The Ultimate Fighter: Latin America érkezik Velasquez és Werdum vezetésével

cain werdum.jpg

Április 29-re az UFC sajtótájékoztatót hirdetett meg, de azt, hogy miről kívánnak beszélni, homály fedte. Azonban elérkezett a beígért esemény, ahol bejelentették, hogy a vártaknak megfelelően Cain Velasquez legközelebb Fabricio Werdum ellen védi meg címét. Azonban érkezik egy kis csavar a történetbe, ugyanis a két nehézsúlyú harcosnak előbb edzőként kell bizonyítania az Ultimate Fighter Latin America-ban.

A sorozat történetében először érkeznek a latin országba, aminek marketing szempontból több oldala is van. Egyrészt a regnáló bajnok mexikói bevándorlók gyermeke, másfelől az új piac kiemelten fontos az UFC-nek, és ezzel a realityvel szeretnék kicsit felturbózni első gálájukat Velasquez „szülőhazájában”, Mexikóban.

A már megszokott, a sorozatot lezáró gála helyett a döntők az UFC 180 programjában kapnak helyett, ahol a főmérkőzés az edzők csatája lesz. Minderre egészen pontosan 2014. november 15-ig kell várnunk. Az új TUF évadot május 12-én kezdik el forgatni Las Vegasban, majd augusztus 18-án kerül majd adásba,

1013583_10152362030766276_6853059199492156326_n.jpg

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

Az eredeti cikkhez kattintson ide!

Megosztás:
Share: