyomás van rajtam az eredményeket illetően. Tudom, hogy nemcsak én, hanem mások is egyre inkább elvárják a kiváló szereplést. Persze, azt is tudom, hogy képes vagyok rá. Csak nem olyan egyszerű. Az U23-as vébé teljesen más lesz, mint a világkupa. Ott külön versenyez a korosztály, ilyen legutóbb az Eb-n fordult elő. A mai versenyen azért is voltam kicsit fáradtabb, mert tíznapos edzőtáborból érkeztem. A vébére akarjuk kihegyezni a formám, amelyen semmi mást nem szeretnék, minthogy ki tudjam magamból hozni a legtöbbet. Ha ez sikerül, akkor már boldog leszek.”

Princzinger Péter, az MKSZ elnöke szerint az idei év áttörést hozhat a magyar kerékpározásban, hiszen a “fiatal magyar versenyzők, mint Vas Kata Blanka, Valter Attila, vagy Peák Barnabás felértek a világelithez”, a sportág rekordszámú, három olimpiai és két paralimpiai kvótával számol Tokióban, a szponzorok pedig kezdenek felfigyelni a tehetséges utánpótlásversenyzőkre is.

Forrás, fotó: MTI, utanpotlassport.hu, AFP/DAVID STOCKMAN