Thorpe mázsa alá fogyott

image

Száz kiló alá csökkent a testsúlya Ian Thorpe-nak, az ausztrálok ötszörös olimpiai és tizenegyszeres világbajnok úszójának, aki idén február elején jelentette be, hogy visszatér a versenyzéshez, s megpróbál kijutni a 2012-es londoni nyári játékokra.

    Karcsúsodásáról az ausztrál média adott hírt csütörtökön, kiemelve, hogy a 28 éves Thorpe-nál, aki 2006 novemberében váratlannak nevezhető módon vonult vissza, alaposan elszaladtak a kilók az elmúlt években, most viszont keményen dolgozik azért, hogy visszanyerje versenysúlyát, s valóban érdemben tudjon felkészülni úszókarrierje folytatására.
    Fogyásában nagy szerepe volt a svájci magaslati tréningeknek, amelyeket a tervek szerint további kemény edzések követnek, majd jön az első megméretés november elején, Szingapúrban, a rövidpályás Világkupa-sorozat egyik állomásán. A valódi vizsga azonban alighanem jövőre vár rá: februárban Új-Dél-Wales állam bajnokságán áll rajthoz, majd következik az ausztrál úszók márciusi ötkarikás válogatóversenye. Ezeken a viadalokon már fehéren-feketén kiderül, hogy volt-e értelme olimpiai indulásban gondolkodnia a nagy visszatérőnek.
    A Torpedó néven is emlegetett, pályafutása csúcsán nem egyszer doppingváddal illetett Thorpe kilenc érmet – öt aranyat, három ezüstöt és egy bronzot – szerzett a 2000-es sydneyi, illetve a 2004-es athéni olimpián. Emellett 11-szer győzött világbajnokságon, és 13 alkalommal állított fel normál, azaz 50 méteres medencében világcsúcsot.