
5 nap pihenő.
Xherdan Shaqiri után Thomas Müllernek is szerencsétlenséget hozott a duplázás. A svájci a Freiburg elleni mérkőzésen szerzett két gólját követően szenvedett kisebb sérülést. Most pedig a Hannover ellen duplázó Thomas Müller sérült meg.
A támadó izomszakadást szenvedett a jobb combjában. Emiatt öt napot mindenképpen ki kell hagynia, csak ezt követően kezdheti meg a futóedzéseket. A Schalke elleni találkozón semmiképpen sem lehet ott. Az Arsenal elleni visszavágóig azonban még két hét áll rendelkezésre.
Érdekesség, hogy a Transfermarkt adatbázisa szerint Thomas Müller az ötéves profi karrierje során még egyetlen egyszer sem volt lényeges sérülése. Eltiltott is csak egyszer volt, igaz, egy különösen fájó alkalomból. A 2010-es VB-n a spanyol-német elődöntőt kellett kihagynia sárga lapok miatt. Egyébként mindig rendelkezésre állt.
Rajta kívül a Badstuber-Ribery-Shaqiri hármas nem egészséges. A trió felépülése a tervek szerint halad.
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.




